Használt gépek újrahasznosítása lendíthet a gazdaságon

A gazdaság lelassulása után ősztől egy kis fellendülésre számítanak a hazai kis- és középvállalkozások.

Használt gépek újrahasznosítása lendíthet a gazdaságon

Az utóbbi hónapok történései a gazdaság lelassulásához vezettek szinte minden területen, és nem kedvezett a beruházási, vállalkozásfejlesztési kedvnek a háborús helyzet sem. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a pályázati pénzekhez év eleje óta nehezebben jut hozzá a KKV szektor. Éppen ezért ezek a vállalkozások keresik az új utakat, a piaci trendben pedig megfigyelhető, hogy a vállalkozások egyre inkább jól működő használt gépeket vásárolnak vagy éppen bérelnek.

„Az év elején kezdődött az a tendencia, hogy nehezebb hozzájutni a pályázati pénzekhez, de már a múlt év végén is alig-alig voltak nyitva pályázatok. Ez a probléma valójában most fog beérni, hisz a cégek most küzdenek meg igazán ezekkel a hátrányokkal, főleg, ha fejleszteni is akarnak. Sajnos a gazdaság lelassulásával az igények is lecsökkentek, de reményeink szerint hamarosan kis fellendülésre is lehet majd számítani. Így előre gondolkodásra, proaktivitásra van szüksége a vállalkozásoknak, és új, alternatív megoldások keresésére, mint mondjuk a felújított gépek vásárlása. Érdemes azonban résen lenni és időben lépni, hisz a használt gépek piaca sem kimeríthetetlen” - kezdte Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője.

A csomagolástechnológiai piac egyik legnagyobb hazai szereplője pontosan látja és tapasztalja az új piaci trendeket, amelyekkel a hazai vállalkozások igyekeznek a mostani, bizonytalan piaci helyzetben is feltalálni magukat.

„A felújított gépeket elsősorban olyan cégek keresik és vásárolják, ahol a valós beruházási igény megvan, de új gépek beszerzéséhez túl alacsony a rendelkezésre álló beruházási keret. Persze előfordul az is, hogy egy vállalkozás számára, csak egy rövid időszakra van szükség csomagológépekre, vagy csak kisebb bővítésre van igény és ezért keresnek felújított gépeket az új helyett. Az okok változatosak lehetnek, de a felújított csomagológépek iránt érdeklődők részéről, két valós igény mindig felmerül: egyrészt az új gépek beszerzésénél költséghatékonyabban szeretnének beruházni, másrészt pedig a beszerzést megbízható forrásból és valós terméktámogatással szeretnék megvalósítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felújított gépre is garanciát szeretnének és azt, hogy biztosítva legyen a szakszervíz és az alkatrészellátás. Számunkra mindig is fontos volt a fenntarthatóság, az újrahasznosítás és ez már évek óta a cég egyik legfontosabb működési alapelve is” - fejtette ki Magyar Kálmán.

Fellendülőben a használt gépek piaca

Az ügyvezető szerint a cégek olyan új utakat keresnek, amelyek kedvező feltételekkel biztosítják a fejlődésüket. A használt gép piac felé tendált a legtöbb vállalkozás, hisz önerőből az új, modern technológiákat már nem tudják finanszírozni.

„A használt gép piacnak két fontos előnye van, az egyik, hogy sokkal olcsóbban, általában kevesebb, mint ötven százalékos áron meg lehet vásárolni ezeket a gépeket. A másik pedig, hogy ezekhez a gépekhez általában azonnal hozzá lehet jutni, míg egy új gép megrendelése egy komolyabb gép esetében hónapokig is eltarthat. Használt ipari gépeket azonban nem lehet csak úgy az internetről vásárolni, hisz ha a vállalkozás nem kap garanciát a működésére, az komoly ráfizetést jelenthet. Hozzánk is sok cég fordult, mert nem tudta beindítani a gépet vagy nem kapott gépkönyvet és nem tudta használni a berendezést” - tette hozzá Magyar Kálmán.

Az ügyvezető felhívta rá a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak, ha használt gépek vásárlása mellett döntenek, alaposan meg kell fontolnia, milyen használt gép-kereskedőhöz fordulnak.

„Az AMCO Kft. is foglalkozik használt gépek eladásával és bérlésével, pontosan ismerjük a piaci igényeket. Felújítjuk a gépeket, tudjuk a működésüket hosszú időre biztosítani és garantálni tudjuk a gépek működését, valamint az alkalmazottakat is megtanítjuk a kezelésükre. Ezek egy vállalkozás számára – főként ha induló vállalkozásról van szó –, kulcsfontosságú tényezők. A bérléssel pedig a szezonális igényeket is ki tudjuk elégíteni. Azzal azonban érdemes tisztában lenni, hogy használt gép és felújított gép között is óriási különbségek vannak, hisz akadnak olyan berendezések, amelyek technológiailag már elavultak, ezért megbízható partnertől ajánlott vásárolni a gépeket” - magyarázta az ügyvezető.

A cég kereskedelmi képviselője szerint viszonylag gyakran előfordul, hogy ha egy cég új gépet vesz, problémát jelent, hogy mi legyen a még működőképes régi gépével. Ám ha az adott vállalkozás értékesíti a régi berendezést, azzal az új gép beruházási költségeit is tudja csökkenteni.

„Gyakran előfordul, hogy egy gyorsan fejlődő cég a megnövekedett kapacitásigénye miatt új beruházásokba kezd, melyhez az új csomagoló gépeket tőlünk rendeli meg. Ilyenkor számukra problémát jelenthet, hogy mi legyen a jó állapotú és még működőképes régi gépekkel. Hiszen ezeknek a gépeknek az értéke csak úgy őrizhető meg, ha azokat gondozzák és a fedett helyen történő tárolása is megoldott. Amikor egy adott vállalkozás gyorsan értékesíteni tudja a régi berendezéseit, azzal duplán jól jár, mert nem csak a fenti feladatok költségeit spórolja meg, hanem az új gépek beruházási költségeit is csökkentheti. Itt jön képbe újra az AMCO Kft., mert nem csak ezeknek a gépeknek az értékesítésében segítünk, hanem ezt megelőzően felújítjuk, ill. karban tartjuk. Pillanatnyi értéküket megőrizzük, esetenként növelni is tudjuk” - tette hozzá Németh Zsolt, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. kereskedelmi képviselője.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: