Hatalmas vagyoni ugrást látunk, drámai vagyonkoncentrációval

Hatalmas vagyoni ugrást látunk, drámai vagyonkoncentráció és stagnáló ügyfélszám mellett – így néz ki a privátbanki piac 2024 végén. A következő év a piaci szereplők véleménye szerint az üzletpolitikák átalakulásáról fog szólni, s az elit szegmentált kiszolgálása mellett a többi vagyonkezelési ügyfélszolgáltatásban digitális áttörés várható.

Hatalmas vagyoni ugrást látunk, drámai vagyonkoncentrációval

Történetének talán legnagyobb kihívása előtt áll a hazai privátbanki szolgáltatói piac: a verseny 2025-ben nem az új ügyfelek megszerzéséért fog zajlani, hanem az meglévő kliensek meggyőzéséért, hogy az adott szolgáltatót tekintsék minél inkább az elsődleges befektetési partnernek – sommázta Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője az immár tizenhatodik alkalommal összeállított privátbankári interjúkötetben szereplő várakozásait.

A hazai privátbanki szolgáltatók gyorsfényképének megállapításai szerint ügyféligény szempontjából az inflációs nyomás komoly hatást gyakorolt a befektetési stratégiákra, hiszen a szerényebb hozamszintű évek után tört ránk 2 éve.

Karagich István szerint a vagyonos ügyfelek egyébként is jóval tudatosabban közelítik meg pénzügyi döntéseiket, mint akár csak 3-5 éve, immár nem csak elvárják, hogy a szolgáltatók olyan megoldásokat kínáljanak, amelyek védelmet nyújtanak a vásárlóerejük elmúlt években megtapasztalt csökkenése ellen, de komplex vagyonkezelési struktúrában igénylik a kiszolgálást.

A szakember szerint a kihívás az, hogy a pénzromlás ütemének csökkenése még nem ment át az ügyfelek mindennapi érzetébe, így a hozamelvárások magasban maradtak, miközben a piaci hozamszintek már a tartósan fenntartható szintek felé korrigálnak.

2024-ben a magyar privátbanki piac dinamikáját a szegmentálás, a méretgazdaságosság és az exkluzivitás biztosításának hármas versenye határozta meg.

A felmérés szerint az év végén a hazai szolgáltatók 48 ezer ügyfélnek vezetnek számlát, ami ugyan 5 százalékos növekedést jelent a 2023. decemberi szintekhez képest, ám elmarad 2022-es évi adatoktól. A Blochamps prognózisa 2025-re sem vár ügyfélszám-bővülést – a fő kihívást tehát a meglévő ügyfélbázis megtartása jelenti majd.

A szegmentáció ellentétes lépéseket hozott a piacon: miközben több szolgáltató magasra emelte a privátbanki belépési vagyon limiteket, addig más szolgáltatók kinyitották a kapukat az alsóbb jövedelmi szegmensbe tartozó prémium és affluens ügyfelek előtt.

Karagich István szerint a nagyobb ügyfélbázist kialakítani nem képes kisebb hazai szolgáltatók kimagasló szolgáltatási minőségre és a specializálódásra építik üzletüket, enélkül ugyanis hosszabb távon konszolidációs nyomás alá kerülnek. Ez különösen akkor lesz releváns, mikor a nagyobb szereplők elkezdik markánsabban kihasználni az innovatív, digitális erőfölényük nyújtotta lehetőségeiket a szolgáltatási és díjszabás versenyben – vélekedik a Blochamps ügyvezetője.

A privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon növekedése ugyanakkor tovább gyorsult: míg 2022-höz képest a kezelt vagyon 16 százalékkal bővült, addig idén októberre a növekedést 22,4 százalékos volt, a privátbanki piacon a tavalyi 8.575 milliárd forint után már 10.500 milliárd forintot kezeltek ügyfeleik megbízásából. A Blochamps prognózisa szerint a trend fennmarad, sőt, akár tovább is gyorsulhat: a privátbanki elemzőcég szerint az ügyfelek számlaállománya 2025. végére meghaladhatja a 13.000 milliárd forintot.

„Nem kockáztatunk nagyot a jóslattal, hiszen a vagyonkezelő szolgáltatók a 2025-ös esztendőre már most ráragaszthatják a „privátbanki ügyfélpénz vadászat éve” címkét. 2025-ben csak az az Államadósság Kezelő Központnak nagyjáról kétszer 1600 milliárd forintot meghaladó kifizetési kötelezettsége lesz a lakossági állampapírok után a lejáratok, illetve a Prémium Magyar Állampapír aktuális éves kamataként.

S bár ennek egy kisebb része biztosan visszaforog állampapírba, de nagyobbik hányada várakozásunk szerint befektetési alapokban talál helyet, azaz a bő 3000 milliárd forint allokációjának elsősorban a befektetési alapkezelők, míg az újonnan érkező 1600 milliárd forintnak a privátbanki szektor lesz a nyertese.” - mondta Karagich István. A szakember szerint a vagyonállomány dinamikus növekedése mellett 2025 kulcskérdése az lesz, milyen működési stratégiával lehet érdemi ügyfélvesztés nélkül újra pozícionálni egy-egy szolgáltatót és a termékeit.

Az ügyfelek egy szűk rétegénél megfigyelhető, egyre erőteljesebb mértékű vagyonkoncentráció teljesen új kiszolgálási minőséget, exkluzívabb kiszolgálást kíván meg, miközben az alsóbb rétegeknél a digitalizáció felgyorsítása adhatja meg azt az ügyfélélményt, amely miatt az ügyfél az adott szolgáltatónál marad.

Az ügyfélélmény mélyítése tekintetében a másik komoly kihívás, hogy a privátbanki szolgáltatóknak szakítaniuk kell a klasszikus banki modellel: az ügyfelek elvárása egyre inkább az, hogy a 7/24 szolgáltatást kapjanak – legyen szó a befektetési döntéseket megalapozó elemzések, tanulmányok rendelkezésre állásáról, akár az új befektetési irányok – pl. a fenntartható befektetések világának – ismeretéről. A változás a privátbanki tanácsadók életére is rányomja a bélyegét: a vagyonkoncentráció ugyan kevesebb új ügyfelet jelent, ám sokkal megterhelőbb pszichés felelősséget hoz.

Ha a vagyonkezelési szolgáltató cégek kezelni akarják az elvándorlás veszélyét, illetve a szakma elöregedését, akkor a dolgozók számára is új minőséget kell teremteni: a privátbankárok és vagyonkezelők számára ugyanis nem feltétlenül a szakmai előmenetel, hanem inkább az válik fontossá, mennyire rugalmas és támogató a munkaadó, mennyire bíznak meg bennük az ügyfeleik, mennyire tudnak szaktudásukkal kibontakozni és építeni azt – vélekedik Karagich István.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: