5 tipp, amellyel maximalizálhatod a nyugdíjad!

Azt ugyan sokan elmondják, hogy a nyugdíjra félre kell tenni, de arról már kevesebb szó esik, hogy hogyan lehet úgy félretenni, hogy azzal a maximális nyugdíj kiegészítést érjük el. Pedig mindössze 5 olyan fontos tudnivalóról van szó, amit ha követünk a nyugdíj előtakarékossággal kapcsolatban, akkor több tíz- / százezer forinttal növelhetjük majdani privátnyugdíjunk összegét.

Már az elején a legjobbat kell választani
A másik 4 pont csak ez után következhet. Az egyik legfontosabb, hogy rögtön az elején azt a szerződést szignózzuk, amely a leginkább igazodik az igényeinkhez, és várhatóan a legeredményesebb lesz. Ehhez nem elég csak a hozamokat, vagy csak a költségeket vizsgálni, hanem összetetten kell nézni a költségek, várható hozamok, rugalmasság, és a biztonság négyest. Ez bonyolultan hangzik (és az is), de a nyugdíjbiztosítás összehasonlító kalkulátor nemcsak, hogy egy várható végösszeget számol nekünk 6%-os kalkulált éves hozam mellett), hanem egymáshoz képest össze is hasonlítja a 4 említett kritériumot. Így könnyebb megtalálni a számodra legjobb megoldást, ami a hatékony nyugdíj megtakarítás első titka. Ha kipróbáltad a kalkulátort Te is láthatod, hogy azonos feltételek mellett is óriási különbségek alakulnak ki. Jöjjön egy olyan titok, amit akkor tudunk alkalmazni, ha van már nyugdíj előtakarékosságunk.


Az értékkövetés értünk van
Miután megtettük az első fontos lépést és elindult a nyugdíj megtakarításunk a következő lépés az, hogy minden évben kicsit emeljünk a befizetéseinken, legalább 3%-ot. Sok példát lehet hallani arról, hogy erre miért van szükség, leggyakrabban a „nézd meg, hogy 10 éve hány forintba került 1 kiló kenyér, és most mennyibe kerül…” hasonlatot emlegetik. Most nem hasonlattal élnénk, hanem konkrét számokkal mutatjuk meg hogy milyen sokat is jelent ez egy éves 8% hozamot elérő nyugdíj megtakarítás esetén az indexálás.


forrás: nyugdijbiztositas.com


A számok magukért beszélnek, tisztán látható a táblázat utolsó oszlopában, hogy milliós tételekről beszélünk. Konkrétan egy 22 évig tartó, 180 ezer forint éves díjú nyugdíj megtakarításnál 3,5 millió forint pluszt jelent, ha évente csak 3%-kal emelünk a befizetéseinket. Nézzük, hogyan tudjuk tovább növelni a lejárati összegünket!
Az eseti befizetések csodákra képesek


A másik „hasonló” lehetőség, ha a megtakarítási időszak alatt alkalmanként extra pénzt helyezünk el a nyugdíj megtakarításunkon. Itt is domináljanak a számok!


forrás: nyugdijbiztositas.com


A fenti táblázatban a második évben elhelyeztünk 100 ezer forintot a nyugdíj megtakarításunkra (3. oszlop), és ugyanúgy 8%-os hozammal számoltunk, és 3%-os értékkövetéssel. 30 évnél már 1,1 millió forint plusz pénzt jelent, ha ezt megtesszük a saját nyugdíj megtakarításunkkal. De hogyan érjük el az éves 8%-os hozamot?


Az aktívan kezelt eszközalapoké a jövő
Amikor elindítunk egy nyugdíjbiztosítást rögtön az ajánlat kitöltésénél meg kel adnunk, hogy milyen eszközalapokba fektessék be a beérkező díjakat. Bár évente legalább 2-szer ingyen változtathatunk a portfóliónkon, már az elején érdemes inkább a szakértők által aktívan kezelt menedzselt, és nyugdíjstratégiai alapokat preferálni. Ezeknek az alapok ugyanis úgy működnek, hogy az elején lehet magasabb részvénykitettség, ha olyan a piaci környezet, de ahogy közeledünk a 65. születésnapunkhoz (ekkor jár le legkésőbb a nyugdíjbiztosítás), úgy teszik át egyre kevésbé kockázatos eszközökbe a pénzünket. Ilyenkor ugyanis a felhalmozott pénzösszeg megtartására érdemes törekedni, és nem kockáztatni az eddigi nyereséget. Ezek az eszközalapok pedig elég jól teljesítettek az elmúlt időszakban is:

 


forrás: nyugdijbiztositas.com
 
A teljeség igénye nélkül is számos eredményes aktívan kezelt eszközalapról tudtunk beszámolni, amelye szinte mind 6%-13% közötti éves hozamot értek el 5 évre visszamenőleg is. Arról már nem is beszélve, hogy nem egy eszközalap ezek közül az elmúlt évben 30% feletti hozamot generált azoknak, akik ide fektették a pénzüket.


Miért elégednénk meg egy nyugdíj megtakarítással?
Elérkeztünk az 5. ponthoz. Azt tudjuk, hogy jelenleg 3 nyugdíj megtakarítás közül választhatunk, amire igényelhetünk adókedvezményt:


- önkéntes nyugdíjpénztár, 20%-os, egy évben maximum 150 ezer forint adójóváírás.

 

- NYESZ számla, 20%-os, évente legfeljebb 100 ezer forint adóvisszatérítés (ha 2020-ig nyugdíjba vonulunk, akkor 130 ezer forint).

 

- nyugdíjbiztosítás, szintén 20%-os, akár 130 ezer forint SZJA kedvezmény évente.

 

Ezt még általában tudják az emberek, azt azonban már sokkal kevesebben, hogy amennyiben a fent említett 3 nyugdíj előtakarékosság közül kettőn keresztül is megtakarítunk, akkor ugyanúgy 20%, de akár 280 ezer forint adókedvezményt is igényelhetünk évente.


Amúgy is minden szempontból érdemes több lábon állni, így 2 nyugdíj megtakarítással még biztosabban tudjuk kiküszöbölni a fellépő nyugdíjhiányt. (Itt tudod kiszámolni, hogy Te mekkora állami nyugdíjra számíthatsz.) Azt, hogy a 3-ból melyik kettőre esik a választásod, az rajtad, és a pénzügyi jártasságodon múlik, de ne feledd, ha a munkáltató fizeti neked az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjakat, akkor arra nem jár adókedvezmény.


Az 5 titok egy célt szolgál
Mindenki annyit fogad meg ebből a bizonyos 5 titokból, amennyit gondol, és hasznosnak tart, de azt fontos tudni, hogy ez együtt teszi különösen hatékonnyá a nyugdíj megtakarítást. A feljebb található táblázatokból csemegézve kiderül, hogy akár több millió forint nyereséget is jelenthetnek ezek a trükkök, aminek mindösszesen egy a célja. Ez pedig nem más, minthogy elérhessük azt, hogy a nyugdíjas korunk ne egy rémálom legyen, hanem egy hosszú nyúlt wellness hétvége. 

 

Deák Ferenc István
www.nyugdíjbiztosítás.com

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: