Brókerbotrány - A Kárrendezési Alap kiküldte az értesítő leveleket
A Quaestor és a Hungária kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott március 31-i határidőig megvizsgálta a károsultak kérelmeit, a kárrendezési jogosultságról és a törvény alapján kifizethető összegről szóló értesítő levelet a napokban kapja meg közel 32 ezer kérelmező - közölte az alap csütörtökön az MTI-vel.
Februárban is folytatódott a termelői árak csökkenése
Az ipari termelői árak februárban átlagosan 1,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál, ezen belül a belföldi értékesítési árak 4,8 százalékkal csökkentek, míg az exportértékesítési árak nem változtak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
A MOL találatot ért el Pakisztánban
A MOL tegnap bejelentette, hogy találatot ért el Pakisztánban. Ennek örülünk, de a MOL partnere, és egyben a mező operátora, a Mari Petroleum, már korábban közzétette a hírt.
Egy háromtagú konzorcium veheti meg az MKB Bankot
Egy három cégből álló konzorcium veheti meg az MKB Bankot, amelynek tagja a Metis tőkealap, a Pannónia Nyugdíjpénztár és a luxemburgi székhelyű Blue Robin Investments - mondta Balog Ádám, a cég elnök-vezérigazgatója a Reutersnek szerdán. Nyilatkozatát a Portfolio.hu idézi. A tranzakciót még jóvá kell hagynia a Pénzügyi Stabilitási Tanácsnak.
70 milliárd forint pályázható állattartó telepek korszerűsítésére
Mintegy 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni az állattartó telepek korszerűsítésére, az erre vonatkozó öt felhívást a Miniszterelnökség közzé tette a múlt héten - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Újra sztár lett az orosz rubel - elég volt egy kis olajár-emelkedés
Londoni pénzügyi elemzők szerint a feltörekvő európai térség "sztárjává" tette a rubelt a valamelyest emelkedő olajár. A City elemzői közösségében megjelentek olyan előrejelzések is, amelyek szerint az orosz gazdaság idei recessziója kevésbé lesz mély az eddig vártnál.
Egy milliárdos, aki a bolhapiacról öltözködik
"Szerintem nincs olyan ruhadarab rajtam, amit ne a bolhapiacról szereztem volna be" - jelentette ki nemrégiben a svéd Ingvar Kamprad, aki a napokban ünnepli 90. születésnapját. Ez nem is lenne akkora probléma, ha nem ő lenne az Ikea alapítója, akinek családi vagyona a legújabb Forbes-becslések szerint eléri a 43 milliárd dolláros összeget.
A Bankár Holding részesedést vásárolt a TrophyResortban
A TrophyResort Nyrt. és a Bankár Holding Zrt. stratégiai partneri együttműködést kötött; a pénz- és tőkepiaci, valamint ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Bankár Holding a legkevesebb 3 éves időtávra elindított együttműködés keretében 8,2 százalékos tulajdonrészt vásárolt a TrophyResortban - közölte a két cég szerdán az MTI-vel.
Imádják Magyarországot az orosz turisták
Oroszországban továbbra is kedvelt úti cél Magyarország a kedvező ár-érték arányú szolgáltatásoknak köszönhetően; a korábbinál jóval több érdeklődő kereste fel a magyar standot a moszkvai turisztikai szakkiállításon (MITT) - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt. az MTI-vel szerdán.
Csődbe ment tőzsdéző - Julia Roberts egy frissen megjelent Harlan Coben-krimiből készít filmet
Julia Roberts produkciós cégével Harlan Coben múlt héten megjelent, Fool Me Once című krimijéből forgat filmet, amelyben a főszerepet is eljátssza.
Mangalica fesztivál lesz Debrecenben
A házi vágások divatállatává vált a "szőrös zsírsertés", a mangalica - mondta Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke szerdán Debrecenben, a hétvégén hetedik alkalommal rendezendő debreceni mangalica fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján.
Ez rontja az euróövezet gazdasági teljesítményét
A globális pénzügyi kondíciók 2016 elején tapasztalt meredek romlása miatt az idén valószínűleg az eddig vártnál gyengébb lesz az euróövezet növekedési teljesítménye, az infláció pedig még jelentősebben elmarad a korábbi várakozásoktól - jósolta szerdán Londonban ismertetett féléves előrejelzésében a Standard & Poor's.
Iszlám Állam - A balkáni országokból majdnem kilencszázan csatlakoztak a terrorszervezethez
Balkáni országokból, Koszovóból, Bosznia-Hercegovinából, Macedóniából, Szerbiából, Montenegróból és Albániából összesen 877-en csatlakoztak az Iszlám Államhoz (IÁ), hogy a terrorszervezet oldalán vegyenek részt a szíriai és iraki harcokban - hangzott el szerdán Szarajevóban egy dzsihadistákról szóló konferencián.