Kampánycsend (félidőben alig 70-80 ezer váltó) a kgfb-piacon
Bár még mindig több mint 2 millió jármű üzembentartója érintett az év végi kgfb-váltási időszakban, eddig a tapasztalatok alapján mindössze 3-4 százalékuk döntött úgy, hogy él a biztosítóváltás lehetőségével. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint kampányról már nem érdemes beszélni, hiszen – miközben a piaci szereplők zöme minimális marketingtevékenységet folytat – a váltást kezdeményezőknek az időszak végére várható létszáma csupán a hetede lesz az öt éve tapasztalt másfél milliós tömegnek.
Veszteséggel zárta az első kilenc hónapot a BayernLB
Egyszeri tételek miatt veszteséggel zárta 2014 első három negyedévét a BayernLB csoport.
Varga: a NAV tisztességgel végzi a munkáját
Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet azért, hogy mielőbb elkezdődhessen a 3-as metró felújítása - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Menő lehet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása
A Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai szerint 2 éve a megváltozott munkaképességűek alig 18 százalékának volt munkája, ami mind a foglalkoztatás általános szintjétől, mind pedig a hasonló európai átlagtól lényegesen elmaradó képet tükröz - olvasható a RehabJob sajtóközleményében.
Csökkent az államadósság
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a bruttó hazai termék (GDP) 83 százalékát tette ki 2014 harmadik negyedévének végén, 2 százalékponttal alacsonyabbat az előző negyedévinél - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A MasterCard és a Visa az internetes fizetést egyszerűsítő szabványon dolgozik
Az internetes fizetést egyszerűsítő, új hitelesítési szabványon dolgozik a MasterCard a Visával közösen, az új szabványban komoly szerep juthat az egyszer használatos jelszavak és a biometrikus adatok használatának - közölte a MasterCard hétfőn az MTI-vel.
Olcsóbb az arany, mégis világszerte csökken a kereslete
A világ aranypiacát mérséklődő kereslet, stagnáló kínálat és az előző évinél alacsonyabb átlagár jellemezte az idei első háromnegyed évben - mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az Arany Világtanács jelentése alapján az MTI-nek.
100 millós bírság hamis diagnosztikai funkciók miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Impulser-Trade Kft. „f.a.” (Impulser) megtévesztő reklámokat tett közzé a FLIR A310 hőkamera termékével kapcsolatban. A jogsértések miatt 100.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
A UPS új országigazgatót nevezett ki hazai leányvállalata élére
A UPS (NYSE: UPS) bejelentette, hogy Tim Helsent nevezték ki a UPS magyarországi leányvállalatának élére. Helsen emellett a görögországi és romániai leányvállalatok vezetője is lesz.
Korrigálhatják a szakképző pedagógusok életpályamodelljét
Mindössze fél éve lesz a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) arra, hogy a szakképző iskolákat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK) saját fennhatósága alá vonja - mondta a Napi Gazdaságnak Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár.
Megállt a forint erősödése
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Romániai elnökválasztás - Johannis biztos győztes - 96 százalékos feldolgozottság
Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere magabiztosan, csaknem tízszázalékos előnnyel nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben - derült ki hétfőn a szavazatok 96,5 százalékának megszámlálása után.
Négyéves mélypontra estek az olajárak!
Az amerikai WTI 75, az európai brent típusú olaj jegyzése 78 dollárra süllyedt. Az OPEC országoktól a kitermelési kvóták csökkentését várják, de a szövetség inkább a kitermelés növelésében érdekelt. A palaolaj felfutása kapcsán a globális kitermelés tovább nő.
Kevés hazai makroadat lesz a héten
A héten Magyarországon nem jelennek meg lényeges makrogazdasági adatok, a devizahitelek elszámolásával és forintosításával kapcsolatos hírek azonban továbbra is a figyelem középpontjában lehetnek. A tervek szerint a kormány hétfőn nyújtja be a parlamentnek a forintosítás szabályait rögzítő törvényjavaslatot.
Meredek eséssel nyithatnak az európai részvénypiacok
Veszteséges nyitásra lehet számítani hétfőn az európai tőzsdéken, követve a meglepően gyenge harmadik negyedévi japán GDP-növekedési adat miatt csökkenő ázsiai indexeket.
Kivonul az áramkereskedésből a GDF Suez
A MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. veheti át a francia GDF Suez egyik hazai üzletágát - írja a Napi Gazdaság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapjára felkerült fúziós kérelemre hivatkozva.
Kuvait már aggódik a zuhanó olajár miatt
Kuvait szeretné, ha a kőolajexportáló országok szervezete (OPEC) megvitatná a csökkenő olajárak problémáját, és intézkedne az olajpiac stabilizálása érdekében. Ezt a kuvaiti kormány vasárnapi ülése után közölte a Öböl menti olajtermelő ország hivatalos hírügynöksége, a Kuna.
A német gazdasági miniszter nem ért egyet új szankciókkal Oroszország ellen
A német alkancellár és gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel vasárnap kijelentette, hogy szerinte keményebb oroszellenes szankciók nem fogják megoldani a konfliktust Ukrajna ügyében.