Csökkentette növekedési előrejelzését az MNB
A Magyar Nemzeti Bank kissé csökkentette az idei GDP növekedésére vonatkozó előrejelzését, 2015-re 3 százalékos bővülést prognosztizálnak a szeptemberben várt 3,2 százalékkal szemben, 2016-ra azonban változatlanul 2,5 százalékos bővülést jeleznek előre.
Elmarasztalták Magyarországot a nyugdíjtörvény módosítása miatt
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát.
Gyenge kamatemelést áraz be a piac az FOMC-ülés előtt
Mára virradóra megerősödött az ázsiai piacokon a kockázatkerülő magatartás, ami komoly nyomás alatt tartotta a dollárt. Ennek köszönhetően az EURUSD a reggeli órákban tesztelte az 1,1030/40 körüli ellenállási szintet, az USDJPY pedig stabilan 121,00 alatt maradt - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában.
Varga: a magánépítkezőknek is biztosítaná a kormány az alacsonyabb áfát
A kormány a magánépítkezőknek is biztosítaná az alacsonyabb lakásépítési áfa lehetőségét, a kabinet szerdán tárgyal a javaslatról, és a nemzetgazdasági miniszter az MTI kérdésére azt sem zárta ki, hogy hosszabb távon a felújításokat, korszerűsítéseket is támogassák. Varga Mihály arra számít, hogy a javaslat az ágazat fehéredésének köszönhetően semleges hatással lesz a költségvetés adóbevételeire.
Dohányboltokba száműzte az elektronikus cigarettát a kormány
A hagyományos dohánytermékekkel azonos szabályokat határozott meg az Országgyűlés kedden az elektromos cigarettákra; ezeket a termékeket a jövőben csak a nemzeti dohányboltokban lehet megvásárolni.
Megszavazták a lakásépítés áfájának csökkentését
Az Országgyűlés kedden a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentette az új építésű lakóingatlanok forgalmi adóját a 2016-2019 közötti négy évre.
Felveszi a kesztyűt az MNB
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, így az továbbra is 1,35%-on áll. Mivel a jegybank szándéka, hogy a teljes előrejelzési időhorizonton változatlan szinten tartsa az irányadó rátát, a figyelem az alapkamat mértékéről egyre inkább a nem konvencionális eszközökre kerül át - olvasható az Equilor elemzői kommentárjában.
Quaestor - a károsultakat névértéken kellene kárpótolni
A Párbeszéd Magyarországért teljes szolidaritást vállal a Quaestor-ügy károsultjaival, mert a párt szerint ők nem nyerészkedők, hanem egy-két százalékos plusz haszon reményében befektető kisemberek, ezért teljesen jogos követelés, hogy a névértéken kárpótolják őket - mondta a PM szóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Átstrukturálja ausztriai lakossági üzletágát az Unicredit
Az Unicredit csoport bejelentette, hogy átstrukturálja ausztriai lakossági üzletágát. A lépésre már számítani lehetett a néhány hete végrehajtott csoporton belüli szerkezetátalakítás miatt.
MNB: csökkent a folyó fizetési mérleg többlete októberben
Októberben 541 millió euróval 319 millióra csökkent a folyó fizetési mérleg többlete a szeptemberivel szemben, és az ország külső finanszírozási képességét jelző adat, a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlege 493 millió euróval 720 millió euróra mérséklődött - ez derül ki az MNB honlapján kedden megjelent legfrissebb adatokból.
Óriási bérkülönbségek - a vendéglátás a sor végén
Közel négyszeres a különbség a legjobban és a legrosszabbul fizető ágazatok között a bérezési statisztikában – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. A legjövedelmezőbb állások az energiaszolgáltatásban, az infokommunikációban, a pénzügyi szektorban és a tanácsadásban vannak. A lista végén a vendéglátás áll.
Varga Mihály: új korszak nyílik a főváros közösségi közlekedésében
Új korszak nyílik a főváros közösségi közlekedésében, amelynek nyertesei a budapestiek, a magyar ipar és a buszgyártás - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter, amikor a tárca húsz magyar gyártású, elektromos meghajtású midi autóbusz, és az üzemeltetéshez szükséges töltőállomások beszerzéséről írt alá támogatási szerződést a BKV Zrt.-vel.
Megugrott a ZEW index - nőtt az optimizmus Németországban
Németországban és az euróövezetben is javultak a konjunkturális várakozások decemberben a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet kedden közzétett felmérése szerint.
feketelista.hu: rekordszámú céget töröltek az idén
Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki ilyen eljárással a piacról, azaz 4 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben (42 037). Az utóbbi években folyamatosan nőtt a cégtörlések száma. A hatóságok szerint ez elsősorban annak következménye, hogy jelentősen szigorodtak a cégek működésének feltételei, és bővült a törvényi előírások betartásának ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdete óta (2008) eltelt nyolc esztendőben negyed millió, pontosan 245 688 cég szűnt meg törléssel – tájékoztat a feketelista.hu portál.
Kamatdöntő ülést tart ma az MNB
Kamatdöntő ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa. Várakozások szerint marad az 1,35%-os alapkamat. A jegybank további nem-konvencionális eszközöket is bejelenthet.
Akár 5-8%-os árcsökkenés is jöhet az újlakás piacon
Egy ajándék, aminek mindenki tud örülni, még az is, aki adja. Nagyobb kínálat és alacsonyabb árak a vevőknek, megtérülő beruházások, új fejlesztési lehetőségek a beruházóknak, építőipari megrendeléseken, új munkahelyeken keresztül gazdasági fellendülés az államnak. Az ajándék pedig maga a régen várt csökkentés, amivel a kormány a parlament előtt lévő tervezett szerint 27 százalékról 5 százalékra csökkentené az újlakás ÁFA kulcsát, 2016 és 2019 között. Ez jövőre akár 5-8 százalékos árcsökkenést is generálna az újlakás piacon- véli az Otthon Centrum.
Megtévesztő tájékoztatás: 50 millió forintra büntette a Versenyhivatal a Ryanair-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Ryanair Ltd. (Ryanair) megtévesztő tájékoztatási gyakorlatot folytatott magyar nyelvű foglalási oldalán, mert a Dinamikus Valuta Átváltási Rendszerről hiányos, az átváltási árfolyamról pedig megtévesztő tájékoztatást nyújtott. A jogsértésért 50.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH - értesült a ProfitLine.hu.
Kemény GVH bírságot kapott Ryanair
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Ryanair Ltd. (Ryanair) megtévesztő tájékoztatási gyakorlatot folytatott magyar nyelvű foglalási oldalán, mert a Dinamikus Valuta Átváltási Rendszerről hiányos, az átváltási árfolyamról pedig megtévesztő tájékoztatást nyújtott. A jogsértésért 50.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
Erre kerestünk a legtöbbet 2015-ben
A tény, hogy minden év végén a Google nyilvánosságra hozza a legkeresettebb kifejezések listáját, önmagában nem újdonság, az viszont, hogy belőle megismerhetjük, és kivonatolhatjuk az adott év küzdelmeit, fordulatait, drámáit, csakúgy, mint piaci trendjeit, mindenképpen nagy érdeklődésre tarthat számot.
Tipikus tévhitek a cégeladással és cégértékkel kapcsolatban
Az év vége mindig a számvetés, összegzés ideje. Számos cégvezető ilyenkor értékeli a cég teljesítményét, és hoz döntéseket annak jövőjéről. Ha a cég eladása is részét képezi a jövőről alkotott elképzeléseknek, akkor a cégérték reális meghatározása, a cégérték növelése érdekében tett lépések és a tudatos tervezés kiemelkedő jelentőségű.