Komoly fejlődés ment végbe az államadósság lakossági finanszírozásában
Az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon az államadósság belföldi nem pénzügyi befektetők – elsősorban a lakosság - által birtokolt tulajdonhányada 12 százalékos, ami komoly fejlődést jelez, figyelembe véve, hogy 2012 elején mindössze 3 százalék volt a lakossági részesedés - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Google előrejelzései - a jövőben minden autót komputer fog vezetni
A Google már hosszabb ideje dolgozik a vezető nélküli autó kifejlesztésén. Eric Schmidt, a Google csúcsvezetője (jelenleg igazgatótanácsának elnöke) nem vonja kétségbe a sikert. A Google-vezető a napokban Németországban járt, ahol több, a technológia irányát meghatározó kérdésről is beszélt.
A Grexit nem járna szükségszerűen Görögország EU-tagságának megszűnésével
Egyes jogi érvelések szerint ha Görögország távozik az euróövezetből, azzal EU-szerződéseket sértene meg, és ezért az Európai Unióban sem lenne maradása, ez azonban korántsem ennyire egyértelmű - vélekedtek csütörtökön ismertetett tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
Új jelzáloghitel megfelelési mutató: a bankok vizsgálják a lehetőségeket
A kereskedelmi bankok még vizsgálják a jelzáloghitelekre vonatkozó új mutató bevezetésének hatását és a kínálkozó lehetőségeket. A jelzálogbankok az új szabályozásnak köszönhetően új partnerekre tehetnek szert, bővíthetik refinanszírozásukat.
Első fokon felmentették Kocsis Istvánt a hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól
Felmentette Kocsis Istvánt, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjét a hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól a Kaposvári Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Szász Andrást, az MVM volt főtanácsadóját viszont bűnösnek találta, Kocsis Istvánnéval együtt.
43 milliárd forint támogatást kap jövőre a tejágazat
A tejágazat jövőre mintegy 43 milliárd forint támogatásban részesül, ez 20 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára csütörtökön Mosonmagyaróváron, az Óvártej Zrt. mozzarella gyártósorának átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
UniCredit: a megkérdezett cégek közel kétharmada tervez beruházást
Az UniCredit Bank felmérésének keretében megkérdezett magyarországi cégek közel kétharmadánál terveznek beruházást a következő egy-két évben, a vállalatok egyre tudatosabbak a beruházási célok és az európai uniós pályázati lehetőségek összehangolásában - közölte a bank saját ügyfelei körében végzett, nem reprezentatív felmérésének eredményeit csütörtökön az MTI-vel.
Vasárnapi pihenőnap - Vasárnap nem kötelező mindenhol a szakképesítés
Szakképesítéssel nem rendelkező is árusíthat a 200 négyzetméter alatti, vasárnap is nyitva tartó egyes típusú üzletekben a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint.
A szerb központi bank sorozatban negyedszer csökkentett kamatot
Csütörtökön 50 bázisponttal 6 százalékra csökkentette az alapkamatát a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS). A központi bank negyedik hónapja sorozatosan csökkenti az irányadó rátát.
Új vezetők a Saxo Bank devizaüzletágában
A Saxo Bank ma bejelentette, hogy Kurt vom Scheidt-et nevezte ki a Saxo Bank devizaüzletágának globális vezetőjévé.
Görögországnak nincs több ideje hazárdírozni
A görög kormánynak több realizmust kell mutatnia, hiszen nincs már idő hazárdírozásra - figyelmeztette a súlyos fizetési válsággal küzdő athéni vezetést csütörtökön Brüsszelben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Szolgáltatói centrumot hozott létre a Prímagáz
Megnyílt az első olyan szolgáltatói centrum Magyarországon, ahol a Prímagáz összes PB-gázt tartalmazó terméke kapható, sőt, megtalálható a műszaki gázok – nitrogén, acetilén, argon – széles választéka is. A Budapesten nyílt Príma Pontban fizetni is sokféleképpen lehet, készpénzt, PalackKártyát és bankkártyát is elfogadnak.
Trösztellenes vizsgálat indult az Amazon ellen
Trösztellenes vizsgálatot indított csütörtökön az Európai Bizottság annak kiderítésére, hogy megfelelnek-e az uniós versenyjog előírásainak az Amazon elektronikus könyvek terjesztésére vonatkozó megállapodásai.
Banki elszámolás - Kicsúszhatnak a panasztételi határidőből, akik nem pénzügyi intézményükhöz fordulnak először
Az elszámolással kapcsolatos fogyasztói panaszt közvetlenül a pénzügyi intézménynél kell benyújtani, mert a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) csak az általuk elutasított vagy meg nem válaszolt ügyekkel foglalkozhat. Aki felcseréli a sorrendet, kicsúszhat a banki panasztételi határidőből - tájékoztatta Kovács Erika, a testület elnöke csütörtökön az MTI-t.
Varga Mihály: a számviteli fegyelem betartása befolyással van a versenyképességre
A könyvelői munka minősége fontos a gazdaság növekedése szempontjából, a számviteli fegyelem betartása közvetlen befolyással van versenyképességünk növekedésére - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Velencén a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos konferencián.
Felhívást tett közzé a Buda-Cash Zrt. f.a.
Mint arról már korábban tájékoztatást adtunk, a hatósági zár alá vétel feloldását követően megkezdődött az ügyfelek értékpapírjainak kiadása - olvashatjuk a társaság honlapján megjelent közleményt.
Az európai cégek meggondolják a befektetést Kínában
Úgy néz ki, hogy az az időszak, amikor Kínában a befektetések nagy megtérüléseket hoztak, a vége felé közeledik. Legújabb statisztikák alapján a gazdasági növekedés lassul, emellett a költségek növekednek. Gazdasági szakértők azt is megfigyelték, hogy a szükséges reformintézkedések elmaradnak, ezért mind az amerikai, mind pedig az európai befektetők behúzták a vészféket.
Romániában is gyorsult az infláció
Májusban gyorsult az infláció, 1,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az áprilisi 0,65 százalék után az előző év azonos hónapjához képest - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
10 dolog, mire figyeljünk utazás előtt
A felhőtlen nyaralás érdekében érdemes néhány egyszerű, de hasznos előkészületet tenni, melyekkel megóvhatjuk otthonunkat a betörők elől. A Groupama Garancia Biztosító az elmúlt évek tapasztalatai alapján most 10 olyan lépést gyűjtött össze, melyek segítségével elkerülhetünk egy betörést vagy épp az értéktárgyaink ellopásából származó lelki és anyagi károkat.