Magyar árukat bemutató kiállítás Ammánban
A magyar termékeket és szolgáltatásokat bemutató, kedden zárult kétnapos ammáni kiállításon a jordániai kereskedők elsősorban az élelmiszer-ipari termékek iránt érdeklődtek, de a technológiai szektorban is sor került magas szintű hivatalos egyeztetésekre.
Kedvező hitelkonstrukciót dolgoztak ki a hatvani vállalkozásoknak
A hatvani vállalkozások számára kedvező kamatozású hitelkonstrukciót dolgozott ki a város önkormányzata és a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (HMVTA) – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, valamint Farkas Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke kedden Hatvanban.
A Századvég kifogásolja az Index két írását
A Századvég Alapítvány szerint az index.hu portál nemrég megjelent két írásában az Észak-Amerikába irányuló magyar lobbitevékenységben közreműködő Connie Mack IV és az alapítvány tevékenységével összefüggésben sokadik alkalommal tett tanúbizonyosságot arról, hogy a kiegyensúlyozott, tényeken alapuló tájékoztatási kötelezettség követelményét és az újságírói etika legalapvetőbb szabályait sem tartja be.
Tizenöt magyar cég exportálhatna élelmiszert Oroszországba
Az orosz Állategészségügyi és Növényvédelmi Szövetségi Szolgálat (Rosszelhoznadzor) tizenöt magyar, két ciprusi és néhány görög cégnek engedélyezte, hogy exportálhassa termékeit Oroszországba az élelmiszerembargó feloldásának esetén - közölte Szergej Dankvert, a Rosszelhoznadzor vezetője kedden tartott moszkvai sajtótájékoztatóján.
Szárnyalt a lakásépítési ipar az Egyesült Államokban
Hét és fél évi csúcsra emelkedett áprilisban a megkezdett lakásépítések száma és erősen megugrott a kiadott lakásépítési engedélyek száma is az Egyesült Államokban, ami reménykeltő jel a gazdaság számára a gyászosan sikerült első negyedév után.
Egyre kevesebb a gyermekekre ártalmas élelmiszerreklám
A gyermekeknek szóló élelmiszerreklámokra vonatkozó önkorlátozás eredményeként 39 százalékkal kevesebb gyermekeket célzó, nem az ő igényeikre szabott élelmiszereket hirdető reklámot sugároznak a tévében Magyarországon, mint tíz éve - derül ki az EU Pledge legfrissebb jelentéséből.
Hamis termékekkel finanszírozzák a terrorizmust
Évente több tízmilliárd euró kárt okoz az Európai Unióban a hamisítás és 2010 óta több százezer munkahely megszűnését okozta, azonban tavaly már a hamis termékek minden eddiginél nagyobb mennyiségben készültek az EU határain belül, áll a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának legfrissebb jelentésében. A felmérés arra is felhívja a figyelmet, hogy a nemzetközi bűnbandák szorosan együttműködnek a hamis termékek gyártása, disztribúciója és értékesítése során, illetve több terrorszervezet is hamis áruk forgalmazásából finanszírozza működését.
Orbán: a magyarok mondhassák meg, hogy legyenek-e bevándorlók Magyarországon
Nem vált be az az elképzelés, hogy a bevándorlás kérdését Brüsszelből szabályozzák, ezért a magyaroknak kell megmondaniuk, legyenek-e Magyarországon bevándorlók - hangsúlyozta Orbán Viktor kedden Strasbourgban újságíróknak, az Európai Parlament (EP) Magyarországról szóló plenáris vitája előtt.
Új székházba költözik a Magyar Telekom
Új székházba költözik a Magyar Telekom, a tervek szerint 2018 második félévében; a felszabaduló ingatlanokat eladják, az idén ebből 6 millió euró bevételt vár a cég - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Görög adósság - Merkel és Hollande a tárgyalások felgyorsítását sürgeti
Az eddiginél gyorsabban kell haladni a megállapodás felé a görög államadósság-válság kezeléséről szóló tárgyalásokon, mert szorít az idő - mondta a német kancellár és a francia államfő kedden Berlinben.
Alulteljesítő volt a magyar részvénypiac
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,44 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 22 333,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Takarmányhoz jutnak a rászoruló ukrán gazdák a FAO révén
Ukrajna keleti részén, ahol a fegyveres konfliktus a legintenzívebb, az állattartás veszélyes tevékenységgé vált. A fel nem robbant lövegek a földeken, lopások, és a lövöldözésekben szerzett veszteségek miatt a gazdák állataikat saját otthonukhoz a lehető legközelebb szeretnék tudni, még akkor is, ha emiatt – költségesebb megoldásként – kénytelenek állataikat ólban tartani.
Nőtt az euróövezet kereskedelmi többlete márciusban
Az euróövezet a világ többi részével folytatott kereskedelemben 23,4 milliárd eurós többletet halmozott fel márciusban, ami több mint 45 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 16,1 milliárd eurónál - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
A magyar vállalkozások körében ismét nőtt a halasztott fizetések száma
Az idei év első negyedévében a teljes magyarországi vállalatközi kereskedelem 72 százaléka halasztott fizetésen alapult, ami jelentős növekedés a tavalyi 49,2 százalékos átlag után, és meghaladja a kelet-európai 38 százalékos, és a nyugat-európai 41,3 százalékos átlagot is - derül ki az Atradius Fizetési Szokások Barométerének legfrissebb közép-kelet-európai kiadásából, amely a régió több mint 800 cégét kérdezte fizetési tapasztalatairól.
Próbál lendületet venni a dollár
A dollár vissza tudott kapaszkodni az erős oldalra a hét első kereskedési napján, és a dollárra nézve mindenképpen jó hír, hogy a hét elejei emelkedés a múlt heti gyenge amerikai adatok, illetve a fokozódó kockázatviselési hajlandóság (az S&P500 rekordmagasságba emelkedett) nyomán gyengüléssel záró péntek után következett be - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában.
Mire volt elég a keleti nyitás?
A járműgyártáson kívüli ágazatokban egyelőre nem értek be a keleti nyitás eredményei, ehhez további erőfeszítésekre van szükség, de a diverzifikáció jó irány - mondta Madár István, a portfolio.hu gazdasági hírportál elemzője kedden Budapesten újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen.