Jelentős beruházásba kezd a Masterplast Szabadkán
A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását, mely három ütemben, 2017-re készülhet el. A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége - olvasható a Masterplast sajtóközleményében.
Felfutóban a balatoni ingatlanpiac - mindenki nyaralót vesz
Ismét nagyon erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon, 2015 első négy hónapjában az Otthon Centrum tapasztalata szerint csaknem 40 százalékkal nőtt az adásvételek száma előző év azonos időszakához képest; megközelítőleg 1.400 ingatlan cserélt gazdát idén, és ha ez az ütem egész évben kitart – amihez minden feltétel adott –, akkor 2015-ben átlépheti a 4.000-es határt a balatoni vízparti települések forgalma.
Tudatosan lízingelnek a vállalatvezetők
Egyre tudatosabban tájékozódnak és döntenek a hazai vállalatok lízingelési kérdésekben, derült ki a CIB Bank és a GfK közös kutatásából.
Az amerikai piacok esésére játszik Soros György
Soros György Quantum alapja meghétszerezte azon pozícióit, amelyek az S&P 500 index eséséből profitálnak. A héten a Fed, a Bank of England és az EKB is közzéteszi legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. Pénteken az amerikai inflációra figyelünk, valamint Draghi és Yellen beszédére.
Harmadával nőhetnek idén a kkv-beruházások
A hazai kis- és középvállalkozások több mint fele ért el árbevétel-növekedést tavaly, így pozitívabb jövőképpel, több beruházást és jelentős munkahely-bővítést tervezve vágtak neki 2015-nek – derül ki a Budapest Bank kutatásából. A pénzintézet szakemberei szerint az EU-pályázatok megnyílásával az idei évben számos korábban elmaradt beruházás valósulhat meg.
Magyar vonatkozása is van Google Platypus mobil algoritmusának
Hivatalosan is bejelentette a kacsacsőrű emlősről elnevezett legújabb mobilbarát algoritmus fejlesztését a Google. A Platypus névre hallgató új jövevénye vizsgálni fogja a weboldalak mobilos felhasználói élményét.
Pozitív kezdés várható Európában
Pozitív kezdés várható az európai részvénypiacokon a határidős indexek alapján, miután az állampapírhozamok csökkentek, a gyenge amerikai makroadatok pedig ismét visszavetették a kamatemeléssel kapcsolatos várakozásokat.
Családi csődvédelem - Már az ősz folyamán hatályba léphet
Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út - számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság.
Egyre több a vonzó betéti ajánlat: 3-4%-os éves kamatot ígérnek
Az utóbbi hetekben egyre több vonzó betéti ajánlat jelent meg a piacon, esetenként évi három-négy százalékos kamatláb mellett. A piac élénküléséhez hozzájárulhat az elszámolás is - számol be a Világgazdaság.
Németországban tartományok közötti konfliktushoz vezetett az új nagyfeszültségű vezeték építése
Marakodás kezdődött Németország három tartománya között arról, hogy merre vezessék az atomerőművek lekapcsolása miatt szükségessé váló új nagyfeszültségű távvezetékeket.
Költségvetés - a becsületes munkából élők terheit csökkenti a kormány
A Fidesz szerint elsősorban a becsületes munkából élőket segítik a kormány jövő évi adócsökkentési javaslatai, amelyeket a sikeres gazdaságpolitika tesz lehetővé.
Nem merült fel olyan kifogás, amely indokolná Vida Ildikó leváltását
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke végzi a munkáját, amellyel kapcsolatban eddig nem merült fel olyan kifogás, amely a leváltását indokolná; az erről szóló sajtóhírek kacsák - mondta Varga Mihály vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Mi ez a hisztéria: miért szabadult rá mindenki a lakásokra?
Már nemcsak pozitív előjelek, hanem konkrét statisztikák is igazolják, hogy mozgásba lendült a hazai lakáspiac. Az elmúlt időszakban ráadásul fontos változások is életbe léptek a lakáshiteleknél, illetve a lakásvásárláshoz felhasználható állami támogatásoknál. Mindezt figyelembe véve sokakban merülhet fel, vajon meddig érdemes még várni a lakásvásárlással, hol, mi alapján kell meghozni ezt a fontos pénzügyi döntést. Szakértők segítségével ezekre a kérdésekre keresték a választ a Portfolio lakossági rendezvényén, a 'LAKÁS 2015 Kiállítás és Vásár' péntek délutáni panelbeszélgetésén.
Hackerek a német Bundestag rendszereit támadják
A német Bundestag hálózata minden idők egyik legagresszívebb támadásának volt kitéve a napokban. "Ilyen mértékű támadásra mindeddig nem volt példa, hisz a támadás több napon keresztül zajlott" - fejtette ki péntek délután a Német Parlament IT-Bizottságának elnöke, Petra Pau. Ebben az időpontban a cyber-támadás még javában tartott.
450 millió forintos beruházás valósult meg Karcagon
Csaknem 450 millió forint uniós támogatásból újult meg Karcagon a városháza és az előtte levő tér, a vásárcsarnok, valamint a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - mondta a földművelésügyi miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban vasárnap.
2018-ra mindenhol elérhető internet
A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (NMHH) főosztályvezetője nagyon ambiciózus tervnek tartja azt a kormányzati törekvést, hogy 3-5 év múlva minden háztartásban elérhető legyen a másodpercenkénti harminc megabites sávszélességű internet.
MagNet Bank: 256 millió forint nyereség tavaly
Az idén húszéves fennállását ünneplő MagNet Magyar Közösségi Bank (MagNet Bank) két évtizedes működése alatt átlagosan 10 százalékos tőkearányos nyereséget (ROE) ért el, emellett a bank hitel/betét aránya átlag 60 százalék alatt maradt, tavaly a bank adózás utáni eredménye 256 millió forint volt, mérlegfőösszege a múlt év végén 104 milliárd 802 millió forintot tett ki.
Újabb 27 milliárdos plusztámogatás a felsőoktatásnak
Több mint 27 milliárd forint áll a felsőoktatási intézmények rendelkezésére az év végéig különböző fejlesztések megvalósítására a felsőoktatási stratégiához kapcsolódva - mondta Palkovics László az MTI-nek.