Mit tehetünk, ha hirtelen csap le ránk a vihar?
Úgy tűnik, lassan mérséklődnek a májusi viharok okozta kárbejelentések. Az Aegon Magyarországhoz május 13-ig több mint 3100 bejelentés érkezett, a kárösszeg több mint 420 millió forint.
Polgármesterek, akik többet akartak keresni
Több mint ötven települési önkormányzat jogellenesen 30 százalékkal megemelte a polgármester illetményét. A helyhatóságok döntései miatt a kormányhivatalok törvényességi jelzéssel éltek - olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
Rendkívüli nyitvatartási rend a NAV központi ügyfélszolgálatain
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és a megyeszékhelyeken található központi ügyfélszolgálatai rendkívüli nyitva tartással várják az adózókat a személyi jövedelemadó-bevallások beadási határidejéig, május 20-áig - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
Nem áll le hirtelen az európai pénznyomtatás
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke (EKB) azt ígérte, hogy nem állítják le hirtelen a gazdaság ösztönzését célzó eszközvásárlási programot, addig folytatják, ameddig szükség van rá, azaz meg nem győződnek arról, hogy elérték az inflációs célszámot.
Bojkottálták a takarékszövetkezeti szövetség közgyűlését
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) közgyűlést tartott csütörtökön, ezt azonban először határozatképtelenség miatt el kellett halasztani, mivel tagságának kétharmada távolmaradással "tüntetett" az elnökség által beterjesztett javaslatok ellen - tájékozatta Németh Kornél, a Takarékbank elnöki kabinetjének vezetője az MTI-t csütörtökön este.
Paksi bővítés - társadalmi tanács összesíti a környékbeli települések szempontjait
Társadalmi tanács létrehozásáról döntött a kormány a paksi bővítéssel kapcsolatosan a negyvenegy környékbeli település képviselő-testületének és országgyűlési képviselőinek bevonásával, Paks polgármesterének vezetésével - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Több mint négyezer közmunkást foglalkoztat a Klik
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke szerint döbbenetes, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) országszerte több mint négyezer közmunkást foglalkoztat, kiszorítva ezzel a pedagógusokat és az oktatási kisegítőket.
OTP: 1,913 milliárd forint adózott nyereség az első negyedévben
Az OTP Bankcsoport 1,913 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el az idei első negyedévben, ami éves összevetésben 67 százalékos csökkenés, és 82 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél - derül ki a bankcsoportnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken hajnalban közzétett, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentéséből.
Magyarországon a legmagasabb a cégmegszűnések aránya a régióban
Magyarországon a legmagasabb a cégmegszűnések aránya a régióban, az összes aktív magyar vállalkozás több mint negyede, 27,4 százaléka szűnt meg tavaly - derül ki a Bisnode csoport regionális elemzéséből.
Hogyan kereshetünk EURÓ-ban 4-5%-ot kényelmesen?
Egy vállalatban tulajdonosi részesedéssel bíró személy tulajdonjogának arányában a vállalat eredményéből osztalékot kaphat. A befektető tehát a vállalat nyereségéből a rá jutó részt veheti ki osztalék-nyereségként. Ez egy stabil német cég esetében akár 4-5%-os stabil hozamot is jelenthet.
Idén már nyereséges lesz az Uniqa Biztosító
A 2,6 milliárd forint biztosítási adó kompenzálására olyan takarékossági intézkedéseket hozott az Uniqa Biztosító, amelynek eredményeként idén már nyereséges lesz a társaság - mondta Othmar Michl vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón.
Összekötnek két börzsönyi kisvasútvonalat
Várhatóan jövő tavaszra készül el a Nagybörzsönyi erdei vasút meghosszabbítása, a fejlesztéssel húsz kilométer hosszú vonal jön létre - mondta a területet kezelő Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában.
Az újabb szja-csökkentés tovább mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket
A Munkástanácsok szakszervezeti konföderáció a jövő évi költségvetési törvénytervezetben foglalt több intézkedéssel is egyetért, ugyanakkor úgy véli, hogy az előterjesztésben tükröződő adófilozófia tovább mélyíti a jövedelmi és fogyasztási egyenlőtlenséget a társadalomban.
Görög adósság - a japán befektetők zöme nem tart a Grexittől
A japán intézményi kötvénybefektetők csaknem kétharmada csekély esélyűnek ítéli a Grexitet, vagyis Görögország távozását az euróövezetből az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays csütörtökön ismertetett új felmérésre szerint.
Az önkéntes nyugdíjkasszák vagyona 13 százalékkal nőtt az első negyedévben
Tizenhárom százalékkal, 1041 milliárd forintra nőtt a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjkasszák vagyona az első negyedévben - közölte a szövetség, amely beszámolt arról is, hogy a csütörtöki közgyűlés döntése szerint Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) név alatt folytatja munkáját a szervezet.
A Török Áramlatot is bekapcsolták az új orosz gázvezetékrendszer fejlesztési tervébe
Jóváhagyta az orosz kormány a gázvezetékrendszer megújított fejlesztési tervét, amelybe bekapcsolták a Török Áramlatot is. A vonatkozó utasítás csütörtökön jelent meg a kabinet honlapján.
Tizenkét körforgalom épül balesetveszélyes csomópontokban
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából újabb hat helyszínen alakítanak át balesetveszélyes csomópontokat; a projekt első köre ugyancsak hat helyen javítja a közlekedésbiztonságot - közölte a fejlesztési tárca csütörtökön.
Akár 80 centiméterrel is megemelkedhet a Balti-tenger vízszintje
Akár 80 centiméterrel is megemelkedhet a Balti-tenger vízszintje, hőmérséklete pedig 2-4 Celsius-fokkal is nőhet az évszázad végére.