Franciaországban betiltják az Uber szolgáltatást
Franciaország január 1-től betiltja az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatást, akkor lép ugyanis életbe a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény - jelentette be hétfőn a belügyi szóvivő.
A Fed átadja a stafétabotot
A héten akár már kiderülhet, hogy a Fed mikorra időzíti kamatemelését, a piacok továbbra sem fogynak ki a pénzből, hiszen az Európai Központi Bank és a Japán Központi Bank folytatja a mennyiségi lazítást. Az emelkedő piaci trend így 2015-ben is folytatódhat, habár az eddigi, gyakorlatilag töretlen tőzsdei árfolyam-emelkedés már nem valószínű - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Súlyos jogszabálysértések a Strategon Értékpapír Zrt.-nél
Húszmillió forintos bírságot szabott ki az MNB a Strategon Értékpapír Zrt-re és 14 millió forintos büntetést P. Józsefre, a társaság korábbi minősített befolyással rendelkező tulajdonosára, egykori igazgatósági elnökére, illetve vezérigazgatójára a befektetési vállalkozásokra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt. Dr. P. Zoltán László, a társaság egykori felügyelő bizottsági elnökével szemben figyelmeztető szankciót hozott a jegybank.
Egyelőre adómentesen takarékoskodhatnak a cégek a kulcsembereiknek
A béren kívüli juttatások ritkábban emlegetett elemét, az úgynevezett whole life vállalati életbiztosításokat is érintik az adóváltozások: 2018-tól ezek a konstrukciók is adókötelessé válnak. Bár az adószabályok a következő években még tovább változhatnak, egyelőre a munkaadók ezzel a konstrukcióval kedvezőbb feltételekkel juttathatnak egy adott összeget a munkavállalóknak, mintha ugyanazt az összeget bérként fizetnék ki. A három évre adómentességet élvező biztosítások további pozitív hozadékaként segíthetnek abban, hogy a kulcsembereik elutasítsanak egy – jobbnak látszó –állásajánlatot.
Az infrastrukturális beruházások húzzák az építőipart
Októberben is a nagy infrastrukturális beruházások húzták az építőipart az MTI által megkérdezett szakértők szerint, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy az új szerződések volumene hónapok óta csökken.
Megtarthatók a jó szakemberek - hogyan?
A jól képzett szakemberek megtartása is fontos szempont volt, amikor új üzemcsarnok építésével fokozta kapacitását és teljesítményét a mélyépítéssel és ipari szerelési munkákkal foglalkozó, hevesi Nexus Kft. A beruházás révén csökken a megbízások vállalási ideje, kevesebbet állnak a gépek és bővül a tevékenységi kör. A társaság sikerrel pályázott a Széchenyi2020 programban, a teljes költség 40 százalékát, 19,9 millió forintot az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozta.
Pályázatot hirdettek helyi értéktárak témában
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Hungarikum Bizottság pályázatot hirdet nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nyomozás indult Vida Ildikó feljelentése alapján
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.
Biogáz üzem épül Vajszlón
Összesen egymilliárd forintból, több mint 600 millió forintos EU-s támogatás felhasználásával épít biogáz üzemet Vajszlón az Ormánsági Zöldenergia Kft. - közölte az MTI-vel a társaság ügyvezetője.
A Mol megnyerte az első jogi csatát Horvátországgal szemben
A washingtoni választott bíróság határozata szerint a Mol Nyrt. megnyerte Horvátországgal szemben az első jogi csatát. Lehet, hogy Horvátországnak vissza kell vásárolnia az INA veszteséges gázágazatát? - írta a Jutarnji List horvát napilap hétfőn.
Útlezárások - Gaskó István bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal
Bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal Gaskó István, a hétfői országos félpályás útlezárásokat szervező Liga Szakszervezetek elnöke - mondta a szakszervezeti vezető hétfő reggel az MTI-nek.
Megugrott a makadámdió forgalma a repülőbotrány után
Váratlan következménnyel járt a tíz nappal ezelőtti dél-koreai repülőgép-visszafordítási botrány: az ázsiai országban megugrott a kalamajkát okozó makadámdió forgalma.
Kinek áll a zászló 2015-ben?
Az euronews minapi híre szerint miközben Európa digitális gazdasága hétszer gyorsabban növekszik, mint bármely másik szektor, addig az informatikai készségek hiánya miatt kilencszázezer állás betöltetlen a kontinensen.
A Lufthansa továbbra is a fapados modell irányába kacsintgat
A Spiegel magazin értesülései szerint a Lufthansa felügyelőbizottsági értekezletén arról beszéltek, hogy a hagyományos üzletág (hosszú távú járatok, ráhordó járatok az átszálló utakhoz) csökkenhet jövőre, ezért a repülőgép megrendelések egy részét is visszavonhatják.
Megszűnik a 'magyar szendvics'?
Nemzetközi vállalatcsoportok előszeretettel alkalmaznak magyar társaságokat arra, hogy Európai Unióból származó jövedelmeiket EU-n kívüli anyavállalatukba eljuttassák. Az Anya-Leányvállalati Irányelv napokban elfogadott módosításával azonban hamarosan beszűkül a profitok adómentes kifizetésének ezen lehetősége – derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából.
A kábelnet piacra is belép az Externet
Országszerte, közel száz településen vezeti be legújabb kábelinternet-szolgáltatását a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Externet Nyrt. A szolgáltató erős jelenléttel bír az ADSL, a mobilinternet és a vezetékes telefon piacán, KábelNet szolgáltatásaival pedig a hazai lakossági és üzleti szegmens további rétegeit kívánja elérni.
Nőtt az építőipari termelés októberben
A KSH adatai alapján októberben az építőipar termelése éves bázison 15,8%-kal emelkedett a szeptemberben mért 7,3% után. Szezonálisan és munkanappal kiigazítva az októberi termelés volumene 3,9%-kal magasabb volt a szeptemberinél. Az év első tíz hónapjában a termelés 17,8%-kal bővült 2013 azonos időszakához mérten.