Változatlan alapkamat szintet vár a Saxo Bank
Végh István, a Saxo Bank szakértője szerint az alacsony, -0,4 százalékos októberi inflációs ráta és a magyar makrogazdasági mutatók alapján jelenleg semmi nem indokolja a július óta változatlan, 2,1 százalékos jegybanki alapkamat módosítását. A szakértő arra számít, hogy a Magyar Nemzeti Bank november 25-i kamatdöntő ülésén változatlanul hagyja az alapkamatot.
A Tesla vizsgálja a BMW-vel való együttműködés lehetőségét
Elon Musk a Tesla alapítója egy interjúban jelentette be, hogy vizsgálják a BMW-vel való együttműködés lehetőségét, ami az akkumulátor technológiákra, töltő állomásokra és a szénszálas anyagok előállítására terjedhetne ki. További részleteket egyelőre nem árultak el - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.
Varga: ezen a héten szavaz a forintosításról az Országgyűlés
A parlament ezen a héten szavazhat a devizahiteles mentőcsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról, egy új elem került a rendszerbe, az árfolyamgátasokat érintő forintosítási lehetőség, így ezzel együtt fogják a képviselők megszavazni a devizahitelek forintosítását szabályozó törvényt - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.
Mozgalmas lesz az év vége, most jön a java!
Az év vége mozgalmasan alakul. Kedden várhatóan megszavazzák a forintosításról szóló törvényt, az MNB dönt a kamatokról. Szerdától lépnek életbe az új MSCI index összeállítások. Csütörtökön az OPEC csúcstalálkozója, pénteken a Fitch magyar hitelminősítése lesz fókuszban.
Növelhető az önkormányzatok mozgástere az új ötéves ciklusban
Országszerte szinte mindenhol megalakultak az új önkormányzati testületek, amelyeknek legfontosabb feladata most az, hogy elfogadják a következő időszak költségvetési koncepcióját. Ahhoz, hogy ez sikeresen, időben megtörténhessen, ki kell alakítaniuk az új, ötéves időszak működésének célrendszerét, és át kell tekinteniük az elmúlt ciklus teljes gazdálkodását, amely szakértők bevonásával is legalább közel három hónapos intenzív munkát jelent, állítja Pető Gábor, az önkormányzati szervezetfejlesztéssel és igazgatásszervezéssel foglalkozó MultiContact Consulting Kft. ügyvezetője.
Erősödött a forint hétfő reggelre
Erősödött a forint a nemzetközi devizakereskedelemben a hét végén: az eurót hétfőn reggel hét órakor 304,26 forinton jegyezték a péntek esti 304,35 forint után.
Romlottak novemberben a fogyasztói várakozások
Novemberben az októberi, igen magas értékéhez képest kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint októberhez képest az üzleti várakozások nem változtak, a fogyasztóiak viszont rosszabbak lettek.
Oroszországban kétszámjegyű lehet az infláció januárban
Oroszországban kétszámjegyűvé válthat át az infláció januárban, a pénzromlás a jövő év első három hónapjának a végére még tovább is emelkedhet - jósolta Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter.
Időközi választás Újpesten - Fidesz: a várakozásoknak megfelelően minden maradt a régiben
A várakozásoknak megfelelően minden maradt a régiben az újpesti időközi országgyűlési választáson - reagált a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap este az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Szocialista Párt (MSZP) jelöltje, Horváth Imre választási győzelmére.
Időközi választás Újpesten - A külképviseleteken 88 százalékos volt a részvétel
A külképviseleti névjegyzékben szereplők 88 százaléka szavazott is a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson; összesen 15 voksot várnak a külképviseletekről - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának adataiból.
Indul a rendvédelmi dolgozók béremelési programja
Jövőre elkezdődik a rendvédelmi dolgozók béremelési programja - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
Veszélyben van az emberek tulajdon- és szabadságjoga
Szelényi Zsuzsanna szerint veszélyben van az emberek tulajdon- és szabadságjoga Magyarországon. Ennek egyik példája a kormány és a Fidesz "hadjárata" a kiskereskedelem bizonyos szereplői ellen - mondta az Együtt független országgyűlési képviselője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Időközi választás Újpesten - Horváth Imre, az MSZP jelöltje nyerte a mandátumot
Horváth Imre, a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választást a szavazatok 98,79 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint. A nem végleges összesítés szerint valamivel több mint 26 ezren voksoltak.
Indul a rendvédelmi dolgozók béremelési programja
Jövőre elkezdődik a rendvédelmi dolgozók béremelési programja - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
Lengyel választások - hamisnak és megbízhatatlannak tartják a választási eredményt
Hamisnak és megbízhatatlannak minősítette a lengyel helyhatósági választások eredményeit Jaroslaw Kaczynski, a legerősebb lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke vasárnap.