Csalódást keltő hír érkezett az ingatlanpiacról
A vártnál nagyobb mértékben csökkent júniusban a függőben lévő ingatlan értékesítések száma az Egyesült Államokban - az ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) közlése szerint.
Öt százalékkal több diákot vett fel a győri egyetem
A tavalyinál öt százalékkal több diákot vett fel idén a győri Széchenyi István Egyetem - közölte az MTI-vel Földesi Péter rektor, jelezve, hogy az alapvetően műszaki képzéseket kínáló intézmény kapacitása "elérte a plafont".
Üzleti csoportokba rendeződnek a sikeres KKV-k
A kkv szektor vállalkozói közül egyre többen fedezik fel az üzleti kapcsolatteremtés és a jutalékmentes együttműködés nyújtotta lehetőségeket. Ehhez nemcsak Budapesten, hanem egyre több vidéki városban is hatékonyan működő keretrendszert nyújtanak a BNI-ban (Business Network International), amely még a 80-as évek Amerikájában született.
UHT-tej-ellenőrzés: időszerű volt a minisztériumi vizsgálat elrendelése
Időszerű volt az ultra pasztőrözött (UHT) tejek ellenőrzésének pénteki minisztériumi elrendelése, régóta kérik az ágazat szereplői, hogy a kormányzat is hathatósan járuljon hozzá a piaci tisztuláshoz - mondta Lukács László agrárszakértő, a Tejtermék Tanács korábbi ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Diplomamentő program - Várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések
A Diplomamentő program keretében várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések, amelyekre eddig mintegy 29 ezren jelentkeztek - közölte az MTI érdeklődésére Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója hétfőn.
Gombaölő növényvédő szert vont ki a forgalomból a Nébih
Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Továbbra is az állami cégeknél dolgoznak a legszívesebben
A kiszámítható karrier, a munkahelyi biztonság és a kedvező juttatások miatt idén is az állami tulajdonban lévő vállalatok a legvonzóbbak a kínai munkavállalók számára - derül ki egy friss felmérésből.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Kormány a Schwarzmüller Kft.-vel
A stratégiai együttműködési megállapodást hétfőn a Parlamentben írta alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, valamint Bundschuh Nándor, a Schwarzmüller Járműgyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A hazánkban 21 éve működő, Dunaharasztiban lévő gyárában jelenleg mintegy 540 főnek munkát adó vállalat kifejezte, hosszú távra tervez Magyarországon.
Tíz kilométer mobilgátat vásárolt a katasztrófavédelem egy svájci cégtől
Svájci cég nyerte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 10 kilométernyi mobilgát elemre kiírt nyílt közbeszerzését - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Új pénzügyi igazgató a HEINEKEN Hungáriánál
Július 1-től Tóth Tamás tölti be a HEINEKEN Hungária pénzügyi igazgatói pozícióját. Elődje, Magyari Ákos a HEINEKEN globális központjában folytatja munkáját: mostantól globális üzleti kontrol igazgatóként dolgozik Amszterdamban.
Pert nyertek Oroszország ellen a Yukos részvényesei
A már nem működő Yukos olajvállalat részvényesei pert nyertek hétfőn Oroszország ellen a hágai Állandó Választott bíróságon - jelentette a Kommerszant orosz napilap és a Reuters meg nem nevezett bírósági forrásra hivatkozva.
ABB-Volvo-együttműködés elektromos hajtású buszok gyorstöltésére
Az ABB, az energetika és az automatizálás területén piacvezető cégcsoport bejelentette, hogy partneri kapcsolatra lép a világ egyik vezető buszgyártójával, a Volvo Buses-zal. A megállapodás célja, hogy a két vállalat közösen fejlesszen és hozzon forgalomba elektromos és hibrid hajtású buszokat nyílt szabványú egyenáramú (DC) gyorstöltő rendszerekkel.
Kisebb forintgyengüléssel indul a hét
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Nő a befektetési célú ingatlanvásárlók száma
A lakáspiac 2014-es első féléves teljesítménye több mint 10 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért tranzakciószámot. A növekedés mögött részben befektetési célú vásárlások állnak, ahol a befektetők a jövőbeli áremelkedés reményében, illetve kiadási céllal vásárolnak. Ez utóbbit az egyetemisták albérletkeresése is aktuálissá teszi, de a bérlői kereslet az elmúlt években tőlük függetlenül is bővült A lakáskiadásból az idei első féléves árakkal és bérleti díjakkal számolva, egy tíz éves időtávon 7-8 százalékos hozamokat is el lehet érni. A bérleti díjak, ha csak kis mértékben is, de évek óta folyamatosan növekednek – összegzi az Otthon Centrum.
A NAV megkezdte a folyószámla-kivonatok kiküldését
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
Már nem fél a kölcsöntől a magyar
Öt éve nem látott csúcsot értek el a hitelfelvételek: egyre többen, egyre több kölcsönért folyamodnak a pénzintézetekhez. A felvett átlagos személyi kölcsön összege meghaladja az egymillió forintot. A Cetelem ügyfeleinek meghatározó többsége online igényel személyi kölcsönt.
Milliós bírsággal is járhat a munkavállalók megfigyelése
A munkáltatók különféle módon ellenőrizhetik munkavállalóikat, azonban nem mindegy hogyan építik ki az ellenőrzés rendszerét, illetve milyen módon jutnak információhoz velük kapcsolatban. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a dolgozó magánéletére nem terjedhet ki az ellenőrzés, tilos korlátlan ideig tárolni a felvételeket, illetve milyen esetekben kell az elektronikus megfigyelőrendszer működtetését bejelenteni az adatvédelmi nyilvántartásba - hívja fel a figyelmet a Szecskay Ügyvédi Iroda.
Fókuszban az orosz hírek
50 milliárd dolláros bírságra ítélheti a Jukosz-perben Oroszországot Hága, kedden érkeznek az EU újabb szankciói. Tovább pörög a gyorsjelentési szezon, szerdán hajnalban érkezik a hazai gyógyszeróriás, a Richter gyorsjelentése.
Izrael korlátozott tűzszünetet tart a gázai harcokban
Az izraeli hadsereg korlátozott tűzszünetet tart a gázai harcokban - jelentette a közszolgálati rádió hétfőn.