308-as EUR/HUF felett jelentősen gyengülhet a forint
Ahogy arra számítani lehetett, 2,3%-ra csökkentette az MNB a jegybanki alapkamatot. Az Euróval szemben egész nap folyamán gyengülést mutatott az árfolyam. A múlt héten egy régóta formálódó ék alakzatból lépett ki Észak felé az EUR/HUF árfolyam, a 308-as szint az erős ellenállás.
Norvég alapok - A TASZ a nyilvánosságnak elszámol, a KEHI-nek nem
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) politikai támadásnak tartja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott programokat ellenőrizni próbálja - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Idén nem lesz infláció - sor kerülhet még kamatcsökkentésre
Az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre - olvasható MNB Monetáris Tanácsa állásfoglalásában, amely a jegybank honlapján jelent meg.
200 millió körül az uniós egészségbiztosítási kártyák száma
Megközelítette a 200 milliót azoknak a száma, akik rendelkeznek úgynevezett európai egészségbiztosítási kártyával - közölte kedden a 2013-as év összesített adatait az Európai Bizottság.
Bizakodása ad okot a KSH legújabb adatsora
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint bizakodásra ad okot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb adatsora, miszerint több gyermek született és kevesebben haltak meg Magyarországon az elmúlt időszakban, mint egy évvel korábban.
A brit pénzügypolitika 'közelgő normalizálására' utalt a Bank of England kormányzója
A brit pénzügypolitika "közelgő normalizálására" - vagyis a több mint öt éve 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartott jegybanki alapkamat belátható időn belüli emelésére - tett egyenes utalást kedden a Bank of England (BoE) kormányzója.
Így szorítaná vissza a készpénzhasználatot az O.F.SZ.
Alig négy hónappal azután, hogy az Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. teljes jogú MasterCard tag lett, sikeresen teljesítette az ETED tesztet is, így elkezdődött a MasterCard típusú PayPass funkcióval ellátott Fizetési Kártyák gyártása - olvasható az O.F.SZ. sajtóközleményében.
MNB: változások a fizetésimérleg-statisztikákban
A folyó fizetési mérlegben most végrehajtott változtatások jelentős része az adatok összeállítását tekintve átsorolást jelent a mérleg egyes részei között, közülük leginkább az áruk és a szolgáltatások között történt jelentős váltás - mondta Durucskó Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB)osztályvezetője kedden a jegybank tájékoztatóján.
Megvolt a 23. kamatvágás - 2,30%-ra csökkent az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes várakozásoknak megfelelően 2014. június 25-i hatállyal, 10 bázisponttal 2,30 %-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
Lezárult a közvilágítási üzemeltetési társaságok ellenőrzésének első szakasza
Lezárult a közvilágítási üzemeltetési társaságok ellenőrzésének első szakasza, a vizsgálat során az ellenőrök nem tártak fel hiányosságot - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-vel.
Nyári derű vagy vihar előtti csend?
“Sell in may and go away” - tartja a régi tőzsdei közhely: adjunk el májusban, majd őszig ne is menjünk a piacok közelébe. Historikus összehasonlításban valóban nyereségre tehetett szert az a befektető, aki a fenti bölcsességet követve fektetett be az elmúlt évek során a tengerentúli részvénypiacokon - olvasható az Admiral Markets sajtóközleményében.
Brutális kereslet mutatkozott a 3 hónapos papírok iránt
Csökkenő hozam mellett a tervezettnél nagyobb értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) kedden az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Még mindig átverik az időseket a termékbemutatókon
Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt az időseket megcélzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma - tájékoztatta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-t.
Több születés, kevesebb halálozás
A KSH előzetes adatai alapján 2014 első négy hónapjában 28 318 gyermek született, 2,9%-kal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 43 224 volt, ami 3,7%-os csökkenést jelent 2013. január–áprilishoz viszonyítva. A természetes fogyás 14 906 fő volt, 2 478-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A kamatdöntés indoklására figyelhet a forintpiac
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Módosult az NHP! Milliókat nyerhet a céged!
Mai nappal tette közzé az MNB a Növekedési Hitelprogram (NHP) feltételeinek módosítását. A 2,5%-os maximális kamatszinttel rendelkező és ezért a vállalkozói köznyelvben csak ingyen hitelnek hívott NHP feltételei újabb könnyítéseket tartalmaznak: egyrészt immár újonnan alapított cég is felveheti, másrészt ezentúl vevőkövetelések faktoringon keresztüli finanszírozására is felhasználható. Milyen gyakorlati könnyebbséget jelent ez céged számára? Hány millió Ft-ot nyerhetsz a finanszírozási költségek csökkentésével? Az alábbiakban a Bankmonitor elemzése olvasható.
Eladják a Budapest Bank svéd, dán és norvég testvéreit
A Banco Santander megegyezett a GE Money Bankkal a svéd, a dán és a norvég leányvállalat megvásárlásáról. A vételár 700 millió euró.
6 havi mélyponton az Ifo német üzleti hangulatindex
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent júniusban az üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke - közölte kedden az ifo német gazdaságkutató intézet.