Újra Magyarországgal foglalkozik az Európai Parlament
Ismét az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozik az Európai Parlament illetékes szakbizottsága hétfő délután, amikor a Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő által készített ötödik, főleg az alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó úgynevezett munkadokumentum kerül napirendre.
Egész éves pálinkarazzia indult
Országos, egész éven át tartó pálinkarazziába kezdett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
Nyugdíjkilátásokról beszélt Varga - egyéni nyugdíjszámlák
Egyelőre még nem dőlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák, ugyanakkor a nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amik nem teszik indokolttá a korábbi magánnyugdíj-pénztári megtakarítások jóváírását - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Elütötte sofőrjét egy busz a fővárosban
Elütette a gépkocsivezetőjét egy éjszakai busz hétfő éjjel Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál - tájékoztatta az ORFK ügyeletvezetője az MTI-t.
Soros György az ingatlanadó bevezetését javasolja
Ígéretesnek nevezte a kínai gazdaság átalakításának folyamatát, és egyebek mellett a kínai tőzsdék felélesztését, az ingatlanadó fokozatos bevezetését javasolta Soros György a magyar származású amerikai milliárdos, befektetési szakember, a Soros Fund Management nyugállományba vonult elnöke és a Quantum Fund alapítója a Hszinhua hírügynökségnek adott interjújában.
Erősen megkurtítják a közkiadásokat Portugáliában
A közkiadások lefaragásáról döntött a portugál kormány, miután az alkotmánybíróság megvétózta az idei költségvetésben is szereplő megszorító intézkedések egy részét.
13 ezer hektárral nőtt a belvíz által elárasztott területek nagysága
A vasárnap reggeli adatokhoz képest 13 ezer hektárral nőtt a belvíz által elárasztott terület nagysága - közölte vasárnap este a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) az MTI-vel.
Észak-Koreába vágynak a brit turisták
Meredeken megugrott az észak-koreai társasutazások iránt érdeklődő britek száma annak nyomán, hogy a phenjani rezsim atomháborút sem kizáró, egyre élesebb retorikájának hatására az ország a lapok címoldalaira került.
Legalább 100 ezren élnek az adóparadicsomok adta lehetőségekkel
Németországban az eddig becsültnél jóval többen, legkevesebb százezren élnek az adóparadicsomok által biztosított lehetőségekkel - írta a Focus című német hetilap egy számítógép-merevlemezről kinyert adatokra hivatkozva.
A Fidesz-frakció ízléstelennek tartja és elítéli a motoros felvonulást
Nyilvánvalóan provokatív az Élet Menete napjára hirdetett motoros demonstráció, amelyet a Fidesz-frakció ízléstelennek tart és elítél.
A klímaváltozás elleni kormányzati fellépést sürget az LMP
Az LMP szerint az éghajlatváltozás miatt paradigmaváltást kell végrehajtani a mezőgazdaság és a katasztrófavédelem területén - erről Szél Bernadett és Csiba Katalin beszélt a párt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Majdnem kiürültek a német gáztárolók
A hosszúra nyúlt tél végére történelmi mélypontra süllyedt a németországi földgáztározók töltöttségi szintje - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Tovább lassulhatott a magyarországi infláció márciusban
Valószínűleg tovább lassult a múlt hónapban a magyarországi infláció üteme, és ez még inkább megkönnyítheti a monetáris enyhítési ciklus folytatását, feltéve, hogy a forint nem indul ismét markánsabb gyengülésnek - jósolták a csütörtöki adatismertetés előtti első előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
Bejuthat egy euróellenes párt a német parlamentbe
Bejuthat a német parlamentbe az őszi választáson egy alig két hónapja alakult párt, amely az euróövezet felszámolását követeli - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
Madárinfluenza - Már húsz fertőzöttről lehet tudni Kínában
A hétvégén négy új esettel nőtt a H7N9 jelű madárinfluenza-vírus fertőzöttjeinek száma, így összesen húsz, laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített esetről lehet tudni hivatalosan Kínában. Ezekből hat végződött halállal. A betegek közül legalább tíznek az állapota súlyos.
Nincs jele katonai készülődésnek Észak-Koreában
Nincsenek arra utaló jelek, hogy Észak-Korea nagyszabású hadműveletre készülne - mondta vasárnap a brit külügyminiszter.
Árvíz - Több mint 2500 kilométeren van készültség
A folyók magyarországi szakaszain több mint 2500 kilométeren van árvízvédelmi készültség, számottevő csapadék sehol sem valószínű vasárnap - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Mintegy kétezer ember közfoglalkoztatását tervezi idén a nyíregyházi önkormányzat
Mintegy kétezer ember foglalkoztatását tervezi az idei közmunkaprogram keretében a nyíregyházi önkormányzat, a foglalkoztatottak több mint negyedének a városüzemeltető és vagyonkezelő társaság ad munkát - közölte a NYÍRVV Nonprofit Kft. marketing- és sajtóreferense az MTI-vel.
Magyarország ártatlanul válhat európai kampánytémává
Hosszú, több mint egyéves vitafolyam egyik főszereplőjévé válhat Magyarország Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint, aki úgy látja, bő egy évvel az EP-választások és öt hónappal a németországi voksolás előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.