A Guardian a magyar rezsicsökkentésről, a New York Times az antiszemitizmusról
A magyar rezsicsökkentésről írt a The Guardian című brit újság, míg a The New York Times című amerikai napilapban Szegedy-Maszak Marianne foglalkozott az antiszemitizmus erősödésével.
Kína a piacgazdaság útjára léphet
A november izgalmas lesz Kína számára, mivel várhatóan ekkor kerül sor a következő 5-10 év gazdasági irányvonalát meghatározó reformok bemutatására. Az elmúlt évek gazdasági lassulása megmutatta, hogy a kormányzati beruházásokra épülő növekedés hosszú távon nem fenntartható. A következő években ezért a világ második legnagyobb gazdaságában is nagyobb teret nyerhet a piaci mechanizmusokra épülő gazdaságpolitika, ami nemcsak a régióra, de a nyersanyagpiacra és a fejlődő országokra is hatással lesz – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
750 forintos üzemanyag-árakig az autósok 43%-a marad a kocsijában
Míg a hazai autótulajdonosok 92 százaléka elégedett a jelenlegi kötelező biztosítójával, a balesetet szenvedő vétlen autósok 30 százaléka egyáltalán nem tartotta megfelelőnek a vétkes fél biztosítójának kárrendezését.
Alulmúlta a várakozásokat az októberi ADP adat is
Októberben is a várakozásoknál kisebb mértékben növelték a foglalkoztatottjaik számát a magánszektor vállalkozásai az Egyesült Államokban - derül ki az ADP munkaügyi szolgáltató szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
A CÖF hatpontos ajánlása a bankszövetségnek és a kormánynak
A gyűjtőszámla megszüntetését, a végrehajtások azonnali felfüggesztését, a lakóhelyhez közeli bérlakás felajánlását és a biztosítékul szolgáló ingatlan értékcsökkenésének bank általi elismerését javasolja a többi között a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a bankszövetségnek és a kormánynak.
Az olaszok megunták az eurót
Több mint tíz évvel az euró bevezetése után az olaszok 74 százaléka elégedetlen a közös európai valutával és kevéssé bízik az Európai Unióban is - állította a Berlusconi család birtokolta Il Giornaléban szerdán közölt vizsgálat.
A Skoda beperli a BKK-t a villamostender miatt
A Skoda beperli a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) arra hivatkozva, hogy a villamostenderrel kapcsolatban valótlan tényeket állított, és megsértette a cseh gyártó jó hírnevét.
Ma van az Egis utolsó kereskedési napja a BÉT-en
Ma van az Egis utolsó kereskedési napja a BÉT-en, azoknak, akik szeretnének élni a Servier felvásárlási ajánlatával. Ma a Fed kamatdöntő ülését követően érkezhet a jövőre vonatkozó iránymutatás; holnap publikálják a Richter gyorsjelentését, fontos szinteknél az árfolyam.
Equilor: Várjunk még a Twitter részvények vételével!
Sztárok mindig születnek és eltűnnek a süllyesztőben, ami igaz a tőzsdék világában is. A tavalyi évben a Facebook IPO volt az a mozzanat, amit a befektetők és elemzői csapatunk is izgalomtól fűtve várt, míg idén a Twitter jövő heti részvényjegyzése tartja izgalomban a befektetőket. Sajnos a Facebook kezdeti lendülete elfogyott és a technikai valamint az elemzői célárfolyam-becslések körül kialakult problémák miatt majdnem egy hattyúdalt láthattunk, ami igencsak megtépázta a cég és az árfolyam becsületét is. Az Equilor Befektetési Zrt. megvizsgálta, hogy a Twitter milyen körülmények között és kilátásokkal lép a tőzsdei parkettre. Az Equilor elemzői szerint a Twitter részvények megvételével érdemes megvárni az első pár kereskedési napot és csak azt követően dönteni.
Betiltották az Elmű-Émász online szerződéseit
Sok szabálytalanságot talált a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az Elmű és Émász májusban indított online tarifájának hirdetményeiben, szerződéskötési gyakorlatában és hivatalos dokumentumaiban, ezért a törvényes állapot helyreállításáig megtiltotta új szerződések kötését. A 2-2 millió forint büntetéssel sújtott szolgáltatók fellebbezést fontolgatnak - írja a Nol.hu szerdán.
Jutalék-csepegtetés: átalakul a biztosítások értékesítése
Hamarosan változhat a biztosítási törvény: a szabályozói tervek szerint a közeljövőben szigorodnak a közvetítői jutalékok kifizetéséről szóló rendelkezések - olvasható a MetLife Biztosító sajtóközleményében.
Csökkent az Erste csoport működési eredménye
Az Erste csoportnál a működési költségek csökkenése ellenére a működési eredmény 2495,9 millió euróra csökkent 2013 első kilenc hónapjában, ez 4,7 százalékos visszaesés az előző év hasonló időszakában elért 2618,5 millió euróhoz képest - közölte az Erste csoport az MTI-vel szerdán.
Bővült a spanyol gazdaság a III. negyedévben
Az előzetes adatok alapján a spanyol gazdaság a harmadik negyedévben 0,1 százalékos bővülést jelzett, a második negyedévben mutatott 0,1, és az első negyedévben regisztrált 0,4 százalékos zsugorodás után - közölte a spanyol statisztikai (INE) hivatal.
Vártnál jobb eredmény repíti a Nokia árfolyamát
Tegnap csaknem 9%-os árfolyam emelkedéssel reagált a Nokia a vártnál kedvezőbb gyorsjelentésre, a mai napon pedig további 3 százalékos erősödés mutatkozik. A mobiltelefon üzletág értékesítését követően a befektetők figyelme elsősorban a hálózatfejlesztéssel foglalkozó NSN-re összpontosult.
Kihalt városközpontokat hoznak a webáruházak?
Egy holland kutatás szerint rövid időn belül a kiskereskedelmi egységek negyede eltűnhet az online kereskedelem hatására. Angliában háromszázezer munkahely megszűnésével számolnak. Nem csak vásárlási szokásainkat, de városközpontjainkat is átalakíthatják a webáruházak.
98 dollár alatt a WTI olaj ára
Az amerikai könnyűolaj határidős szállítású árfolyama 98 dollár alá csökkent az elektronikus kereskedésben szerdán, miután az API meglepetésre jelentősen emelkedő olajkészletekről számolt be.
Külföldi ingatlanbefektetési kalauz 1. rész: Horvátország, Spanyolország vagy Florida a legjobb választás?
A befektetési tanácsadás első lépése mindig az ügyfelek megismerése. Fontos meghallgatni őket mik a céljaik, hogyan gondolkodnak a befektetésekről.
Amikor megkérdezem az ügyfeleket mi számukra az egyik legfontosabb szempont amit szeretnének, hogy figyelembe vegyünk egy külföldi ingatlan befektetéskor gyakran említik,, hogy ne legyen túl messze, könnyen oda lehessen jutni, jó legyen az időjárás.