Egyre többen fedezik fel a BÉT-en forgó kisebb társaságokat
Az átlagosnál magasabb értékben cserélnek gazdát a Budapesti Értéktőzsdén lévő kis- és közepes cégek részvényei az utóbbi hónapokban, és a régióban is több kisebb kapitalizációjú cég az intézményi befektetők érdeklődésének homlokterébe került, derült ki a Budapesti Értéktőzsde és a KBC Securities mai közös befektetői konferenciáján. Míg az ANY Biztonsági Nyomda stabil osztalékfizetése miatt már sokak favoritja, addig a CIG Pannónia inkább a fel nem fedezett sztorik közé tartozik, hangsúlyozta a KBC Securities részvényelemzője a rendezvényen.
Véget ért a spanyol recesszió?
Úgy tűnik, Spanyolországban véget ért a gazdasági válság, a következő időszakban akár egy sovány növekedés sem kizárt. A spanyol kereskedelmi bankok 31 százalékkal kevesebb hitelt vettek fel az EKB-tól az év első nyolc hónapjában, decemberre 10,5 százalékra nőhet a tőkemutatójuk.
USA - 6 havi mélyponton a fogyasztói bizalom
Az előzetes elemzői várakozásokat meghaladó mértékben csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója októberben.
Augusztusban is emelkedtek az ingatlanárak (S&P/Case-Shiller)
Az amerikai lakóingatlan-árak augusztusban az S&P/Case-Shiller felmérését tekintve március óta a legkisebb mértékben emelkedtek havi szinten, míg éves összevetésben 2006 eleje óta nem látott áremelkedés mutatkozott.
MNB kamatdöntés indoklása
A Monetáris Tanács a 2013. október 29-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2013. október 30-i hatállyal 3,60%-ról 20 bázisponttal 3,40%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Az alábbiakban a mai kamatdöntés indoklása olvasható.
Equilor: Nem okozott meglepetést az MNB
A várakozásoknak megfelelően 20 bázisponttal 3,40%-ra vágta az irányadó rátát a jegybank. A hazai monetáris politika mozgástere a Fed eszközvásárlási programjának későbbi (a Bloomberg felmérése szerint 2014 márciusában kezdődő) visszavágása miatt nőtt meg, így az is elképzelhető, hogy a tanács tagjai közül néhányan nagyobb mértékű lazításra szavaztak. Erről azonban csak a 15 órakor megjelenő közleményből tudhatunk meg többet - olvasható az Equilor elemzésében.
Csalódást okozott az amerikai kiskereskedelmi adat
A várt bővüléssel ellentétben öt havi emelkedés után csökkent az amerikai kiskereskedelmi forgalom szeptemberben.
Döntött az MNB - 3,40%-ra csökkent az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes elemzői várakozásokkal összhangban a mai kamatdöntő ülésén október 30-i hatállyal, 20 bázisponttal 3,40%-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
Kilőtt az álláspiac ősszel
Az első őszi hónapban minden szempontból felélénkült az álláspiac, a folyamatosan növekedő - a 2008-as szintet is meghaladó - meghirdetett pozíciók mellett 11 százalékkal ugrott meg az álláskeresők száma is. Legtöbben főiskolai, vagy egyetemi diplomával és középfokú nyelvtudással szeretnének elhelyezkedni, de a középiskolai, vagy szakmunkás képesítéssel rendelkezők között is egyre többen keresnek online munkát - számol be az internetes álláskeresési piac 67 százalékát* lefedő Profession.hu harmadik negyedéves jelentésében.
Ben Bernanke rángathatja megint az arany piacát
ndia ismét emelt a 7.50 százalékon lévő kamatszintjén, a jegybank úgy döntött tovább szigorít és egészen 7.75 százalékra emeli az irányadó mértékét. Főleg az inflációs mutatót akarják lejjebb küzdeni az országban, hiszen a legutóbbi mérések szerint még mindig 6% felett mozog az árindex, amely elég messze van az 5%-os kormányzati céltól.
Csökken a Linde árfolyama a gyorsjelentés után
A Linde ma reggel publikálta negyedéves gyorsjelentését. A harmadik negyedéves üzemi eredmény a várt 990 millió helyett 1,03 milliárd euró lett. Az árbevétel 4,26 milliárd euró lett, ami megfelel az elemzői várakozásoknak, és jobb a tavalyi 4,04 milliárd eurónál.
Tovább csökkent a 3 hónapos DKJ hozam
Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) két és félszeres túljegyzés mellett, 3 százalékpontos hozamcsökkenéssel, 3,25 százalékos átlaghozamon értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) kedden, szokásos heti aukcióján.
Határidő előtt megkezdődhet a teljes kárrendezés a Tímár utcában
Bár a Tímár utcában történt házrobbanás oka továbbra sem ismert, az Aegon Magyarország már a hatósági eljárás befejezése előtt kifizeti a romba dőlt ház lakóinak kárát. Így a lakóközösség megkezdheti a teljes helyreállítást. A munkálatok előrehaladtával a biztosító folyamatosan tölti fel a finanszírozásra rendelkezésre álló káralapot, a ház eredeti állapotának teljes helyreállításáig - olvasható az Aegon sajtóközleményében.
Kövesse Ön is a befektetési guru tanácsait!
A nemzetközileg elismert kereskedő, dr. Alexander Elder 1 éven keresztül fogja megosztani kereskedési tapasztalatait és kiértékeli aktuális piaci helyzeteket, perspektívákat a különböző pénzügyi piacokon az XTB jóvoltából.
Megállt a spanyol kiskereskedelem 3 éve tartó vesszőfutása
2010 júniusa óta a múlt hónapban mutatott emelkedést először a spanyol kiskereskedelmi értékesítés.
A céltartalékolás vitte el a Deutsche Bank nyereségét
Árbevétel tekintetében kissé felülmúlta a 7,66 milliárd eurós várakozásokat a Deutsche Bank az elért 7,7 milliárd eurós árbevételével, ugyanakkor a vártnál nagyobb céltartalékolás eredményeként a profit tekintetében jelentősen alulmúlta a várakozásokat, ennek eredményeként a bank részvénye meredek eséssel kezdte a mai napot.
Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD, CHF/HUF
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
3,40%-ra csökkenhet az MNB alapkamat
A jelenlegi kedvező piaci kockázati környezetben a mai napon és az év hátralévő hónapjaiban is szinte bizonyosan folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusa, ám hosszabb távlatban szigorítás is szükségessé válhat - jósolták az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt londoni pénzügyi elemzők.
Varga: csakis kedvezően változnak az adótörvények
Az első olyan év 2014, amikor nincs adóemelés, új adót sem vezetnek be, csakis kedvezően változnak az adótörvények - jelentette ki Varga Mihály kedden a parlamentben.