Milyen lesz Budapest arculata?
Elkészült Budapest turisztikai arculati koncepciója, amely alapján mára egységesítették a főváros turisztikai marketingjéért felelős Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. minden kommunikációs felületét - mondta Molnár József, a kft. igazgatója hétfőn az MTI-nek.
Portugália GDP-arányos államadóssága 107 százalék volt decemberben
Portugália GDP-arányos államadóssága 107,2 százalékra nőtt decemberben az egy évvel korábbi 93,4 százalékról, ez megfelel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzésének.
Ismét harapnak a román állampapírokra
Románia 2,5 milliárd lejért (755,7 millió dollár), a tervezett 750 millió lejhez képest több mint háromszor nagyobb értékben adott el kétéves kötvényeket hétfőn.
Németországból lopott fémhulladékot hoztak Magyarországra
Csaknem egymillió forint értékű, Németországból származó fémhulladékot foglaltak le a rendőrök Zalaszentgróton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Egyesül a Libri Csoport és PORT.hu
A Libri Csoport többségi, 80,5 százalékos tulajdonrészt szerzett a PORT.hu-ban, a két cég az egyesüléstől hatékonyabb jelenlétet vár a magyarországi és a közép-kelet európai kulturális és médiapiacon - közölték a cégek hétfőn az MTI-vel.
Jövőre megszűnik a bankadó?
A Magyar Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele.
Tőzsde - New York hétfőn ünnep miatt zárva tartott
New York, 2012. február 20., hétfő (MTI) - Az amerikai tőzsdék ünnep miatt (Presidents' Day) zárva tartottak hétfőn.
A csődtörvényt módosítani kell!
A csődtörvény módosítását szorgalmazza a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) a kölcsönzött munkavállalók érdekében, mivel úgy vélik, hogy a jelenlegi szabályozás nem védi megfelelően a rugalmas formában dolgozókat.
Történelmi csúcson a benzinár Németországban
Történelmi csúcsot döntött Németországban a benzinár hétfőn: egy liter 95-ös benzinért (E10) átlagosan 1,64 eurót kellett fizetni, amennyit még sohasem - közölte a német ásványolaj-forgalmazók szövetsége hétfőn.
Az utolsó néhány milliárd euróról folynak a tárgyalások Brüsszelben
Görögország nemzetközi hitelezői között még mindig nem született egyezség, a 120 százalékos GDP-arányos adósságszint eléréséhez szükséges néhány milliárd eurónyi adósság leírásának mikéntjéről, hétfőn azonban mindenképpen eredmény születik, mivel csak így tartható a márciusi államcsőd elkerüléséhez szükséges menetrend - mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek a tárgyalásokat jól ismerő források hétfőn.
Hamarosan terítéken a magyar kohéziós pénzek esetleges felfüggesztésének kérdése
A tervek szerint hamarosan foglalkozik az Európai Bizottság azzal a kérdéssel, hogy a túlzott deficit miatti eljárás keretében javasolja-e az európai uniós tagországoknak, hogy ideiglenesen és részlegesen függesszék fel a Magyarországnak járó kohéziós támogatásokat. Ez lenne az első eset, ha ilyen megfontolás miatt függesztenék fel az uniós kötelezettségvállalásokat egy tagország számára.
Sarkozy volt miniszterét a Veolia elnökségével kínálta meg?
Alig egy nappal a francia elnökválasztási kampányt nyitó nagygyűlése után, ahol a "nép jelöltjének" nevezte magát, Nicolas Sarkozy államfő hétfőn politikai támadások kereszttűzébe került, miután több lap is úgy értesült: az elnökjelöltségtől korábban visszalépő Jean-Louis Borloo volt környezetvédelmi államminisztert akarja a Veolia energiacég elnöki székébe helyeztetni.
Előterjesztést vár a kormány a BKV buszparkjának megújításáról
A kormány azzal bízta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy közös előterjesztésben mutassa be a BKV jelenlegi buszparkjának állapotát és összetételét, vizsgálja meg a hazai gyártási kapacitásokat és a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat - válaszolta a nemzetgazdasági tárca hétfőn az MTI kérdéseire.
Finnország és Görögország megállapodott a garanciákról
Görögország és Finnország hosszas vita után megállapodott abban, hogy az északi állam milyen pénzügyi biztosítékok fejében hajlandó részt venni az újabb görög mentőcsomagban.
A baromfiágazat jó minőségű, biztonságos termékeket kínál
A magyarországi kereskedelmi forgalomban kapható baromfitermékek mindegyike folyamatos szigorú élelmiszer-biztonsági vizsgálatokon esik át, a vállalkozások jó minőségű, biztonságos húst és tojást kínálnak a fogyasztóknak - hangsúlyozza a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Teljesen helyreálltak a Gazprom európai gázszállításai
Moszkva, 2012. február 20., hétfő (MTI/dpa) - Az orosz Gazprom európai gázszállításai teljes egészében helyreálltak a rendkívüli hideg enyhülésével, az európai fogyasztók a szerződéses gázmennyiséget kapják - közölte a Gazprom hétfőn.
Karvalits Ferenc: észben kell tartani a forint erősödését és az enyhülő piaci feszültséget a következő kamatdöntésnél
Budapest, 2012. február 20., hétfő (MTI/Reuters) - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának "észben kell tartania" a forint erősödését és a piaci feszültségek enyhülését, amikor kamatdöntő ülést tart februárban - mondta Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban hétfőn.
Mesterházy: fideszes hatalmi harc áldozata a BKV
Az MSZP elnöke szerint fideszes hatalmi harc áldozata a BKV, amely a Malév sorsára jutva március végére fizetésképtelenné válhat.
Csehország 10 éves eurókötvényt bocsátott ki
Prága, 2012. február 20., hétfő (MTI/Reuters) - Csehország tízéves lejáratú, 2 milliárd euró értékű eurókötvényt bocsátott ki hétfőn, az irányadó eurókamatcsere-hozam (midswaps) felett 160 bázispontos hozamfelárral, ami jobb a 170 bázispontos előzetes felártervnél.
Vad lovak ugranak rá a mecseki uránra
Együttműködési megállapodást kötött a magyar állami tulajdonú Mecsek-Öko Zrt. és a Mecsekérc Zrt. az ausztrál Wildhorse Energy Ltd.-vel a mecseki uránbányászat beindítása érdekében, amiről a Wildhorse pénzügyi vezetője tájékoztatta a Napi Gazdaságot.