Kisütött a nap a forintpiac felett
Erősödött a forint pénteken délelőtt a jelentősebb devizákhoz képest; az eurót 292,50 forinton jegyezték fél 10 után nem sokkal, míg reggel 293,22, csütörtökön este pedig 293,29 forint volt az árfolyama.
Oroszország közel 3,8 milliárd dollárért exportált gyémántot tavaly
Moszkva, 2012. március 23., péntek (MTI/ITAR-TASZSZ) - Az orosz gyémántexport mennyiségben csökkent tavaly a megelőző évhez képest, értékben ugyanakkor jelentősen nőtt az ország pénzügyminisztériumának pénteki közlése szerint.
Javult a francia üzleti bizalom márciusban
Erősödött az üzleti bizalom a francia feldolgozóiparban az ország statisztikai hivatala, az Insee pénteki közlése szerint.
Jelentősen csökkent januárban a házasodási kedv
Az előzetes adatok szerint 2012. januárban 7621 gyermek született, 0,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 11 297 volt, ami 5,9 százalékos csökkenést jelent a 2011. januárihoz képest. A természetes fogyás 3676 fő volt, 714-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH jelentésében.
Csöndesen indult a nap a Budapesti Értéktőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,65 pontos csökkenéssel, 18.937,90 ponton nyitott pénteken. Stagnáló nyitás után az enyhén optimista nemzetközi piacokkal összhangban mozoghat pénteken az index.
BUX és BUX1212 elemzés
Mai technikai elemzésünkben a hazai tőzsdeindex (BUX) várható árfolyam alakulását elemezzük és mellette megnézzük azt is, hogy a leglikvidebb határidős komponense (BUX1212) merre is tart.
Emelkedéssel próbálkozhat Európa
Mérsékelt emelkedéssel kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek pénteken, az előző napi csökkenés után.
A pénteken sem úszta meg esés nélkül Ázsia
A világgazdasággal kapcsolatos aggodalmak újjáéledése miatt többnyire csökkenéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdemutatók, és mínuszban álltak a még nyitva tartó börzék.
OTP, MOL - semmi jóra nem számíthatunk
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,52 pontos, 0,59 százalékos csökkenéssel, 18.940,55 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma mindössze 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Az OTP és a Richter gyengült, a Magyar Telekomnak emelkedett az árfolyama, míg a Mol változatlan árfolyamon zárt.
Újabb mínuszos napot zártak az amerikai piacok
Gyengüléssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. Felerősödtek ugyanis az aggodalmak a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatban azután, hogy csütörtökön ismertetett adatok szerint márciusban csökkentek az új megrendelések Kínában és az euróövezetben.
Nagyot kaszálhatnak a közjegyzők az árfolyamgáttal
Akár hatmilliárd forint bevételt jelenthet a közjegyzőknek és ugyanekkora többletkiadást a bankoknak, ha az árfolyamgát II. szerződésmódosításait közjegyzői okiratba kell foglalni - írta a Napi Gazdaság.
Aki a DAX-ban utazik...
Markáns fordulatot hozott a múlt pénteki nap, a 7200 pontig emelkedő index határozott csökkenésnek indult a héten, tegnap már visszaesett a 7000 pontos szint alá.
Alig változott a forint árfolyama
Budapest, 2012. március 23., péntek (MTI) - Lényegében nem változott a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: röviddel hét óra után az eurót 293,22 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 293,29 forint után.
1 óra alatt 6.000.000.000 forintot nyerünk!
Az óraátállítások mintegy 6 milliárd forinttal csökkentik az ország áramszámláját - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. csütörtökön.
Veszprém megye nagy részén már a földben van a tavaszi árpa és a magborsó
Veszprém, 2012. március 23., péntek (MTI) - Veszprém megyében a gazdák elkezdték a tavaszi vetéseket, a tavaszi árpa mintegy 4.600 hektáron, a magborsó 300 hektáron már a földben van - tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága pénteken.
Hová tűnt a lakosság banki betétállománya?
Januárban 212 milliárd forinttal csökkent a hitelintézetek háztartási betétállománya; a vállalati hitelállomány visszaesése a decemberihez képest lényegesen mérséklődött, a háztartásoké pedig a végtörlesztés miatti állománycsökkenéstől megtisztítva gyakorlatilag stagnált - derül ki a PSZÁF gyorselemzéséből.
Világgazdaság - Tavaly óta nem döntöttek 10 milliárd forint feletti építőipari közbeszerzésről
Budapest, 2012. március 23., péntek (MTI) - A Magyar Közút Zrt. által kiírt, közel 10 milliárd forint értékű felújítási munkákkal lehetett megnyerni az elmúlt 15 hónapban a legnagyobb összegű építőipari tárgyú közbeszerzést - írta a Világgazdaság pénteken.
Magyarország ebből él, gazdálkodik
Az államháztartás első kéthavi bevételei 2.278,8 milliárd forintra rúgtak, a kiadások 2.565,4 milliárd forintot tettek ki ki - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium a honlapján csütörtökön.
Európai uniós figyelmeztetés Csehországnak
A regionális politikáért felelős európai uniós biztos a támogatási programok ellenőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet csütörtöki prágai tárgyalásai után.
Üzleti terv nélkül nehezen megy a vállalkozás
Sok vállalkozásnál komoly problémát okoz az üzleti terv elkészítése, részleteinek, ok-okozati összefüggéseinek bemutatása - véli a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.