OTP elemzés - merre tovább?

Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, így a hazai részvénypiac is emelkedéssel zárt tegnap, azonban a 200 napos mozgóátlagot továbbra sem sikerült áttörni. A szerdai kereskedés nyertese az OTP, a Mol, és az Egis volt.
2012. 02. 02. 06:44
Megosztás:

Ha már a forintban nem bízunk: itt a balatoni korona

Március 22-én hozzák forgalomba a Balatoni koronát, a kibocsátó Balatoni Korona Zrt. egy-másfél év alatt háromszáz elfogadóhellyel és százmilliós kibocsátással számol - mondta Leitold László, a cég vezérigazgatója, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek szerdán a helyi pénz első elfogadóhelyén, a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkban.
2012. 02. 02. 05:11
Megosztás:

Csöbörből vödörbe kerültek a végtörlesztők

Az MSZP szerint a végtörlesztésükhöz forinthitelt felvevő devizahitelesek csöbörből vödörbe kerültek, mivel "az Orbán-kormány tragikusan gyenge gazdaságpolitikája miatt mélyrepülést végző forint" egyre nehezebb helyzetbe hozza őket - áll Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.
2012. 02. 02. 04:04
Megosztás:

Napi Gazdaság - Elektronizálják az építésügyi engedélyezési eljárást

Budapest, 2012. február 2., csütörtök (MTI) - A Belügyminisztérium (BM) nettó 148,35 millió forintért szerződik a HUMANsoft Kft.-vel az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerének uniós forrásból történő megvalósítására - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
2012. 02. 02. 03:58
Megosztás:

Világgazdaság - Állandó rendezvényekkel csábítanák Budapestre a turistákat

Budapest, 2012. február 2., csütörtök (MTI) - A csökkenő központi források ellenére gazdag programokat tervez az idén a főváros turisztikai marketingszervezete - írja a Világgazdaság.
2012. 02. 02. 03:56
Megosztás:

Drága pénzen utaznak, mulatnak a képviselők

Miközben egész Európa spórol, az EU-képviselők nem keveset költenek el utazásokra - írta honlapján a Bild című német bulvárlap szerdán.
2012. 02. 01. 23:07
Megosztás:

Sztrájkol a parlament Romániában

Parlamenti sztrájkot hirdetett a román ellenzék szerdán, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra, amelynek a lemondását követeli.
2012. 02. 01. 22:47
Megosztás:

Bemegyünk a boltba, de már nem úgy mint eddig

Változnak a vásárlók elvárásai hétköznapi bevásárlásaik során demográfiai csoportonként és időben is, bár továbbra is az ár, a választék és a minőség a legfontosabb választási szempont - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet a legfrissebb tanulmányában.
2012. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Nemcsak a magyarok fizetnek késve

A vállalkozások késve fizetik ki számláik 30 százalékát, és ezek 12 százalékában a késés időtartama már meghaladja a két hónapot is - áll az Atradius legfrissebb felmérésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez, közölve azt, hogy Görögországban a legrosszabb a helyzet, míg Magyarországon több területen az átlagnál jobbak az adatok.
2012. 02. 01. 21:36
Megosztás:

Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat

A kormány döntése értelmében azok a kismamák, akiket hátrányosan érint az adójóváírás lehetőségének megszűnése 2012. január 1-től jövedelempótlékra jogosultak. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny mai számában jelent meg.
2012. 02. 01. 21:15
Megosztás:

Magyar EP-képviselők üdvözölték, hogy a hét eleji EU-csúcson a munkahely-teremtés került a középpontba

Brüsszel, 2012. február 1., szerda (MTI) - Üdvözölték magyar európai parlamenti képviselők szerdán, hogy az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek e hét eleji találkozóján központi téma lett a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés, ugyanakkor további lépéseket is szükségesnek tartanak.
2012. 02. 01. 21:11
Megosztás:

Fitch: csökkennek a román gazdaságot terhelő kockázatok

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2012. február 1., szerda (MTI) - Érdemben csökkennek a román gazdaságot terhelő kockázatok - állapította meg szerdán a Fitch Ratings az új tízéves román dollárkötvény besorolásához fűzött elemzésében.
2012. 02. 01. 20:55
Megosztás:

A pénztárak szerint is szükséges a szabályozás módosítása

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás csak a nyugdíjba vonuláskor legyen elérhető, a hosszú távú öngondoskodáshoz pedig arányos adókedvezmény társuljon - egyebek közt ezt javasolta korábban a Stabilitás Pénztárszövetség.
2012. 02. 01. 20:50
Megosztás:

Soha nem látott pezsgés volt januárban az ingatlanpiacon

Az idei év első hónapjában a Duna House becslése szerint rekordmennyiségű, 12.970 ingatlan tranzakció zajlott - közölte az ingatlanforgalmazó társaság szerdán az MTI-vel.
2012. 02. 01. 20:28
Megosztás:

Megpattantak az európai tőzsdemutatók

Jelentős, két százalék körüli emelkedéssel zártak a nyugat-európai értéktőzsdék vezető mutatói szerdán.
2012. 02. 01. 20:10
Megosztás:

Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt két órával

New York, 2012. február 1., szerda (MTI/AP) - Egy százalékot meghaladó pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a szerdai kereskedés leállítása előtt két órával.
2012. 02. 01. 20:05
Megosztás:

Magyarországnak bizalomra, fenntartható költségvetésre van szüksége

A fenntartható költségvetés és a nemzetközi befektetői bizalom helyreállítása létfontosságú Magyarország számára - jelentette ki Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács új elnöke a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva.
2012. 02. 01. 19:41
Megosztás:

Nap végére táltosodott meg az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,49 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel 19.148,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
2012. 02. 01. 19:30
Megosztás:

BÉT - Pozitív nemzetközi hangulatban emelkedett az index - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

Budapest, 2012. február 1., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,49 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel 19.148,56 ponton zárt szerdán.
2012. 02. 01. 18:57
Megosztás:

Tiltakozás a Nokia Siemens leépítési tervei ellen Németországban

Több ezren tüntettek szerdán Münchenben a Nokia Siemens Networks (NSN) leépítési tervei ellen, a Magyarországon is érdekelt társaság világszerte 17 ezer munkahelyet készül megszüntetni.
2012. 02. 01. 18:35
Megosztás: