Itt az új BTel kötvény!
„A társaság jövőre vonatkozó terveit az új kötvényprogram hatékonyan egészíti majd ki” – mutatott rá Takács Krisztián, a Business Telecom elnök-vezérigazgatója. – „Csakúgy, mint korábban, keretként szolgál számunkra ahhoz, hogy a BTel rugalmasan hajthasson végre már rövidtávon is jövedelemtermelő beruházásokat és akvizíciókat, kihasználva a piac által kínált bővülési lehetőségeket. A vállalat ezt a tervszerű építkezést kívánja folytatni a következő év során is.”
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vezető hazai alternatív távközlési szolgáltató, a Business Telecom Nyrt. (BTel) Közgyűlése 2012. október 24-én elfogadta a társaság „BTEL kötvényprogram 2012-2013” elnevezésű, 3.000.000.000 azaz hárommilliárd forint együttes keretösszegű nyílt kötvényprogramjának kereteit, és felhatalmazta Takács Krisztián elnök-vezérigazgatót, hogy a kötvényprogrammal kapcsolatban a társaság nevében teljes jogkörrel eljárjon.
A BTel 2012. első félévében zárta le első egyéves kötvényprogramját, melynek keretében összesen több mint 1,5 milliárd forintnyi friss tőkéhez jutott. A bevont forrásokat jövedelemtermelő beruházásokra, piaci felvásárlásokra és saját hálózatfejlesztésre fordította. A társaság árbevételét 2011. első félévéhez képest több mint kétszeresére, 1 419 milliárd forintra emelte 2012. első félévében.