Új hivatal minősíti a K+F-et
A jövőben egységesen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal végzi a kutatást végző szervezetek K+F minősítését, miután az Országgyűlés elfogadta a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosítását.
Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék
London, Frankfurt, Párizs, 2011. december 6., kedd (MTI/Reuters) - A várakozásoknak megfelelően, csökkenéssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, és a délelőtt folyamán is veszteségben maradtak.
Már 54 ezren végtörlesztettek
November végéig 54 ezer 563 devizaalapú kölcsönt végtörlesztettek az ügyfelek a kedvezményes árfolyamon számolva 248,4 milliárd, az aktuális árfolyamon 338,9 milliárd forint értékben - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb statisztikájából.
2006 óta csökken a karácsonyi szezon jelentősége
A napi fogyasztási cikkek (FMCG) piaca az elmúlt évek legjobb karácsonyi szezonját 2006-ban zárta és bár 2010-ben enyhült a negatív trend, a 2006-os szinttől még így is elmarad a kiskereskedelem teljesítménye - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden az MTI-vel.
Leminősítési vizsgálat - Üdvözli az euróövezeti országokat fenyegető besorolásrontást egy neves német közgazdász
Frankfurt, 2011. december 6., kedd (MTI/dpa) - Holger Schmieding neves német közgazdász szerint már régen esedékes volt a 15 euróövezeti tagállam szuverén besorolásának rontása.
Mélyülő defláció Svájcban
Esett a svájci frank az euróhoz és a dollárhoz képest kedden, miután a novemberi inflációs adatok azt mutatták, hogy a fogyasztói árak 0,5 százalékkal csökkentek tavaly novemberhez, és 0,2 százalékkal az előző hónaphoz képest.
Az S&P miatt is lefelé mozog az EUR/USD
Korrekció látható az EUR/USD devizapárban, a 20 napos mozgóátlagot tesztelte vissza a napokban az árfolyam. 1,356 környékén látható egy ellenállás, melynek áttörése esetén trendforduló jöhetne rövidtávon. Erős támaszt az 1,315-ös mélypont jelent - olvasható az Erste elemzésében.
XTB devizapiaci körkép
Az alábbi hangoselemzésben partnerünk, az X-Trade Brokers elemzője ad áttekintést a devizapiac aktuális történéseiről. Profitáljon belőle!
A Masterplast árbevétele csökkent, eredménye nőtt az első három negyedévben
Budapest, 2011. december 6., kedd (MTI) - A Masterplast csoport árbevétele 5 százalékkal, 64,16 millió euróra csökkent 2011 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest, üzleti eredményét azonban 40 százalékkal, 3,79 millió euróra növelte az építőanyag gyártással és forgalmazással foglalkozó cégcsoport.
Ausztria nem számít leminősítésre
"Jelen pillanatban" nem számít az osztrák pénzügyminiszter arra, hogy Ausztria elveszíti az adósságára jelenleg érvényben lévő lehető legjobb osztályzatot.
S&P 500 - Újra van tér felfelé
Éles fordulatot hozott a múlt hét a tengerentúli piacon. A masszív csökkenést emelkedés váltotta fel, 1.160 pontról fordult pozitív irányba az árfolyam. A technikai képet át kell értékelnünk, a sok zöld gyertya alapján ugyanis újra van tér felfelé - olvasható az Erste elemzésében.
Kicsit gyengült a forint, ismét 300 forint fölött az euró
Budapest, 2011. december 6., kedd (MTI) - Gyengült a forint kedden délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 300,35 forinton jegyezték szemben a hétfő délutáni 299,40 forinttal.
Befejeződött az új autóbusz állomás építése Körmenden - átadás januárban
Több mint 137 millió forintos beruházást követően befejeződött az autóbusz állomás építése Körmenden, december végéig felszerelik az utas-tájékoztató rendszert is, a létesítményt pedig várhatóan január közepén veheti birtokba az utazóközönség - mondta el az MTI érdeklődésére kedden Hauser Miklós, a GYSEV Zrt. projektmenedzsere.
Devizapiaci helyzetkép - CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
Veszteségekkel indult a kereskedés Európában
A várakozásoknak megfelelően csökkenéssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután hétfőn este a Standard and Poor's negatív kihatású megfigyelés alá vette tizenöt euróövezeti tagállam, köztük a lehetséges legjobb, "AAA" besorolású Németország és Franciaország hosszú távú szuverén adósosztályzatait
Juncker: Méltánytalan és túlzó az S&P lépése
"Méltánytalannak és erősen túlzónak" minősítette Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke a Standard & Poor's leminősítési vizsgálatát egy német rádióinterjúban.
Turisztikai és közlekedési regionális csúcstalálkozó volt Pozsonyban
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2011. december 6., kedd (MTI) - Támogatják a közlekedési hálózatok és a kölcsönös együttműködés fejlesztését az Európai Unió programjai keretében a Centrope csoportosulásba tömörült tartományok és városok, amelynek vezetői hétfőn tárgyaltak Pozsonyban.
Csökkenés jöhet az S&P miatt az európai tőzsdéken
A hétfői erősödés után kedden csökkenéssel kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek. A befektetők hangulatát elsősorban az befolyásolja, hogy negatív kihatású - vagyis viszonylag rövid időn belüli leminősítés lehetőségére utaló - megfigyelés alá vette tizenöt euróövezeti tagállam, köztük a lehetséges legjobb, "AAA" besorolású Németország és Franciaország hosszú távú szuverén adósosztályzatait hétfő este a Standard & Poor's.
A legtöbben templomfelújításra pályáztak - Vidékfejlesztés
A legtöbben templomfelújításra pályáztak a vidéki örökség megőrzését célzó keretből
Fel kell mérni a helyi értékeket is, ennek a hungarikum törvény adhat majd lendületet, melyet tavasszal fogadhat el az országgyűlés - mondta V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára az "ART? Használ!" című művészeti konferencián. Elmondta azt is, hogy eddig összesen 871 pályázatot adtak be vidéki örökség megőrzésére, zömében templomfelújításra kértek támogatást a pályázók.
Esés Ázsiában az S&P euróövezetet érintő lépése miatt
Többnyire estek a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden elsősorban amiatt, hogy leminősítési vizsgálat alá vett 15 eurótagállamot a Standard & Poor's.