Czomba Sándor: jól haladnak az egyeztetések a Munka törvénykönyvéről
Jól haladnak az egyeztetések az új Munka törvénykönyvéről (Mt.), amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán folytatta a tárgyalást a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel - mondta Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek a szerdai megbeszélés után.
Országvédelmi akcióterv - azonnali leminősítés nem valószínű, de a befektetők figyelnek
Magyarország azonnali leminősítése nem valószínű a devizahitelesek megsegítésére bejelentett akcióterv hatására, de a befektetők a már elhangzott negatív hitelminősítői kommentárokra is nyilván felfigyelnek - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A kampányon kívül kevés autós vált kötelező biztosítót
Amíg a november-decemberi kampányban az autósok egyharmada köt új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést, addig az évközi biztosító-váltók aránya nem éri el a 25 százalékot - közölte a netrisk.hu internetes biztosítási alkusz felmérésének eredményét az MTI-vel.
Erősödő indexekkel nyitottak az amerikai tőzsdék
New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,28 százalékos, a S&P-500 index 0,35 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,63 százalékos nyereséget mutatott.
Devizahitelek végtörlesztése - újabb osztrák reagálások
Nagy valószínűséggel sérti a tőke szabad áramlásának uniós elvét a devizahitelek végtörlesztéséről szóló magyar kormányzati elképzelés, de kevés az esély arra, hogy az Európai Bíróság ideiglenes biztosítási intézkedést rendel el - mondta egy osztrák EU-jogi szakértő a Der Standard című napilapnak.
Több mint 135 milliárd forint bírság a MAL Zrt.-nek
Összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán a kormany.hu-n.
OTP - vezető állású személy OTP részvény értékesítése
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Wolf László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese 2011. szeptember 13-án az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 3.568,- forint/darab átlagáron 10.000 darab OTP törzsrészvényt értékesített - olvasható a BÉT honlapján.
USA - Stagnált a kiskereskedelmi értékesítés augusztusban
Az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi értékesítés augusztus folyamán a szezonálisan kiigazított adatok alapján stagnálást mutatott havi szinten, a júliusban mért felülvizsgált és 0,5 százalékról 0,3 százalékosra módosított bővülés után. Az előzetes várakozások 0,2 százalékos bővülésről szóltak. Éves szinten a kiskereskedelmi értékesítés 7,2 százalékkal nőtt júliusban.
Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatás augusztusban
Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatás augusztusban: a munkaadók 31.100 új, támogatott álláshelyet (ennek nagy részét a közfoglalkoztatás keretében kínálták) jelentettek be, így júliushoz képest csaknem 12, 2010 augusztusához viszonyítva pedig több mint 140 százalékkal nőtt az ilyen állások száma - olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss adatait közlő összegésben.
Mégsem kell IMF-hitel Fehéroroszországnak
A fehérorosz rubel 38 százalékkal zuhant a dollárral szemben, miután Fehéroroszország jelezte, hogy valószínűleg mégsem kér pénzügyi támogatást a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). A jelentős árfolyamesés annak is köszönhető, hogy megszüntették a helyi rubel árfolyamrögzítését, így szerdán először a devizapiaci kereslet-kínálat alakította a fehérorosz valuta árfolyamát.
Mégsem közérdekűek a Vértesi erőmű szerződései
A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság szerdán, jogerős ítéletében elutasította Bodoky Tamás újságíró és a képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kérelmét, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. adja ki a Kapolyi Lászlóhoz kötődő System Consulting Zrt.-vel 2008-ban kötött szerződéseket, a társaság privatizációs és áramvásárlási ügyében lezajlott belső vizsgálat dokumentumait.
Érik az újabb spanyol leminősítés
A Fitch hitelminősítő szerint nőtt egy újabb spanyol leminősítés veszélye, mivel a spanyol gazdaság lelassult és a tartományok nem tudták teljesíteni takarékossági céljaikat.
Várt alatt az eurózóna ipari termelésének bővülése
A júniusi visszaesést követően júliusban ismét nőtt az ipari termelés az euróövezetben, az emelkedés mértéke ugyanakkor elmaradt a várakozásoktól.
Tovább emelkedik a magyar CDS-felár
A romló globális kockázatvállalási hajlamot tükrözve többheti csúcsra emelkedett a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása.
Vége a garantált megtérülés időszakának
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a nemzetközi pénzügyi válság és Magyarország sajátos helyzete miatt a terhek és a kockázatvállalás mértékének újraelosztása mellett érvelt a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén elhangzott előadásában 2011. szeptember 13-án, Budapesten.
OTP - Tőkeemelés a CKB-ban
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a montenegrói Cégbíróság bejegyezte az OTP Bank montenegrói leánybankjánál történt tőkeemelést - olvasható a BÉT honlapján.
Újpest döntött az 5 milliárdos kötvénykibocsátásról
Megszavazta az újpesti képviselő-testület az 5 milliárd forint értékű kötvénykibocsátásról szóló előterjesztést kedden este – tájékoztatta Wintermantel Zsolt, a kerület polgármestere szerdán az MTI-t.
Jövőre ismét beköszönt a recesszió - elemzők
A vártnál is gyorsabban eszkalálódó euróövezeti adósságválság gazdasági hatásai miatt jövőre ismét recesszióba süllyed az euróövezet, és a visszaesés két évig is eltarthat - jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Nekimentek a forintnak - 2010 szeptemberi csúcs felé tart az EUR/HUF
A Moody's francia bankokat érintő leminősítése nyomán romló nemzetközi befektetői hangulat és leginkább a magyar devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos bejelentés devizapiacra gyakorolt hatásai nyomán folytatódott ma is a forint lendületes gyengülése. Fél tizenegy előtt az eurót 286,66, míg a frankot 238 forinton jegyezték, korábban születtek kötések az euró esetében 287 forint felett is.
A hackerek már a smartphone-ban vannak
Nemrégiben a biztonsági szakemberek a rosszindulatú programok újabb olyan törzsét fedezték fel, amely az Android operációs rendszeren futó okostelefonokat vette célba. Ez a féreg nem csupán naplózza a kimenő és bejövő hívásokat, hanem rögzíti is azokat. Mindez alig egy hónappal azután történt, hogy egy biztonsági résre bukkantak az iPhone-oknál: a fenyegetésre a német kormány hívta fel az Apple figyelmét.