Szakadnak a piacok Ázsiában
Meredek csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon a hétfői kereskedés nap folyamán, az európai adósságválság, főképp a Görögország esetleges csődje miatti aggodalmaknak köszönhetően. Az esést csak a dél-koreai, a tajvani és kínai piacok úszták meg, miután a ma nap folyamán ünnep miatt zárva tartanak.
Folytatódik az euró mélyrepülése és a forint gyengülése
Tízéves mélypontra gyengült az euró a japán jennel szemben a hétfő reggeli bankközi kereskedésben; az európai közös pénzt az esetleges görög államcsőd réme húzta le. Gyengült a forint árfolyama is hétfő reggel péntekhez képest, a svájci frankot 233,20 forint körül, az eurót pedig 281,70 forint körül jegyezték 7 órakor.
BUX index - mi jöhet még?
A BUX pénteken záráskor 17.041,97 ponton állt, egy hét alatt 6,53 százalékot, 1.191 pontot zuhant. A részvénypiac heti forgalma 88,65 milliárd forint volt, ebből 33 milliárd a pénteki napon született, amikor több mint 6 százalékot esett a BUX. Az előző hét forgalma 64,65 milliárd forintot tett ki volt. A vezető részvények jelentős eséssel zárták a hetet.
Orbán akciótervet ismertet ma, a képviselők Gyurcsány mentelmi jogáról döntenek
Orbán Viktor felszólalásával kezdődik ma a parlament őszi ülésszaka, a miniszterelnök az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be. Az Országgyűlés dönt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében, hivatali visszaélés miatt, gyanúsítottként hallgathassa ki a szocialista politikust.
Nem kell több fizetés! Nyugdíjat akarunk inkább
A magyar munkavállalók kétharmada még akkor sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után, ha emelnék a fizetését - derül ki a Randstad humánerőforrás-szolgáltató cég Workmonitor című felmérésének adataiból.
Jön az év partyja: 900.000 Ft a belépő!
A gazdasági válság ellenére is megrendezik a The Global Party elnevezésű üzleti rendezvényt a világ 43 országában, 80 helyszínen, így Budapesten is. Egy páros belépőjegy 900.000 forint, amiért egész estés all inclusive ellátás jár.
Két évre ingatlanadó szakad a görögök nyakába
A görög kormány két évre új adót vet ki az ingatlanokra, és a pénzt a villanyszámlán szedi be. Közben a francia külügyminiszter hitet tett az euróövezet összetartása mellett, elutasítva Görögország kiválását, a német gazdasági miniszter szerint azonban "nem lehet tabutéma" Görögország "rendezett csődje".
Akciótervet jelent be Orbán Viktor hétfőn a parlamentben
Az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet jelent be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén - közölte a miniszterelnök szóvivője újságírók előtt vasárnap délután, a Budapesten tartott kormányülés szünetében.
A génmódosított kukorica termesztése nem indokolt
A génmódosított (GMO) kukorica termesztése nem indokolt, sőt újabb kérdőjeleket vet fel annak fényében, hogy Amerikában megjelent az úgynevezett szuperbogár, amely a GMO-kukoricát is károsítja - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Budapesten újságírók előtt.
Foci EB - A közmédia nyerte el a közvetítési jogokat
A közmédia nyerte el a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság közvetítési jogát.
Tíz millió köbméterrel csökkentették a Tisza-tó vízmennyiségét
Tíz millió köbméter vizet engedtek ki az elmúlt napokban a Tisza-tóból, ezzel 10 centiméterrel csökkent a 124 négyzetkilométer felületű tározó vízszintje; a most leengedett többletvíz a nyári aszályos időjárás miatt megnövekedett vízigények kielégítését szolgálta - közölte a létesítmény üzemeltetője, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) sajtóreferense az MTI-vel.
Lázár János: mindenkinek jó a fix árfolyamon való végtörlesztés
A Fidesz-frakció által javasolt megoldással jól járhatnak az emberek, mert kiléphetnek az adósságcsapdából, és jól járhatnak a bankok is, hiszen pénzhez juthatnak fizetésképtelen adósok helyett, és jó Magyarországnak is, hiszen minden egyes fizetéssel csökken az ország deviza-kitettsége - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton az MTI-nek.
Élénk forgalom a használtautó piacon
A magyarországi használtautó-piac lendülete az év eleje óta tart, az első félévben 3,7 százalékkal bővült - derül ki a Weltauto MTI-hez eljuttatott elemzéséből.
Hatalmasat esett a héten a BUX - Mi a baj?
Nagyot esett a múlt héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A negatív nemzetközi piaci hangulatra pénteken ráerősített az a kormánypárti javaslat, amely szerint lehetővé tennék a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztését.
Súlyos döntések előtt áll ma a kabinet: ÁFA, devizahitelek
Ismét több gazdasági kérdés kerül a kormány elé a mai ülésén: téma lesz a vállalkozásoknak még idén visszafizetendő 250 milliárd forintnyi áfa ügye, a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlésztésének lehetősége, és újból tárgyal a kabinet a jövő évi költségvetésről.
A tyúkok titkos szex-stratégiája
Brit kutatók felfedezték, hogy a tyúkok nem mindennapi képességgel rendelkeznek, amellyel képesek kiválasztani utódaik apját. Az alkalmatlan kakasok spermáját egyszerűen kilökik magukból.
Megtalálták az örök szépség titkát? - Új mesterséges kollagén
Jelentős előrelépést jelent a kozmetikai és helyreállító orvoslásban amerikai kutatók új módszere, mellyel minden eddiginél "természetesebb" szintetikus kollagént állítanak elő.
Első fokon jogellenes az MTVA-ban lezajlott csoportos leépítés
Nem jogerősen jogellenesnek nyilvánította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által végrehajtott csoportos létszámleépítést - tájékoztatta a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) pénteken az MTI-t. Az MTVA azt közölte: jogorvoslattal él a bíróság elsőfokú végzésével szemben.
Iskolabezárásoktól tart az MSZP az államosítás miatt
Az MSZP szerint iskolabezárásokhoz vezet, hogy állami fenntartásba kerülhetnek az eddig önkormányzati fenntartású általános iskolák, gimnáziumok és szakközépiskolák.
Minden csatornára 'képes' egy 65 éves tévé
Rendületlenül működik a világ egyik legöregebb tévéje, egy 65 éves készülék Nagy-Britanniában, mi több, "jön" rajta az összes fogható csatorna.