Berényi János: A Malév repül és repülni fog
Nyugodtak lehetnek az utasok, a Malév repül és repülni fog a jövőben is - jelentette ki Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke szerdán az m1 Ma Reggel című műsorban.
5 hónapos csúcson az USA részvényindexek
Emelkedéssel telt a tegnapi nap is az amerikai piacok számára, amelynek eredményeként a vezető indexek öt hónapos csúcsot elérve zártak. A befektetői hangulatot az Európával kapcsolatos nyilatkozatok és a kedvező eredménnyel induló gyorsjelentései szezon javította.
Árnyalatnyit gyengült a forint reggelre
Budapest, 2012. január 11. szerda (MTI) - Szerda reggelre árnyalatnyit gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedelemben kedd estéhez képest.
Rólunk is szó esett a Merkel-Lagarde találkozón
Berlinben tárgyalt kedden Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Angela Merkel kancellárral és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélésein a dpa német hírügynökség szerint Magyarországról is szót ejtettek.
Sukoró-ügy: Oszkó személyes javaslatára szigorították a feltételeket
A sukorói projekt létesítésére már kiírták a koncessziós pályázatot, amikor Oszkó Péter pénzügyminiszter lett, a pályázati feltételeket csak a pályázat elbírálásakor, 2009 augusztus közepén ismerte meg; a pályázatot a pályázatértékelő bizottság értékelése alapján nyilvánította eredményesnek, kinyilvánítva: a legszigorúbb feltételeket kell szabni az ingatlan birtoklásával kapcsolatban - erről Oszkó Péter kedden, a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt folyó jogvitában beszélt, ahol tanúként hallgatták meg.
Drasztikus üzemanyagár-emelésre ébredtünk
Emelte bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
Mobilszolgáltató lesz a Lidl
A Tesco hipermarketlánc mellett az országszerte csaknem 150 áruházat üzemeltető Lidl is mobilszolgáltatást indít - írja a Népszabadság a szerdai számában a Hwsw.hu hírportálra hivatkozva.
Bukaresti buszokat és behajtási díjat Budapesten!
A BKV súlyos finanszírozási gondjaira kínál olyan megoldást a Levegő Munkacsoport, amely egyúttal megóvja Budapesten az oktatást, egészségügyet, kultúrát, szociális ellátást, rendvédelmet és sportot a további megszorítások hátrányos következményeitől. A civil szervezet az uniós források ésszerűbb felhasználását, valamint „a használó és a szennyező fizet” elvek következetes alkalmazását ajánlja Tarlós István főpolgármesternek írt levelében.
KPMG: sok cégnek hiányos a "válságterve"
Budapest, 2012. január 11., szerda (MTI) - Sokszor hiányosak azok a tervek, amelyeket a magyarországi cégek egy-egy váratlan, vagy az üzletmenetben fennakadást okozó eseményre dolgoznak ki folyamatos működésük fenntartása érdekében - derül ki a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cég legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatta.
Egymilliárd font pluszbevétel Kate Middleton utánzásából
Több mint egymilliárd font pluszbevétellel gyarapították az elmúlt egy évben a brit gazdaságot Kate Middleton utánzói.
Elkezdődött a hadkötelesek összeírása hazánkban - de miért is?
Már elkezdődött a hadköteles felnőtt férfi lakosság adatainak nyilvántartásba vétele - válaszolta a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI érdeklődésére.
Az euró mindenkinek jó!
Az euróövezet minden egyes tagja profitált a közös deviza bevezetéséből - írja a német Welt napilap McKinsey tanácsadó vállalat tanulmányát idéző cikke.
A nyugat-európai tőzsdék emelkedéssel zártak
London, Frankfurt, Párizs, 2012. január 10., kedd (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék kedden egyheti csúcson zártak több amerikai cég kedvező előrejelzésére, illetve egy kínai adatra.
A Fed leendő kamatdöntője a tavalyinál erősebb amerikai GDP-növekedésre számít
Az amerikai jegybank (Fed) célja a jövőben is a maximális foglalkoztatás elérése és az árstabilitás biztosítása lesz - mondta a San Franciscó-i Fed vezetője kedden.
Szennyezett volt az AQUE-PET Kft. két ásványvize
A Heves Megyei Kormányhivatal Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatósága eljárást indított a csányi székhelyű AQUE-PET Kft. ellen, mivel megállapították, hogy a cég által előállított kétliteres Saguaro Pannon-Aqua szénsavmentes ásványvíz, illetve a szintén kétliteres S-Budget szénsavas ásványvíz coliform baktériummal szennyezett. Az érintett vizeket kivonják a forgalomból - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.
Elemzők: lesz megállapodás az IMF-fel, de nem gyorsan
Közelebbinek tűnik a megállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, mint korábban, de ez sem jelenti feltétlenül, hogy a tárgyalások gyorsan eredményre vezetnek - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Csődhullám előtt áll Európa
Az Euler Hermes hitelbiztosító egy tanulmánya szerint Európa csődhullám előtt áll, mivel a világgazdaság növekedésének dinamikája jelentősen gyengül, és ez egyben szigorúbb pénz- és költségvetési politikával párosul.
XTB devizapiaci körkép
Az alábbi hangoselemzésben partnerünk, az X-Trade Brokers elemzője ad áttekintést a devizapiac aktuális történéseiről. Profitáljon belőle!
A forint erősödött az euróhoz és stagnált a frankhoz képest
Budapest, 2012. január 10., kedd (MTI) - Erősödött a forint árfolyama kedden kora este az euróhoz és stagnált a svájci frankhoz viszonyítva délutánhoz képest a bankközi devizapiacon.
A K and H Bank agrár- és élelmiszeripari üzletfejlesztési főosztályt hozott létre
Budapest, 2012. január 10., kedd (MTI) - A K and H Bank 2011. decemberében a vállalati üzletágon belül új főosztályt hozott létre, amelynek feladata mind a vállalati, mind a kis- és középvállalkozások körében az iparág-specifikus üzletfejlesztési tervek és irányok kidolgozása és megvalósítása – mondta Huszár Róbert, a bank vállalati divíziójának vezetője kedden az MTI-nek.