Egész napra felfüggesztették az RFV tőzsdei kereskedését

Csütörtökön 11.40-től egész napra felfüggesztették az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 13:50
Megosztás:

Továbbra is kelendők a magyar államkötvények

Túljegyezték az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idei tizedik alkalommal rendezett 3 és 5 éves, valamint első alkalommal rendezett 15 éves államkötvény kibocsátását.(ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 13:40
Megosztás:

Az euróövezet megkezdte a kilábalást a recesszióból - ÖSSZEFOGLALÓ

Brüsszel, 2009. augusztus 13., csütörtök (MTI/dpa/AP/Reuters) - Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 0,1 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző negyedhez képest, és 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön, előzetes becslésként. Ezzel ötödik negyedéve folytatódott a visszaesés az euróövezetben, az elemzők viszont ennél rosszabbat, 0,4 százalékos csökkenést vártak negyedéves, és 5,0 százalékos zsugorodást éves egybevetésben.
2009. 08. 13. 13:22
Megosztás:

60 százalékkal csökkent a Raiffeisen profitja

Bár nyereséges maradt a második negyedévben a Raiffeisen International, 60 százalékkal csökkent a nettó profitja az első negyedévhez képest a rossz hitelek állományának növekedése miatt. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 13:16
Megosztás:

Válságtűrő a német RWE csoport

A gazdasági válság ellenére nőtt a jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező német RWE csoport nyeresége az idei első félévben. A társaságnál az első félévi eredmények alapján arra számítanak, hogy az év egészében tartani tudják a kitűzött célokat. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Magyarországon az OECD-átlagnál drágább a mobilozás

Magyarországon drágább a mobilozás, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak átlagában - derül ki abból az OECD-kimutatásból, amelyet a Le Soir című brüsszeli lap csütörtöki száma ismertetett - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 12:03
Megosztás:

A CEZ 32 milliárd koronás nyereséggel zárta az első félévet

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) - amelynek mintegy 7 százalékos részesedése van a Molban - 32 milliárd koronás adózott eredménnyel zárta az idei első félévet. Ez 10,5 százalékkal jobb eredmény, mint a tavalyi első hat hónapban - közölte a CEZ vezetése csütörtökön Prágában. Az idei egész évben a CEZ továbbra is 50,2 milliárd koronás adózott eredménnyel számol. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 11:45
Megosztás:

Nagyot alakított az FHB

Az első félévben konszolidáltan 5,8 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el az FHB Jelzálogbank Nyrt., 17,6 százalékkal többet, mint 2008 első felében - közölte a bank a BÉT honlapján a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 11:30
Megosztás:

Wifo - lassult az osztrák gazdaság visszaesése

Jelentősen lassult az osztrák gazdaság visszaesése 2009. második negyedévében - állt a Wifo osztrák kutatóintézet csütörtökön közzétett gyorselemzésében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 11:30
Megosztás:

Jelentősen mérséklődött az eurózóna gazdasági hanyatlása

Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 0,1 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző negyedhez képest, és 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az első negyedévben 4,9 százalékos éves szintű visszaesést mértek - közölte az Eurostat. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 11:18
Megosztás:

Elemzők - Innen már csak felfelé

Pozitív fordulatot várnak a második negyedév után a magyar bruttó hazai termék alakulását illetően az elemzők, akik szerint már a következő negyedévben is kisebb lesz a visszaesés - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 10:55
Megosztás:

Szalad a forint, mi lesz ennek a vége?

Gyökeresen megváltozott a befektetői hangulat, a térségbeli devizákkal együtt erősödik a forint, az eurót 268,36 forinton jegyezték csütörtök délelőtt tíz órakor a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 271,78 forint után. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 10:50
Megosztás:

Újraindult a termelés a dél-koreai Ssanyongnál

Egy héttel azután, hogy a múlt csütörtökön beszüntették a gyárfoglalást a pénzügyi gondokkal küszködő dél-koreai Ssangyong autógyár - Dél-Korea nagyságra ötödik autógyára - dolgozói, ismét megindult a termelés az üzemben. A tervezett elbocsátásokról - az elégedetlenség kiváltó okáról - kompromisszumos megoldás született. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 10:30
Megosztás:

Mérséklődik a szlovák gazdasági hanyatlás

A második negyedévben 5,3 százalékkal csökkent éves szinten Szlovákiában a bruttó hazai termék (GDP) - közölték a gyorsmérleget a szlovák statisztikai hivatalban csütörtökön. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 10:15
Megosztás:

Pluszban az európai indexek

A nyugat-európai részvénypiacok emelkedéssel nyitottak csütörtökön, elsősorban a meglepetésszerűen jó második negyedéves német GDP-adatra, illetve arra, hogy az amerikai Fed, szerdai kamatdöntésekor bizakodónak mutatkozott az amerikai gazdaság további kilátásait illetően. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 10:10
Megosztás:

Mélyülő recesszió Romániában - 8,8 százalékos zsugorodás a II. negyedévben

Mélyült a román gazdasági hanyatlás a második negyedévben, miután a csökkenő export miatt, folytatódtak a leépítések és miután tovább folytatódott a lakossági fogyasztás visszaesése. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 09:40
Megosztás:

Genesis - Rendkívüli közgyűlés szeptember 15-én

A Genesis Energy Befektetési Nyrt. Igazgatótanácsának tájékoztatása szerint a Társaság rendkívüli közgyűlését hívja össze 2009. szeptember 15-én 11 órára, melynek helyszíne: (székhely: Budapest, XIII. ker. Szent István krt. 18. I. em.) - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 09:33
Megosztás:

Eladott az OTP - ETFBUXOTP alap fedezése

Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. augusztus 12-én 693 darab OTP törzsrészvényt értékesített 4.582,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 09:20
Megosztás:

Mérséklődött a termelői árak hanyatlása

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 júniusában 13,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 17,5, az élő állatok és állati termékeké 3,9 százalékkal esett vissza. 2009. január–júniusban az agrártermékek termelőiár-szintje 24,3 százalékkal mérséklődött, ami a növényi termékek árszínvonalának 33,2 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,8 százalékos csökkenéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,5%-kal volt alacsonyabb - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 09:10
Megosztás:

7,5 százalékkal zuhant a hazai GDP a II. negyedévben

A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 7,6%-kal, a naptárhatást figyelembe véve 7,5%-kal csökkent 2009. II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 2,1%-kal csökkent a bruttó hazai termék. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 13. 09:00
Megosztás: