2008-ban 0.7 százalékkal emelkedtek a reálbérek

2008-ban a legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó keresetek 7.5 százalékkal, míg a nettó keresetek 6.8 százalékkal emelkedtek. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,1 százalékos emelkedés mellett) 0,7 százalékkal emelkedett éves szinten. Az alkalmazásban állók száma 2008-ban átlagosan 2 millió 763 ezer volt - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 13:03
Megosztás:

Szabadkozik, és nyugtat a Moody's - Ausztriának nem kell félni

Nyugtat a Moody's, a hét elején kiadott elemzése után, mely pánikszerű eladási hullámot indított a nyugat- és a kelet-európai banki papírok között, most kijelentette, hogy Ausztria, mely leginkább érintett a kelet-európai régióban, AAA adósosztályzatát nem fenyegeti semmilyen veszély. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 12:50
Megosztás:

Repül 19,000 ember az Anglo American-tól

Az Anglo American Plc. bányavállalat és nyersanyag feldolgozó bejelentette, hogy felfüggeszti az osztalék kifizetését, szünetelteti a részvény visszavásárlásait, és 19,000 alkalmazottjától megszabadul, miután a nyersanyag árak összeomlása következtében a vártnál kisebb nyeresége keletkezett. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 12:43
Megosztás:

Közel 10 éves mélyponton a francia infláció

Franciaországban a fogyasztói árak januárban közel 10 éve nem látott mértékűre lassult az alacsony olajár, és a globális gazdasági lassulás miatt csökkenő termelői árak következtében. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 12:20
Megosztás:

Csődvédelmet kért a Saab

A General Motors-hoz tartozó Saab pénteken csődvédelmet kért maga ellen, miután nem sikerült megállapodnia sem a svéd kormánnyal, sem az anyavállalatával, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak neki. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 12:14
Megosztás:

Megjött a vásárlási kedv a briteknél?

Váratlanul emelkedett januárban a brit kiskereskedelmi értékesítés, miután a diszkont árakon forgó termékek vásárlásra csábították a fogyasztókat. A januári értékesítés 0.7 százalékkal emelkedett a decemberi 1.7 százalék után, holott az elemzői előrejelzések 0.1 százalékos visszaesésre számítottak. Éves szinten 3.6 százalékos emelkedést mértek. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 11:59
Megosztás:

Újabb mélységben az eurózóna makroadatai

Az euróövezet szolgáltatási szektora a beszerzőmenedzser-mutató alapján az előzetes becslések szerint februárra tovább csökkent a januári értékről, az index 38,9 pontra esett a januári 42,2 pontról, holott az előzetes várakozások emelkedésre számítottak. Februárban már kilencedik hónapja csökkenek az indexek értékei. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 11:46
Megosztás:

A német beszerzőmenedzser-mutatók ellentétesen alakultak februárban

A német gazdaság Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatói februárban ellentétesen alakultak, a feldolgozóipari mutató a teljesítmény valamivel kisebb visszaesését jelzi, mint januárban, a szolgáltatói viszont rosszabbodásra vall, rendre az előző hónaphoz viszonyítva, a pénteken megjelent előzetes becslés szerint. (MTI)
2009. 02. 20. 09:50
Megosztás:

Inforádió: Békesi László szerint alibicsomagot mutatott be a miniszterelnök

Budapest, 2009. február 20., péntek (MTI) - Békesi László szerint a miniszterelnök "alibicsomagot" mutatott be, amelynek semmi köze a bizalomerősítéshez, a versenyképesség helyreállításához vagy a nagy rendszerek átalakításához; a volt pénzügyminiszter erről a Liberális Gazdasági Fórumon beszélt.
2009. 02. 20. 09:40
Megosztás:

Ismét esik a lengyel és a török valuta

Varsó, Ankara, 2009. február 20., péntek (MTI/Reuters) - Péntek reggel ismét lejtőn a kelet-európai piacon irányadó két valuta, a lengyel zlotyi és a török líra.
2009. 02. 20. 09:08
Megosztás:

Saját részvényeket vásárolt az OTP

Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. február 19-én 50.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.810 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 08:30
Megosztás:

Nyakon öntötték Tokiót

A japán vezető részvényindex csütörtökön több mint hatéves mélypontra zuhant követve az amerikai piac csütörtöki szereplését. A legnagyobb vesztesek a bankok, a fejlett technológiai cégek és az exportőrök voltak. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 20. 07:45
Megosztás:

K and H csoport: jól teljesített a biztosító

Budapest, 2009. február 20., péntek (MTI) - A K and H Bankcsoport tagjai közül a biztosító jól teljesített, a leánycégek a válság ellenére viszonylag jó teljesítményt mutattak az elmúlt évben - tájékoztatta a K and H az MTI-t.
2009. 02. 20. 04:04
Megosztás:

Az amerikai kormány keresetet indított a svájci UBS bank ellen

Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2009. február 19., csütörtök (MTI) - Az amerikai kormány keresett indított az UBS AG svájci bankcsoport ellen csütörtökön egy floridai szövetségi bíróságnál: azt akarja elérni, hogy az UBS fedje fel az amerikai adóhatóságnak (IRS) azon amerikai ügyfelei kilétét, akiknek titkos svájci számlái vannak.
2009. 02. 19. 23:29
Megosztás:

Tőzsdezárás - New York - Nasdaq: -1,7 százalék, DJIA: -1,2 százalék

New York, 2009. február 19., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - Csökkenéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, a DJIA indexe 2002 októbere óta legalacsonyabb szinten fejezte be a napot.
2009. 02. 19. 22:37
Megosztás:

Váratlan húzás a török jegybanktól

A török központi bank csütörtökön a várakozásokat háromszorosan felülmúlva 150 bázispontos kamatvágás mellett döntött, az ipari termelés hanyatlása és az infláció mérséklődése következtében. (ProfitLine.hu)
2009. 02. 19. 22:00
Megosztás:

Olajár - emelkedés (Brent: +2,44 dollár, WTI: +4,86 dollár)

Washington, 2009. február 19., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - Jelentősen emelkedett a kőolaj ára csütörtökön, mert a szakértők várakozásával ellentétben a múlt héten csökkent az amerikai olajtartalék.
2009. 02. 19. 21:58
Megosztás:

Csehország 2014-ig bevezeti az eurót a pénzügyminiszter szerint

Prága, 2009. február 19., csütörtök (MTI/AFP) - Csehország 2014-ig bevezeti az eurót a cseh pénzügyminiszter várakozása szerint.
2009. 02. 19. 21:49
Megosztás:

Kaderják Péter: a gázártámogatás nem célravezető

Szeged, 2009. február 19., csütörtök (MTI) - A gázártámogatás nem célravezető, egyrészt azért, mert az olcsóbb fűtés további fogyasztásra ösztönöz, másrészt azért, mert az igazán rászorulók nem használnak gázt. A rendszert inkább fűtőanyag-támogatásra kellene módosítani, egyben az ésszerű fogyasztást kellene ösztönözni, amellyel csökkenne az orosz gázfüggőség is - mondta Kaderják Péter csütörtökön, Szegeden.
2009. 02. 19. 20:09
Megosztás:

Van érdeklődés az APEH új szolgáltatásai iránt

Budapest, 2009. február 19., csütörtök (MTI) - Összesen 315 ezer magánszemély kérte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól (APEH) az egyszerűsített - előre kitöltött - adóbevallás elkészítését, azt pedig 6.800 vállalkozás, hogy bekerülhessen a köztartozás-mentes adózók adatbázisába - mondta Szikora János, az adóhatóság elnöke csütörtökön, egy budapesti rendezvényen.
2009. 02. 19. 19:46
Megosztás: