Humet - 300 millió forint nyereség várható az idén
A Humet Nyrt. soronkívüli tájékoztatásában jelezte, hogy 2008-ban 300 millió forint konszolidált adózás utáni nyereség és 2,3 milliárd forint árbevétel elérését tervezi - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Estee Lauder - Jól fogyott a kozmetikum, 36%-os profit, megemelt előrejelzés
Az Estee Lauder kozmetikai cég csütörtöki bejelentése szerint a negyedik negyedéves nyeresége közel 36 százalékkal 120 millió dollárra emelkedett az előző év hasonló negyedévi 88.6 millió dollárról, mely részvényenként 61 centet jelent a tavalyi 45 cent után. (ProfitLine.hu)
Allianz I. félév: 24,14 milliárd életbiztosítási bevétel
Az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-nek az első félévben 24,14 milliárd forint díjbevétele keletkezett az életbiztosításokból, közel annyi, mint 2006 egészében - mondta Kozek András, a biztosítótársaság életbiztosítási divíziójának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón. (MTI)
Szentlőrinci Gazdanapok - mintegy 360 kiállítóval
Rekordszámú, mintegy 360 kiállítót és több tízezer érdeklődőt várnak a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítására, az augusztus 21-én kezdődő XV. Szentlőrinci Gazdanapokra - közölte a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ projektmenedzsere. (MTI)
Wal-Mart - 17%-os 2Q nyereség, megemelt éves eredményvárakozás
A világ legnagyobb kiskereskedelmi áruházláncának, a Wal-Mart Stores áruháznak emelkedett a második negyedéves nyeresége az árcsökkenés az a kormányzati adó visszatérítés következtében, az egész éves jövedelme pedig várhatóan magasabb lesz mint azt előzőleg gondolták. (ProfitLine.hu)
Lassult a gazdasági növekedés Csehországban és Szlovákiában
Csehországban és Szlovákiában is lassult a gazdasági növekedés üteme a második negyedben: Csehországban elsősorban azért, mert gyengült a bel-és külföldi kereslet, erősödött a korona az euróhoz képest, Szlovákiában főként azért, mert a jelentős autóipari és elektronikai beruházások az elmúlt két évben rekord növekedést eredményeztek az országban. (MTI)
AKK - Jelentős hozamcsökkenés az 5 éves futamidejű államkötvény aukcióján
Jelentősen esett a hozam az öt éves lejáratú (A121024C07) államkötvény esetében a mai jegyzés során. A kialakult átlaghozam 8,23 százalék lett a korábbi jegyzés 9.52 és 8.93 százalékos átlaghozamok után. (ProfitLine.hu)
MKB - több mint 20 százalékkal nőtt az eredmény
Az MKB Csoport első félévi bruttó működési eredménye több mint 20 százalékkal 56,3 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a mérlegfőösszeg 19 százalékkal bővült, megközelítette a 2.500 milliárd forintot - közölte a bank csütörtökön. (MTI)
EU - Az euró bevezetése óta először visszaesés az EU gazdaságában
Az euró bevezetése óta most először csökkent az eurózóna gazdasága a második negyedév során, az erős euró miatt gyengülő export, az emelkedő vállalati költségek és a mérséklődő lakossági fogyasztás következtében. (ProfitLine.hu)
A jó GDP adat ellenére sem javultak a kilátások - elemzők
A második negyedéves, a várakozásoknál kedvezőbb GDP adat ellenére sem javultak a gazdaság növekedési kilátásai az MTI által megkérdezett bankielemzők szerint, akik az év egészére 1,7-2 százalék körüli bővülési ütemet prognosztizálnak. (MTI)
Synergon: év végére 1 milliárd forintos üzemi eredmény
A Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója hisz az elemzői erőjelzésekben, bízik abban, hogy a második félévben a magyar gazdaság és a Synergon Csoport teljesítménye is javul, s év végére a cég üzemi eredménye eléri az 1 milliárd forintot. (MTI)
OTP - Urbán: a bank kiválóan alkalmazkodott a nemzetközi válsághoz
Az OTP csoport kiválóan alkalmazkodott a nemzetközi válsághoz - vonta le a következtetést Urbán László vezérigazgató-helyettes a bank eredményeit elemezve csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
USA - Várható makroadatok délutánról
Az amerikai fogyasztói árak mérsékeltebb emelkedésére számítanak az elemzők a júliusi adatoknál a júniusihoz képest. Az előzetes előrejelzések szerint a fogyasztói árak 0.4 százalékkal emelkedtek júliusban a júniusi 1.1 százalék után, míg a maginfláció 0.2 százalékos emelkedést mutathat. (ProfitLine.hu)
Franciaország - 5 év után először esett vissza a gazdaság
A francia gazdaság, mely Európa második legnagyobb gazdasága, öt év után először visszaesést mutatott a második negyedévben az export csökkenése, és a vállalati befektetések mérséklődése következtében. (ProfitLine.hu)
Greenspan - 2009 első felében stabilizálódhat az ingatlanpiac
A korábbi Fed elnök Alan Greenspan véleménye szerint, melyet a Wall Street Journal-nak fejtett ki, az amerikai lakáspiac 2009 első felében kezd el stabilizálódni. (ProfitLine.hu)
Tőzsdenyitás - nyugat-európai körkép: emelkedés a nyitáskor
Csütörtök reggel a nyugat-európai részvénypiacok nyereséggel indítottak, ledolgozták részben a tegnapi veszteségeket.Lökést adott a jegyzéseknek a bányászati cégek nyersanyagárak emelkedésével összefüggő javulása és a Thyssen csoport jegyzésének emelkedése is. A szakértők ingadozó jegyzésekkel jellemezhető napra számítanak a délutánig, amíg a júliusi amerikai inflációs adatot, illetve a segélyért folyamodók számát közzé nem teszik. (MTI)
Kissé erősödött a forint a GDP adat hatására
A GDP adat erősödéshez segítette a forintot a tovább gyengülő régiós devizák környezetében: az eurót délelőtt negyed tízkor 237,20/30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben az előző nap délutáni 237,60/70 forinttal. (MTI)
KSH - Előzetes adatok szerint 2% felett a GDP
A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2,2%-kal, a naptári hatást figyelembe véve 2,1%-kal nőtt 2008 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható a KSH előzetes jelentésében. (ProfitLine.hu)
Németország - 15 éves csúcson az infláció
Az elmúlt hónapok jelentős mértékű energia-és élelmiszerár drágulás miatt meglódult az infláció Németországban, júliusban 3,3 százalékot ért el az előző év azonos időszakához képest, ez 15 éve a legmagasabb érték. (ProfitLine.hu)
Japán - 13,000 pont alá csúszott a Nikkei 225
A tokiói értéktőzsde fő mutatója a Nikkei 225 a csütörtöki kereskedés során 66.25 pontos, 0.51 százalékos csökkenéssel 13,000 pont alá 12,956.8 pontra süllyedt. A Topix index 7.55 ponttal 1238.93 pontra mérséklődött. (ProfitLine.hu)