A Nébih egyeztet a gazdálkodókkal
Február 15. éjfélig lehetett feltölteni a gazdálkodási naplókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eGN (elektronikus gazdálkodási napló) rendszerébe.
Perbe fogták a TikTokot
Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen annak értékelésére, hogy a közösségi médiavállalat megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt a kiskorúak védelmével, a függőséget okozó műveletek, illetve káros tartalmak kockázatainak kezelésével, a reklámok átláthatóságával kapcsolatban, valamint az adatokhoz való hozzáférés területein.
A szlovák gazdák is fenik már a kaszát
Különböző agrártermelői gazdaszervezetek több szlovákiai városban tartanak tiltakozó megmozdulásokat hétfőn, köztük a szlovák-ukrán határon, Pozsonyban és több megyei központban is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a rendőrségre és a tiltakozó gazdákra hivatkozva.
Egymilliárddal támogatja a kormány a márciusi lakásbiztosítási kampányt - kiélezett helyzetbe került a biztosítási piac!
Egymilliárd forintos kampánytámogatást, próbavásárlásokat és emellett drákói szigort ígért az MNB azoknak a biztosítóknak, akik bármilyen eszközzel akadályozni próbálják az alig egy hét múlva induló lakásbiztosító váltási kampányt. A fél évvel ezelőtt még csendesnek ígérkező kampány mára akkorára dagadt, ami veszélybe sodorhatja egyes biztosítók pozitív eredményét, miközben a lakosság soha nem látott összegeket spórolhat majd meg, lakásbiztosításának optimalizálásával egyidőben.