Így újult meg a BKK weboldala

Megújult a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) weboldala - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2020. 11. 20. 03:00
Megosztás:

Az olasz elnök szerint visszafogottan kell karácsonyozni

Giuseppe Conte kormányfő szerint karácsonykor visszafogottan kell ünnepelni Olaszországban. Közben egy nap alatt több mint 36 ezer új beteget szűrtek és 653-an haltak meg az országban az egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint.
2020. 11. 20. 02:30
Megosztás:

Lesújtott a koronavírus a hazai és a régiós reklámpiacokra is

Főleg az állami reklámköltésnek - ami 2019-ben 10 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - köszönhetően a tavaly még szárnyaló hazai hirdetési piac a koronavírus-járvány miatt idén már komoly visszaeséssel számol. 2020-ban a teljes magyar média szektor bevételének 38 százalékos csökkenése várható – derül ki a kelet-és közép-európai reklámpiacok folyamatait, trendjeit összefoglaló és elemző, hiánypótló kiadvány, a CANnual Report 2020-as kötetéből, amelyet november 19-én mutattak be a 15 ország független reklámügynökségeiből – köztük a hazánkat képviselő Café Communications – álló hálózat, a weCAN éves, ezúttal online megtartott találkozóján
2020. 11. 20. 02:00
Megosztás:

Létrejön a franciaországi imámok tanácsa

Emmanuel Macron francia államfő javaslatára a muzulmán vallás meghatározó személyiségei kidolgozták a imámok nemzeti tanácsának alapjait. A szervezet feladata lesz hitelesíteni az imámokat Franciaországban - jelezte csütörtökön a francia elnöki hivatal.
2020. 11. 20. 01:30
Megosztás:

Csehország meghosszabbítja a szükségállapotot

Csehországban december 12-ig meghosszabbítják a szükségállapotot - döntött csütörtökön a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.
2020. 11. 20. 01:00
Megosztás:

190 millió 5G előfizetés lesz 2020 végére

Az Ericsson 2020 végére mintegy 190 millió 5G-s mobilelőfizetéssel számol globálisan, számuk 2025-re a távközlési cég szerint 2,8 milliárdra nő.
2020. 11. 20. 00:20
Megosztás:

Horvátországban és Szlovéniában is gyorsul a járvány terjedése

Horvátországban és Szlovéniában is tovább gyorsul az új koronavírus-járvány terjedése, előbbiben közel a kétszeresére nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma novemberben - derült ki a válságstábok csütörtöki jelentéséből.
2020. 11. 19. 23:30
Megosztás:

A válsághelyzetekben megszaporodik az álhírek száma

Válsághelyzetekben megszaporodik azok száma, akik üzleti megfontolásból vagy pánikkeltés céljából álinformációkat, álhíreket terjesztenek - mondta a Médianéző Központ elemzője csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
2020. 11. 19. 23:00
Megosztás:

Átrendezi a magyar hirdetési piacot a járvány

A tavaly még szárnyaló magyarországi hirdetési piac szereplői a koronavírus-járvány miatt idén komoly visszaeséssel néznek szembe - derül ki a kelet- és közép-európai reklámpiacok folyamatait összefoglaló kiadvány, a CANnual Report 2020-as, csütörtökön bemutatott kötetéből.
2020. 11. 19. 22:30
Megosztás:

Mekkora a valódi munkanélküliség Magyarországon?

A gazdasági visszaesés számtalan állástalant hagyott maga után, és most következik még csak a második hullám. A kkv-szektor valamekkora felszívóerővel bír, de a szakértők attól tartanak, hogy a nem megfelelő képzettségük miatt sokan állás-, a vállalkozások pedig képzett munkaerő nélkül maradnak. A közmunkával újra támad a kapun belüli munkanélküliség?
2020. 11. 19. 22:00
Megosztás:

Az online időpontfoglalás szerepe a vállalkozások életében

Az online időpontfoglalás egy kétoldalú dolog, hiszen ezzel a lehetőséggel nem csupán az ügyfél jár jól, hanem a vállalkozónak is hasznos. A mai világban mindenki rohan és mindenki számára igaz jelentése lett az idő pénz, kifejezésnek. Az elvesztegetett idő nem csak a családi élet rovására megy, de jelentős bevételkiesét is eredményez. Ráadásul a vállalkozó nem azzal foglalkozik, amit valóban szeretne, azaz a munkájával, hanem olyan dolgokkal, amelyek csökkentik az értékes idejét.
2020. 11. 19. 21:30
Megosztás:

Míg Magyarországon csökkentek, az európai országok többségében tovább emelkedtek a lakásárak

Az európai országok többségében 2020. II. negyedévében is emelkedtek a használt és új lakások árai. Az Eurostat módszerével számolt, 2015-höz viszonyított árszint még mindig Magyarországon a legmagasabb, de 2020. I. negyedévével összevetve a visszaesés is hazánkban volt a legnagyobb – ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatokat az OTP Ingatlanpont.
2020. 11. 19. 21:00
Megosztás:

Ismét az OTP lett az év bankja

Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén is, az év bankára elismerést pedig Becsei András, az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Lakástakarék Zrt. vezérigazgatója kapta - jelentették be a Mastercard Év Bankja 2020 Díjátadó online rendezvényén csütörtökön.
2020. 11. 19. 20:30
Megosztás:

Házasok vagytok és fiatalok? Tessék, itt van 10 millió Ft!

Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. BABAVÁRÓ HITEL, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költhetsz lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért is éri meg Neked mielőbb Babaváró Hitelt igényelned! Cikkünkben nagyon lényegretörően mutatjuk be a Babaváró Hitelt, így minden részletre nem térünk ki most. Ha valami nem világos, ne izgulj: a cikk végén van egy zöld gomb, ha azt megnyomod, mindent elmagyarázunk még érthetőbben. :)
2020. 11. 19. 19:50
Megosztás:

Zala megyében már betakarították a kukorica 80 százalékát

A 29 ezer hektáron termelt kukorica csaknem 80 százalékát betakarították Zala megyében, a hektáronkénti termésátlag 8,6 tonna - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2020. 11. 19. 19:30
Megosztás:

Otthonfelújítás hitelből? Mutatjuk mennyit kell fizetni

A 2021. január elsejétől használt lakásokra felhasználható otthonfelújítási támogatás a hitelpiacon is növekedést jelenthet, hiszen utólagos elszámolása miatt várhatóan sokan hitelből fogják elkezdeni a felújítási munkálatokat. A Duna House Pénzügyek szakemberei kiszámolták, hogy a teljes támogatási összeg hitelből történő előfinanszírozása esetén milyen költségekkel kell számolnia a gyermeket nevelő családoknak. A Magyar Nemzeti Bank adati szerint idén szeptemberig 20 milliárd forint hitelt vett fel a magyar lakosság lakásfelújításra, korszerűsítésre, 2019 egészében 30 milliárd forint feletti volt a jelzáloghitel piac ezen szegmense.
2020. 11. 19. 19:00
Megosztás:

Az európai piaci trendet követte a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 198,21 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 38 163,61 ponton zárt csütörtökön.
2020. 11. 19. 18:30
Megosztás:

Kelet-Európa legjobb üzleti iskolái között a Corvinus

A Budapesti Corvinus Egyetem az egyedüli magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült a nagy presztízsű, üzleti iskolákat besoroló Eduniversal kelet-európai rangsorába. Az egyetem már negyedik éve szerepel dobogósként a neves rangsoron, idén 21 ország 86 iskolája közül lett a második.
2020. 11. 19. 18:00
Megosztás:

Egyre többen tartják be a kijárási szabályokat

Szerdán 289 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megsértése miatt, de a szankciók száma folyamatosan csökken, egyre többen tartják be a szabályokat - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
2020. 11. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei. A koronavírus-járvány erős terjedése mellett rontja a hangulatot az is, hogy két hónapja először, a múlt héten már emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, ami a gazdaság lendületének megtörését jelezheti.
2020. 11. 19. 17:00
Megosztás: