Egyre sürgetőbb a kriptovaluták egységes adókezelésének kialakítása
Az utóbbi évek egyik slágertémájává váltak, elsősorban kereskedési szempontból, a nyílt forráskódú digitális fizetőeszközök (ún. kriptovaluták), melyek ellentétben a hagyományos értelemben vett pénzekkel, nem kötődnek sem központi bankokhoz, sem pedig más szabályozó szervhez. A kriptovaluták, elsősorban a Bitcoin, az elmúlt években jelentős figyelmet keltettek, melynek hatására több piaci szereplő már digitális aranyként kezdett rájuk hivatkozni. A gazdasági szakértők és „guruk” véleménye megoszlik a kriptovaluták értelméről és értékéről, mindenesetre az utóbbi években több korábbi hangos kétkedő állt át az elfogadók, némely esetben egyenesen a rajongók táborába.
Szerződést kötött a CureVac vakcinagyártó céggel az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság kedden szerződést kötött a német CureVac gyógyszervállalattal az első körben 225 millió adag koronavírus elleni oltóanyag vásárlásáról, fenntartva további 180 millió adag igénylésének lehetőségét a vakcina biztonságosságának és hatékonyságának bizonyítását követően - derült ki a brüsszeli testület sajtóközleményéből.
Hollandiában enyhítettek néhány intézkedésen
A holland kormány, a járványügyi helyzet javulása miatt, enyhített néhány, a koronavírus terjedését lassító intézkedésen. A döntés alapján szerdától újra kinyithatnak a színházak, a mozik és a könyvtárak, valamint az állatkertek, vidámparkok és az erotikus bárok.
Készüljünk a karácsonyra!
Már közelednek az ünnepek, a bevásárlóközpontokban már állnak a fák, készülnek az ünnepi díszek. Nincs ezzel semmi baj, a készülődés éppúgy az ünnep része, hiszen idő kell ahhoz, hogy lelkünket is díszbe öltöztessük, hogy ráhangolódjunk erre az időszakra, hogy ne idegeskedésbe, rohanásba fulladjon majd a béke és a szeretet ünnepe. Hagyjunk hát időt magunknak a tervezgetésre, nézelődésre, készülődésre bátran! Gondoljunk arra, milyen ünnepet szeretnénk idén, mennyire legyen mesés, mennyire legyen csillogó, mennyire legyen díszes, és nézzünk körül a karácsonyi étkészletek és díszek táján is!
Szigorúan őrzik a legfinomabb magyar mák titkát
Csak a dunavecsei Zöldi Kertészet munkatársai tudják, mi teszi olyan finommá a mákjukat, az általuk alkalmazott technológia ugyanis szakmai titok. A százéves múlttal büszkélkedő családi vállalatban jelenleg öt fiútestvér irányítja a munkát, céljuk pedig az, hogy a fogyasztók számára egészséges, szép és igazán ízletes zöldségeket termeljenek. A mák kuriózumnak számít a kínálatukban, nemcsak az íze miatt, hanem azért is, mert sokan azt sem tudják, hogy termelnek Magyarországon mákot.
Németországban épít akkumulátorgyárat kínai Svolt
Akkumulátorgyárat épít elektromos autókhoz Németországban a kínai Svolt Energy Technology vállalat - jelentette be kedden a kínai vállalat képviselője és a beruházásnak otthont adó németországi Saar-vidék tartományi kormányzója.
17 ezer dollár a bitcoin árfolyama!
Áttörte a 17 ezer dollárt a bitcoin árfolyama kedden, amivel 2018 januárja óta nem látott szintre emelkedett az értéke. Befektetők a bitcoin antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyarázzák az árfolyam idei meglódulását.
Gyengült a forint estére
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden.
Az MNB megduplázta az Nhp Hajrá! keretösszegét
A monetáris tanács szerint a kialakított rövid oldali monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását - közölte a testület kamatdöntő üléséről kiadott közleményben kedden. A tanács döntött a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá! keretösszegének ezermilliárd forintos megemeléséről is.
17 millió forintos adományt kapott a Semmelweis Egyetem koraszülött osztálya a Generalitól
November 17-én minden évben a pici hősök felé fordul a figyelmünk: a koraszülöttek világnapja az idő előtt érkezett babákról és az őket ellátó fáradhatatlan szakemberekről szól. Magyarországon minden 11. baba jön világra a terhesség 37. hetét megelőzően, az esélyeiket pedig nagyban befolyásolja, hogy az első hetekben hozzájutnak-e a túléléshez szükséges speciális segítséghez. A Generali Biztosító, ügyfeleivel karöltve, idén is hozzájárult ehhez a küzdelemhez, és összesen több mint 17 millió forintnyi adománnyal támogatta a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáját, akik az új orvosi berendezéseknek köszönhetően havonta több koraszülött csecsemőt indíthatnak el a gyógyulás útján.
Jobban megy a Walmart-nak mint várták
A Walmart bevétele is megverte az elemzői várakozásokat, a 3.8%-os konszenzus helyett év per év alapon 6.4%-kal emelkedett a bevétel Amerikában.
Milyen informatikai területen tudok elhelyezkedni diploma nélkül?
Szoftvertesztelő, scrum master, szoftverfejlesztő - nagyon különböző informatikai szakmák, de egy valami mindegyikre igaz: nem kell egyetemi végzettséged legyen ahhoz, hogy jó szakemberré válj. De akkor mégis hogyan tudod elindítani IT karriered? A cikkben választ kapsz erre a kérdésre.
Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol a Magyar Honvédség
Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol egy brazil vállalattól a Magyar Honvédség - tájékoztatta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága kedden az MTI-t.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek
Csökkenéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei, a befektetők kockázatvállalási kedvét rontja, hogy egyre nő a koronavírussal fertőzőttek száma, miközben a fejlesztési sikerek ellenére még hónapokra van szükség ahhoz, hogy tömegesen elérhetőek legyenek a védőoltások.