Hány nyugdíjas van és mennyi az átlagnyugdíjuk?

A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nyugdíj témájú adatokat áttanulmányozva érdekes számokat és információkat találunk a hazai nyugdíjasokkal és nyugdíjakkal kapcsolatban is.
2020. 11. 17. 07:00
Megosztás:

Csúszik a Nyugati pályaudvar csarnokának átadása

Fél évszázados rejtett hibákat találtak a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításakor, emiatt a csarnok átadása decemberről várhatóan jövő nyár végére csúszik, a teljes tetőszerkezet felújításának 2022. második negyedévig tervezett végső határideje azonban nem módosul - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.
2020. 11. 17. 06:30
Megosztás:

Oroszország csökkenti kormányzati apparátusát

Oroszország január 1-jétől közigazgatási reformba kezd, amelynek keretében 5 százalékkal csökkenti a központi és 10 százalékkal a regionális kormányzati apparátus létszámát - közölte kétfőn Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök.
2020. 11. 17. 06:00
Megosztás:

A szlovén kormányfő még nem hajlandó gratulálni Joe Bidennek

A választások akkor érnek véget, ha a másik fél elismeri a vereségét, vagy ha kihirdetik a hivatalos eredményt, minden más előtte politika - mondta Janez Jansa szlovén kormányfő hétfőn a parlamentben az amerikai választásokkal kapcsolatban.
2020. 11. 17. 05:30
Megosztás:

Barack Obama élesen bírálta Donald Trumpot

Barack Obama volt elnök ismét élesen bírálta Donald Trump jelenlegi elnököt egy televíziós interjúban.
2020. 11. 17. 05:00
Megosztás:

Nyugdíj mellett dolgozni? Nyugdíj melletti munka és járulékai, adózása 2020-ban

Egyre többen szeretnének, vagy - sokszor az alacsony állami nyugdíjuk miatt - kényszerülnek rá arra, hogy nyugdíj mellett is dolgozzanak. Mit kell tudni a nyugdíj melletti munkavégzés szabályairól? Mire kell figyelnünk, milyen előnyökkel, vagy milyen hátrányokkal járhat a nyugdíj melletti keresőtevékenység 2020-ban? Hogyan befolyásolja a szolgálati éveket az öregségi nyugdíj melletti munkavégzés? Hogyan változik, mennyivel növekszik az öregségi nyugdíj összege, ha valaki még nyugdíj mellett dolgozik? Mi a nyugdíj-növelés kiszámításának módszere? Nyugdíj mellett végzett munka és járulékai, adózása 2020
2020. 11. 17. 04:05
Megosztás:

A WHO a koronavírus olaszországi megjelenését vizsgálja

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja annak az olasz tanulmánynak az eredményeit, amely szerint az új koronavírus már múlt év szeptemberében jelent volt Olaszországban.
2020. 11. 17. 03:30
Megosztás:

Profi módon zajlik majd a hatalomátadás az USA-ban

Profi módon zajlik majd a hatalomátadás, amint megszületnek az elnökválasztás igazolt végeredményei - idézte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadót, aki egy Katar által rendezett, internetes nemzetközi konferencián beszélt az amerikai belpolitikai helyzetről hétfőn.
2020. 11. 17. 03:00
Megosztás:

Az orosz vakcina izraeli beszerzésének lehetőségéről tárgyalt Putyin és Netanjahu

A Covid-19 elleni orosz vakcinával kapcsolatos együttműködés lehetőségeiről tárgyalt telefonon egymással hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.
2020. 11. 17. 02:30
Megosztás:

Szlovéniában leállt a közlekedés, az üzletek bezártak

Szlovéniában hétfőtől két hétre leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével - jelentette a helyi sajtó. A kormány az egész országra vonatkozóan meghosszabbította a járványhelyzetet.
2020. 11. 17. 02:00
Megosztás:

Lassul a fertőzés terjedése Spanyolországban

Tovább lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Spanyolországban, a százezer lakosra vetített esetszám 470-re csökkent a pénteki 498-ról - tájékoztatott Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója hétfőn Madridban.
2020. 11. 17. 01:30
Megosztás:

Egyelőre nem szigorítják tovább a korlátozásokat Németországban

Egyelőre nem szigorítják tovább a koronavírus-járvány második hulláma miatt a hónap elején bevezetett korlátozásokat Németországban - jelentették be hétfőn Berlinben.
2020. 11. 17. 01:00
Megosztás:

Másfél milliárd forintos beruházással bővíti kapacitását a Szatmári Kft.

A legutóbbi növekedési adatok megerősítik, hogy a kormány gazdaságvédelmi intézkedései eredményesek - hangsúlyozta Varga Mihály a Szatmári Kft. kormánytámogatással megvalósult fejlesztésének bemutatásakor - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium hétfőn az MTI-t.
2020. 11. 17. 00:30
Megosztás:

Ezerszínű karácsonyi szalagok

Egy csodálatos szalaggal átkötött ajándék a legnagyobb és legszebb titkok őrzője. Nincs nagyobb boldogság, amikor látjuk szeretteink csillogó szemét, ahogy türelmetlenül szedik le a szalagot és bontják a csomagot karácsonykor. Egy szép szalag nem csak az ajándék, hanem a karácsonyi dekoráció kihagyhatatlan kelléke is.
2020. 11. 16. 23:59
Megosztás:

Miből ismerhető fel az öngyilkosság, és hogyan kezelhetjük?

Az öngyilkosság gondolata bárkiben megfogalmazódhat, ha úgy érzi, élete kilátástalan helyzetbe kerül, vagy lelki fájdalmai elviselhetetlenné válnak.
2020. 11. 16. 23:30
Megosztás:

Jelentős kiadást jelentenek a lakosságnak a szemészeti problémák

Sajnos napjainkban minden második embert érint valamely szemmel, látással kapcsolatos tünet vagy probléma.  Ezek hátterében sok minden állhat, örökletes tényezők, környezeti hatások (digitális eszközök használata, légszennyezés), illetve egyéb betegségek tünetei is, ilyen például a cukorbetegség, pajzsmirigybetegség, stroke, illetve a magas vérnyomás.
2020. 11. 16. 22:30
Megosztás:

Masszázsmedencével a tökéletes stresszoldásért

A stressz valójában egy nagyon jó dolog, de persze csak akkor, ha egészséges mértékben van jelen az életünkben. Sajnos a modern ember ebben nem ismer mértéket, hiszen a folyamatos pörgő életmód állandó jelleggel magasan tartja a stressz-szintünket. Ha pedig nem tanuljuk meg kezelni a felgyülemlett feszültséget, akkor olyan következményekkel nézhetünk szembe, mint a depresszió, a fejfájás, a gyomorfájdalmak vagy akár a szív- és érrendszer megbetegedései.
2020. 11. 16. 22:00
Megosztás:

Hogyan maradhat egy munkahely szerethető munkahely járvány és home office idején is?

A Get Work Trend egyike annak a 35 magyarországi nagyvállalatnak, amelyik tudja a megoldást, és a munkatársak visszajelzései alapján eredményesen alkalmazza is. „Ha három szóban kellene összefoglalni a sikerünk titkát, akkor ezek lennének: fejlődés, őszinteség, biztonság” – mondta el Jáhny Ákos, a Get Work Trend ügyvezetője.
2020. 11. 16. 21:30
Megosztás:

Country manager poszttal erősít a Codecool

Magyarországi country managerré nevezték ki Beöthy Miklóst a Codecool Programozóiskolánál. A Codecool nemzetközi érdekeltségeinél már megszokott felállás bevezetésével Boda József alapító-ügyvezető a stratégiai feladatokra, többek közt a nemzetközi terjeszkedés folytatására és az új termékek bevezetésének előkészítésére fókuszálhat.
2020. 11. 16. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kora estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora este a reggeli szintekhez viszonyítva a bankközi piacon.
2020. 11. 16. 20:30
Megosztás: