Szlovénia újra bevezetné a sorkatonai szolgálatot
Szlovénia ismét bevezetheti a sorkatonai szolgálatot, amennyiben nem tudja megnövelni a fegyveres erők hivatásos katonáinak létszámát - derült ki a védelmi minisztérium hosszú távú terveire vonatkozó, úgynevezett Fehér Könyvből, amelyet kedden mutatott be a parlament felsőházának, a Nemzeti Tanácsnak.
Még több vissza nem térítendő forrás a társasházaknak
3 millió forinttal növelte meg az OTP Business a Társasházi Pályázat keretösszegét, így idén összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrást nyerhetnek a lakóközösségek, ha élnek a lehetőséggel. A megújult kiírás értelmében két kategóriában, összesen 20 társasházat vagy lakásszövetkezetet támogat a hitelintézet a fejlesztési, közösségépítési, biztonsági és állagmegóvási beruházások megvalósításában.
Nagyot javult a gazdasági hangulat az euróövezetben
Váratlanul nagy, a várakozásokra messze rácáfoló mértékben javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben januárban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján. A németországi mutató négy és fél éves, az euróövezeti pedig közel két éves csúcsot ért el.
Ma van a magyar informatika születésnapja
A magyarországi informatika kezdete a első elektronikus számítógép elkészültétől eredeztethető. A szobányi méretű M-3-at szovjet tervek alapján építették meg, a magyar szakembergárda pedig ezen kísérletezte ki, hogy miként lehet egy számítógépet a népgazdaság érdekeit szolgáló mérnöki-, és gazdasági számításokra felhasználni - például az Erzsébet-híd statikai számításait ellenőrizték vele.
Erősödött a forint estére
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedden.
Fürdőszobai kellékek, zuhanyfüggöny, nagy törölköző, kádkilépő – A Tchibo webáruház heti ajánlatából válogattunk
A fürdőszoba a pihenés oázisa, főleg akkor, ha kényelmes és praktikus kiegészítőkkel szereljük fel, hogy nekünk csak a kellemes időtöltésre kelljen koncentrálnunk.
Macron és Trump megállapodott
A kiszivárgott hírek szerint Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök megállapodásra jutott, hogy Franciaország idén nem vezet be digitális adót, ami leginkább az amerikai tech cégeket érintette volna.