Reklámok és kartellek a koronavírus idején: ilyen versenyjogi szempontokra kell figyelni

A koronavírus-járvány hatására megszaporodtak az egészséget védő termékek és szolgáltatások hirdetései: a régiek mellett olyan új szereplők is megjelentek a piacon, akik a fő profiljukba nem illeszkedő termék vagy szolgáltatás értékesítésébe kezdtek. Fontos azonban, hogy az új üzleti lehetőségeket mindenki tisztességesen használja ki, hiszen az illetékes hatóságok fokozottan figyelik a kereskedelmi kommunikációt. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője a reklámokra, valamint a vállalatok közötti együttműködésre vonatkozó legfontosabb versenyjogi szempontokat foglalta össze.

Reklámok és kartellek a koronavírus idején: ilyen versenyjogi szempontokra kell figyelni

A járványhoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások között elsősorban az egészséget védő, illetve a kijárási korlátozás miatt otthon maradókat kiszolgáló lehetőségekkel lehet találkozni. A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője, Dr. Tölgyes Katinka felhívja a figyelmet, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a járványra való tekintettel új, eddig nem gyártott termék vagy nem nyújtott szolgáltatás értékesítésébe kezdtek, vagy eddig kevesebb figyelmet fordítottak a versenyjogi megfelelésre, mindenképpen érdemes megfontolniuk jogi tanácsadó szolgáltatásainak igénybevételét.

Reklámok: nem lehet mindent eladni a Covid-19 elleni védelemre hivatkozva

A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője szerint a reklámok, szlogenek készítésekor a termékkategória meghatározása az első lépés, hiszen eltérő reklámállítások megengedettek az élelmiszerek, a gyógyhatású készítmények, az étrendkiegészítők, a vényköteles és nem vényköteles gyógyszerek, valamint a kozmetikumot esetében. Élelmiszernek például nem lehet betegségmegelőző, vagy gyógyító hatást tulajdonítani (akkor sem, ha a köznyelvben például a hagyma több fajtája is így ismert). Az ilyen állítás önmagában jogsértő (nincs lehetőség az ellenkező bizonyítására), és szankcionálást vonhat maga után. Vényköteles gyógyszert, illetve a vény nélkül kiadható, TB támogatott gyógyszert főszabály szerint egyáltalán nem lehet reklámozni. Azon gyógyszerek esetében, ahol maga a reklámozás megengedett, csak szigorú keretek között, a betegtájékoztatóban leírtakkal szoros összhangban készülhet el a kereskedelmi kommunikációs tartalom. Kerülni kell minden olyan utalást, amely szakemberek vagy ismert személyek ajánlását foglalhatja magában. Gyógyhatásúnak csak akkor nevezhető egy termék, ha az valóban érdemi, egészséget helyreállító hatással bír, amelyet alá is tudunk támasztani megfelelő kutatásokkal (a terméket használók tapasztalatai nem elfogadhatóak). Fontos arra is figyelni, hogy a közvetett állítások is megfeleljenek az előírásoknak, például a termékben található hatóanyaggal vagy annak összetevőjével kapcsolatban tett kijelentések.

Dr. Tölgyes Katinka azt is kiemelte, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mindig a fogyasztó szemszögéből vizsgálja a kereskedelmi kommunikációt, vagyis az számít, hogy a fogyasztók hogyan értelmeznek egy adott reklámállítást, és nem az, hogy a gyártó vagy forgalmazó mit ért alatta, vagy milyen célt kívánt elérni. Emellett a GVH az ún. sérülékeny fogyasztók számára szóló tájékoztatásokat fokozottan ellenőrzi és szigorúbb következményeket alkalmaz. Sérülékenynek a versenyhatóság azon fogyasztói kört tekinti, aki az adott termék vagy szolgáltatás tekintetében kora vagy egészségi állapota révén kiszolgáltatottabb. A jelenlegi járványhelyzetben bizonyos termékek (például fertőtlenítőszerek, kézfertőtlenítők, maszkok stb.) esetében akár a teljes társadalom sérülékeny fogyasztónak tekinthető, így különösen fontos, hogy a kommunikáció megfeleljen a jogszabályoknak.

Együttműködések: megengedőbb lehet a hatóság, de nem korlátok nélkül

A kereskedelmi kommunikáció mellett a vállalkozások közötti együttműködések területén is az általánostól némileg eltérő hatósági jogalkalmazás várható a koronavírus-járvány idején. A krízishelyzetben ugyanis kulcsfontosságú a fogyasztók kiszolgálása a kiemelten fontos termékekkel (például kézfertőtlenítők, arcmaszkok), és előfordulhat, hogy ehhez az érintett szereplők között fokozott együttműködés szükséges. Ide tartozhat a szűkösebben rendelkezésre álló alapanyagok elosztása, vagy a szállítással és raktározással kapcsolatos kihívások megoldása. A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjoggal foglalkozó szakértője szerint a GVH tekintettel lehet a társadalmi érdekekre, és ezeket az együttműködéseket várhatóan engedékenyen kezeli majd. Dr. Tölgyes Katinka ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet az Európai Versenyhatóságok Hálózatának álláspontjára is, ami egyértelműen kimondja, hogy a hálózat tagjai nem fognak fellépni a vállalkozások olyan szükséges és átmeneti intézkedéseivel szemben, amelyek az ellátási hiány elkerülésére irányulnak.

A vállalkozásoknak ugyanakkor tisztában kell lenniük azzal, hogy az együttműködés „megengedése” nem vonatkozik minden területre, és nem jelenti azt, hogy időben és mértékben ne lennének korlátjai. Ha egy alapanyagból például nincs hiány, az érintett vállalkozások a versenyhatósági eljárás során nem hivatkozhatnak a szóban forgó együttműködésre, így továbbra sem megengedettek az ún. „kőkemény kartellek”, vagyis az árakat egyeztető, piacot felosztó versenykorlátozó megállapodások. Az Európai Bizottság által kiadott iránymutatás is hasonló elveket fogalmaz meg. Ezért számítani lehet rá, hogy a GVH kiemelten vizsgálja majd az együttműködések mértékét és azok szükségességét. Dr. Tölgyes Katinka hangsúlyozza, hogy amennyiben egy vállalkozásnak (különös tekintettel az egészségügyi szektorra) kétségei vannak az együttműködés jellegével és mértékével kapcsolatban, érdemes jogi tanácsadóval konzultálnia, vagy közvetlenül a GVH-hoz fordulnia iránymutatásért. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a versenyhatóságot az általa adott iránymutatás nem köti egy esetleges későbbi eljárás során.

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: