Lezárják a Keleti pályaudvart
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.
Stabilan jól teljesít a Telekom
Negyedévről-negyedévre stabilan jól teljesít a Telekom, a 2019-re vállalt terveket a menedzsment a cég minden piacán vállalhatónak tartja - mondta Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekom Nyrt. első negyedéves eredményeit értékelő sajtóbeszélgetésén csütörtökön Budapesten.
Adócsaló zöldségkereskedőket leplezett le a NAV
Több mint hatszázmilliós kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Nyártól új adatkezeléseket írnak elő a szálláshely-szolgáltatást szabályozó jogszabályok
A közeljövőben bővülnek a szálláshely-szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségei. A változásra szükséges időben felkészülni, hiszen az előírt adatszolgáltatás elmulasztásakor pénzbírság és ideiglenes bezárás is lehet a következmény, ismételt kötelezettségszegés esetén pedig a végleges bezárás veszélye is fennáll. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője ismerteti a szabályozást.
A Graphisoft Park SE 1,313 millió euró nettó nyereséget ért el az első negyedévben
A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) 1,313 millió euró nettó nyereséget ért el az első negyedévben a pro forma (korábbi gyakorlattal készült) beszámoló szerint, 10 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentésében.
A 100 leggazdagabb magyar 2019 - itt a friss lista!
Idén is Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a hazai milliárdosokat felsoroló listát. A bankelnök 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrinc nagyvállalkozót, akinek vagyonát 296 milliárd forintra becsülték A 100 leggazdagabb szerkesztői.