Hogy indult az év a lakáspiacon? Itt vannak az első tapasztalatok

Már több mint négy hónap eltelt a 2026-os évből, ami az eddigi tapasztalatok alapján élénkülést hozott a magyar lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont régióvezetői szinte mindenhol arról számoltak be, hogy nőtt a forgalom, a vevőket továbbra is elsősorban az Otthon Start hitelprogramnak megfelelő lakások érdeklik. Az áremelkedést tekintve úgy tűnik, hogy nem folytatódik az elmúlt években látott bőven kétszámjegyű, nem ritkán 20 százalék feletti drágulás, de így is tovább kúszhatnak felfelé az árak.

Hogy indult az év a lakáspiacon? Itt vannak az első tapasztalatok

A tavaly szeptemberben elindult Otthon Start kedvezményes hitelprogram első hónapjaiban komoly robbanás jellemezte a lakáspiacot, hiszen minél többen akartak élni a fix 3%-os hitel lehetőségével. Az év végére aztán az első roham lecsengett, alábbhagyott a pörgés. Éppen ezért most megkérdeztük az OTP Ingatlanpont régióvezetőit, mit tapasztaltak 2026 első hónapjaiban, mekkora volt az érdeklődés és milyen lakásokat kerestek elsősorban a vevők. 

Budapesten ismét felpörgött a piac

Az első negyedév a budapesti régióban a stabilizáció és a trendforduló jegyében zajlott, az év elején még visszafogott maradt az aktivitás, de aztán dinamikus javulás volt tapasztalható – emelte ki Dr. Polonkai Pálma, az OTP Ingatlanpont Budapesti Régióvezetője. Januárban még csekély volt az aktivitás, el is maradt a 2025-ös mértéktől, amiben közrejátszhatott a szokatlanul hideg időjárás és az általános kivárás is. Azt követően viszont megélénkült a lakáspiac, amivel együtt erősödött a minőségi szelekció a vevők oldaláról, vagyis sokkal jobban megnézték, milyen ingatlant vásárolnak meg. 

Az OTP Ingatlanpont adatai szerint az év első hónapjaiban átlagosan mintegy 66 millió forint volt a fővárosi tranzakciók értéke, míg a hitelösszeg átlagosan meghaladta a 34 millió forintot. A forgalom összességében növekedett 2025 első negyedévéhez képest, ami nem kis teljesítmény annak fényében, hogy tavaly az állampapírokból kiáramló pénzek pont a fővárosban pörgették látványosan a piacot. Az értékesítési idő átlagosan 140 nap volt, ami a negyedév végén mutatott érezhető csökkenést. Budapesten az év első három hónapjában 4%-os áremelkedést tapasztaltak a cég értékesítői, amivel az átlagos négyzetméterár megközelítette az 1,28 millió forintot. 

A Dunántúlon zárult az olló

A Dunántúlon a legfontosabb megfigyelt trend az árszintek fokozatos közeledése volt, emellett szintén pozitív fordulat jellemezte a piacot. Korábban jelentős különbségek voltak az Észak-Dunántúl és a Dél-Dunántúl árai között, ezek most elkezdtek kiegyenlítődni – hangsúlyozta Komádi Csaba, az OTP Ingatlanpont Észak-dunántúli Régióvezetője. Az ország északnyugati részén az átlagár kicsivel meghaladta a 46 millió forintot az első negyedéves tranzakciók alapján, míg a Dél-Dunántúlon már közel 42 millió forintig kúszott fel. 

A folyamat jól jelzi a dél-dunántúli régió, különösen a Baranya vármegyei városok felértékelődését, ahol korábban mérsékeltek voltak az árak, így most az alacsonyabb bázis is segíti az emelkedést – tette hozzá Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont Dél-dunántúli Régióvezetője. 

Érdekesség, hogy ugyan a nominális lakásárak magasabbak a Dunántúl északi felén, az átlagos hitelösszeg elmarad a dél-dunántúlitól. Ez arra utal, hogy az Észak-Dunántúlon magasabb a saját erő aránya és a tőkeerős befektetői jelenlét, míg a dél-dunántúli vásárlók a felzárkózó árak mellett kénytelenek nagyobb arányú külső forrást bevonni az adásvételek realizálásához.

Mindkét régióban a kisebb alapterületű, 1–1,5 szobás társasházi lakások bizonyultak a leggyorsabban értékesíthető terméknek az OTP Ingatlanpont tapasztalatai szerint. Északon a nagyvárosi lakások mellett a határmenti települések (például Hegyeshalom) ingatlanjai cserélnek gazdát a leggyorsabban, míg délen a 20 és 30 millió forint közötti árkategória mutatja a legnagyobb mozgást. Észak-Dunántúlon a támogatott hitelek iránti érdeklődés visszaesése tapasztalható, ami a vevőket a piaci alapú konstrukciók és a magasabb önerő felé terelte, míg délen a tranzakciók jelentős részét továbbra is a támogatott konstrukciók, elsősorban az Otthon Start segítették elő.

A keresleti struktúra mindkét régióban az agglomerációs és a kistelepülési övezetek irányába mozdult el. Észak-Dunántúlon a nagyvárosi árak tartósan magas szintje miatt a vevők a környező települések és a 100 m² alatti családi házak felé fordultak, míg a déli régióban a megfizethetőbb kategóriák iránt mutatkozott stabil kereslet. Budapesthez hasonlóan az ország nyugati felén is erősödött a minőségi szelekció az értékesítők tapasztalatai szerint.

Kelet-Magyarország felemás képet mutat

Az első negyedévben az északkelet-magyarországi és a dél-alföldi régiók piaca erőteljes különbségeket mutatott az OTP Ingatlanpont tapasztalatai szerint. Miközben északkeleten fokozatosan gyorsult a növekedés, addig a dél-alföldi régióban inkább a kivárás jellemezte a szereplőket. Utóbbi területen különösen feltűnő volt a kereslet visszaesése, így ott jellemzőbb volt az árcsökkenés a kínálati oldalon – számolt be a tapasztalatokról Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont Északkelet-magyarországi Régióvezetője.

Kelet-Magyarországon az eladott lakóingatlanok átlagára meghaladta a 29 millió forintot az év elején, ami a kereslet minőségi szűkülését és a prémium szegmens felé történő eltolódását jelzi. Ezzel szemben a Dél-Alföldön az átlagár 27 millió forint környékén stabilizálódott.

Az átlagos hitelösszeg közel 20 millió forint volt Kelet-Magyarországon, ami nagyjából a vételár kétharmadát tette ki, míg a Dél-Alföldön hasonló átlagos hitelösszeg az alacsonyabb átlagárak miatt 70% feletti részarányt jelentett – tette hozzá Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont Dél-alföldi Régióvezetője. Szerinte ez a finanszírozási struktúra rávilágít arra, hogy a déli régió ügyfélköre érzékenyebben reagál a kamatkörnyezet és a támogatási rendszer változásaira, mivel ott a vételár kiegyenlítéséhez magasabb arányú külső forrás bevonása szükséges, mint az északkeleti területeken.


Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás: