Horvátország mától eurót használ, a megmaradt kunáinkkal mi lesz?

Horvátország vasárnap nulla órától tagja a schengeni övezetnek, így a horvát-magyar határátkelőket is megállás és ellenőrzés nélkül vehetik igénybe az utazók - jelentette be a horvát kül- és Európa-ügyi miniszter a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelőn szombat éjszaka tartott ünnepségen.

Horvátország mától eurót használ, a megmaradt kunáinkkal mi lesz?

Gordan Grlic Radman - aki korábban Horvátország budapesti nagykövete volt - beszédében magyar nyelven is történelmi lépésnek nevezte mindkét ország számára a schengeni övezethez csatlakozást. Úgy fogalmazott: országa két stratégiai célt is megvalósított ezzel a nappal, hiszen nemcsak a schengeni szabályok léptek életbe a belső határokon, de az eurózóna tagja is lett Horvátország.

Hozzátette, hogy amikor budapesti nagykövet volt - 2012 és 2017 között -, hazája akkor lett az Európai Unió tagja, most pedig a külügyi tárca minisztereként jelentheti be, hogy Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, ami teljes mozgásszabadságot jelent az EU-n belül.

"Ez megkönnyíti és egyben javítja, előmozdítja a határokon átnyúló együttműködést." Hatalmas előrelépés gazdasági téren ez két olyan nemzetnek, amelynek 800 éves közös történelme van - méltatta a horvát politikus.

Gordan Grlic Radman szerint a határ mentén élők számára, akiknek birtokaik vannak a határ túloldalán, nagy előrelépés, de a turizmus szempontjából is további fellendülést hozhat a határ szabad átjárhatósága.

"Köszönjük a baráti Magyarországnak a támogatást" - hangsúlyozta a horvát kül- és Európa-ügyi miniszter.

Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térségének fideszes országgyűlési képviselője az ünnepségen felidézte, hogy évtizedekkel korában még milyen nehézségei voltak a határon átlépésnél. Mostantól azonban már megállás és várakozás nélkül kelhetnek át azoknak a turistáknak a százezrei, akik az Adriai-tengerhez utaznak - emelte ki.

A határellenőrzés megszűnésével mindkét oldalon új együttműködési lehetőséghez jutottak a vállalkozók, de a horvát nemzetiségűek számára is kiemelkedő eredmény, hogy sokkal könnyebben tarthatják a kapcsolatot a túloldalon élő rokonaikkal, barátaikkal - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

A Letenye-Muracsány közúti határátkelőn tartott ünnepségen részt vettek a két ország nagykövetei, valamint kisebbségi képviselői, Zala megye és a határ menti települések vezetői, illetve Muraköz megye és a közeli települések irányítói is.

Horvátország schengeni övezetbe belépésével a horvát-magyar határon 15, a horvát-szlovén határon pedig 58 átkelőhelyen szűnt meg az ellenőrzés.

 


Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás: