Idén ekkora összeget fordít a kormány tehetséggondozásra

Minden eddiginél nagyobb összeget, 4,4 milliárd forintot fordít a kormány idén tehetséggondozásra - jelentette be a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Idén ekkora összeget fordít a kormány tehetséggondozásra

Zsigó Róbert közölte, az évente 300-350 ezer fiatalt elérő program idei első pályázati kiírásai már elérhetők az emet.gov.hu oldalon, a legnépszerűbb kategóriákban pedig emelték a támogatások keretösszegét.

A program 13 évvel ezelőtti indulása óta már több mint 17 ezer nyertes pályázat kapott támogatást 28 milliárd forint összegben, a hazai tehetségek mellett pedig a külhoni fiatalokat is támogatják, 1300 határon túli nyertes pályázatban 50 ezer fiatalt segítettek - ismertette az államtitkár.

Zsigó Róbert az ösztöndíjprogramok közül megemlítette a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjat, amelynek köszönhetően 2015 óta ötezer fiatalt tudtak támogatni, a 2019-ben indult és a külföldi tanulmányok folytatását segítő Stipendium Peregrinum ösztöndíjnak köszönhetően pedig jelenleg 47 fiatal tanul külföldön. Utóbbi keretösszege idén 800 millió forint lesz - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Nemzeti Tehetség Program alapja az 1 százalékos adófelajánlásokból adódik össze, és az indulás óta az adófizetők több mint 16 milliárd forinttal támogatták a programot. Felhívta a figyelmet arra, hogy azoknak is érdemes rendelkezniük a felajánlásról, akiknek nem keletkezett idén adófizetési kötelezettségük, mert az állam a felajánlók számát is nézi, így ezek is növelik az állami támogatás összegét. A program a 1823-as technikai szám megjelölésével támogatható.

A kormány elkötelezett a fiatal tehetségek támogatása mellett, ezért rögzítették a tehetségsegítés és -gondozás feladatait a Nemzeti Tehetség Programban 2028-ig, és emelik évről évre ez erre fordított összeget - közölte az államtitkár.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy Magyarország az elmúlt 11 évben igazán családbarát ország lett, és jó úton halad, hogy tehetségbarát ország is legyen, hiszen "a tehetséges magyar fiatalok nemzeti kincseink, tehetségük kibontakoztatása pedig közös nemzeti ügyünk".

Michelisz Norbert autóversenyző, a Nemzeti Tehetség Program idei védnöke arról beszélt, hogy a mai gyorsan fejlődő világban az érvényesüléshez szükségesek természetesen megfelelő alapadottságok, úgy mint a szorgalom, a kitartás, az alázat, az önkritika, de legalább ennyire fontos a megfelelő szakmai, támogató környezet is, és a Nemzeti Tehetség Program legnagyobb értéke, hogy ilyen környezetet teremt a fiataloknak.

Változik a forgalmi rend a fővárosban az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
2026. 04. 07. 06:00
Megosztás:

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt közel 61 ezer átjelentkezéssel szavazó volt Budapesten.
2026. 04. 07. 05:00
Megosztás:

Szintet lépett a verseny az Otthon Startnál: már félmillió forintos kedvezmény is járhat a hitel mellé

Keddtől akár 500 000 forint kedvezményt is kaphatnak azok, akik az MBH Banknál igénylik az Otthon Start hitelt – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Abban, hogy a támogatott hitel piacán ilyen intenzív a verseny – teszi hozzá – nincs semmi meglepő, hiszen csak 2026. első két hónapjában több mint 400 milliárd forint összegben kötöttek támogatott lakáshitel-szerződéseket a bankok.
2026. 04. 07. 04:00
Megosztás:

Ukrán külügyi szóvivő: Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev "határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat", amelyekkel "megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni" a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.
2026. 04. 07. 03:00
Megosztás:

Ha 1960–1989 között születtél, akkor komoly bajban vagy

Sokan azt hiszik, hogy az igazi veszély csak idős korban kopogtat. Pedig a 35 és 65 év közötti korosztály ma olyan csendes egészségügyi kockázatokkal él együtt, amelyek évekig tünetmentesen rombolhatják a szervezetet. És éppen ez bennük a legijesztőbb: mire észrevehetővé válnak, sokszor már komoly bajt okoztak.
2026. 04. 07. 02:00
Megosztás:

Az áprilisi nyugdíjat korábban fizetik - a politika áll a háttérben?

Sok nyugdíjas most azt találgathatja, vajon véletlen egybeesésről van szó, vagy tényleg van valami a háttérben: miért érkezik hamarabb az áprilisi nyugdíj 2026-ban? A kérdés elsőre akár politikai felhangot is kaphat, ám a hivatalos szabályok alapján a magyarázat jóval prózaibb – ugyanakkor így is sokakat érintő, fontos változásról van szó.
2026. 04. 07. 01:00
Megosztás:

DeFi vs CeFi: 330 milliárd dollárnyi tokenizált vagyon fűti a pénzügyi rendszerek új háborúját

Új szakaszába lépett a kriptoszektor egyik legfontosabb vitája: a decentralizált pénzügyek (DeFi) és a centralizált pénzügyi modellek (CeFi) versenye immár nem csupán ideológiai vagy technológiai kérdés, hanem egyre inkább a globális tőkepiacok jövőjéről szól.
2026. 04. 07. 00:03
Megosztás:

Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. 04. 06. 23:00
Megosztás:

468 milliárd dollárra nőtt az onchain RWA-piac: az intézmények diktálnak, de a nyílt blokkláncok is erősödnek

A valós világbeli eszközök tokenizációja (RWA, azaz real world assets) új szintre lépett: az onchain RWA-k globális összértéke már elérte a 468 milliárd dollárt. A növekedést elsősorban a nagy pénzügyi intézmények hajtják, amelyek zárt, engedélyezett blokkláncos infrastruktúrákon építik saját rendszereiket. Eközben azonban a nyílt, kriptós ökoszisztémák – például az Ethereum, a Solana vagy a BNB Chain – is egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen az innováció, az átláthatóság és a szélesebb felhasználói hozzáférés terén.
2026. 04. 06. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás:

A kínai elnök az új energiarendszer fejlesztésének felgyorsítását sürgette

Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében - jelentette hétfőn a kínai állami média.
2026. 04. 06. 19:00
Megosztás:

Kína új e-kereskedelmi iránymutatást adott ki

Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza - közölték a kínai hatóságok.
2026. 04. 06. 18:00
Megosztás:

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás:

Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban

Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
2026. 04. 06. 11:00
Megosztás:

A Coinbase Ventures rákapcsolt: 14 befektetés Q1-ben, új lendületet kap a kriptoszektor

2026 első negyedévében a kockázati tőke ismét aktív szerepet vállalt a kriptovaluta-piacon: a Coinbase befektetési ága, a Coinbase Ventures összesen 14 finanszírozási körben vett részt. A lépések azt jelzik, hogy a piaci bizonytalanság ellenére a nagy szereplők továbbra is erősen hisznek a blokklánc-alapú innovációk hosszú távú növekedésében.
2026. 04. 06. 10:00
Megosztás: