Idén is tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg

Idén is tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat és kezdheti meg kutatását hazai kutatóhelyeken a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programja támogatásával.

Idén is tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg

Az MTA közleménye szerint a Lendület program idei pályázati felhívására 108 érvényes pályázat érkezett, 27 a bölcsészet- és társadalomtudományok, 40 az élettudományok, 41 pályázat pedig a matematikai és természettudományok területéről. A szakértői értékelések, a Lendület Zsűri és a Lendület Bizottság javaslata alapján Freund Tamás, az MTA elnöke május 31-én döntött a támogatandó kutatócsoportok kiválósági rangsoráról és a támogatási összegekről.

A közleményben ugyanakkor megjegyzik, hogy a Lendület Program a jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint 500 millió forinttal kisebb működési kerettel folytatódhat, így a program fenntarthatósága érdekében az idei évben induló pályázatokra megítélt ötéves támogatási keret a 19 pályázat által igényelt össztámogatás 85 százaléka. A tájékoztatá szerint a 19 nyertes kutatócsoport-vezető közül 10 férfi és 9 nő. Kiemelték, hogy az tíz induló kategóriájú Lendület-kutatócsoport közül hatot nő alakíthat meg  Az MTA honlapján közzétett lista alapján a legalacsonyabb támogatási összeg mintegy 180 millió forint volt, a legmagasabb pedig 250 millió forint összeget tett ki.

Az MTA Lendület Programjának elsődleges célja a magyarországi fiatal kutatóbázis erősítése. Ennek érdekében támogatja az MTA az itthon tevékenykedő vagy külföldről hazatérő fiatal tehetségeket és kimagasló teljesítményű kutatókat saját kutatócsoportjuk létrehozásában, illetve sikeresen elindított Lendület-kutatócsoportjuk további működtetésében. A Lendület-támogatás elnyeréséről kiállított oklevelek ünnepélyes átadására a tervek szerint 2023. szeptemberében kerül majd sor. A Lendület-pályázat nyerteseinek névsora az Akadémia honlapján olvasható (mta.hu).

Accor: megjöttek az idei első negyedéves eredmények

Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja 2026 első negyedévére 1 313 millió eurós bevételről számolt be, ami változatlan árfolyamon számolva 2,3 százalékos növekedést jelent. A menedzsment és franchise tevékenységek bevétele 8,3 százalékkal, 332 millió euróra emelkedett. Az elmúlt tizenkét hónapban a nettó egységszám-növekedés elérte a 3,8 százalékot.
2026. 04. 28. 04:30
Megosztás:

Kvantumvédelemre készül a Solana: Falcon aláírással erősítenék a hálózat biztonságát

A Solana fejlesztői már most készülnek arra a korszakra, amikor a kvantumszámítógépek valódi biztonsági kihívást jelenthetnek a blokkláncok számára. Bár a fenyegetés még nem közvetlen, a Solana Foundation szerint a hálózat fő fejlesztőcsapatai már közös irányba mozdultak: egy Falcon nevű, posztkvantum digitális aláírási megoldás lehet a jövőbeli védelem alapja.
2026. 04. 28. 04:00
Megosztás:

Trump nemzetbiztonsági tanácsadóival vitatta meg az iráni javaslatot

Donald Trump amerikai elnök összeült a nemzetbiztonsági tanácsadóival, hogy megvitassák az Irán által előterjesztett javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitására - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 04. 28. 03:30
Megosztás:

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) napi pollenjelentésében.
2026. 04. 28. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Szlovákiában

Mennyivel él jobban – vagy rosszabbul – egy szlovák nyugdíjas egy magyarhoz képest? A válasz elsőre meglepő lehet, hiszen a bérek Szlovákiában sok esetben magasabbak, mégis más képet mutatnak a nyugdíjak. Ebben az elemzésben friss, hivatalos adatok alapján mutatjuk meg a két ország közötti különbségeket – euróban, forintban és valós jelentésükben.
2026. 04. 28. 02:00
Megosztás:

Mennyit vesz ki a nyugdíjasok zsebéből a földgáz és az áram számlák fizetése?

A villany- és gázszámla nem minden nyugdíjasnál ugyanakkora teher. Egy kis, jól szigetelt társasházi lakásban élő idős embernél lehet havi 6–10 ezer forintos tétel, míg egy régi, gázzal fűtött családi házban akár 40–60 ezer forint fölé is mehet a havi átlagos energiaköltség. A kulcskérdés ezért nemcsak az, hogy mennyi a rezsicsökkentett ár, hanem az is, hogy milyen lakásban él az érintett nyugdíjas.
2026. 04. 28. 01:00
Megosztás:

A Tether 500 milliárd dolláros értékelést céloz meg

A Tether minden eddiginél nagyobb tőkebevonási tervvel készül megerősíteni pozícióját a globális kriptopiacon. A USDT mögött álló vállalat állítólag 500 milliárd dolláros cégértékelés mellett vonna be friss forrást, miközben a befektetőknek mindössze két hét áll rendelkezésükre, hogy döntsenek: beszállnak az ügyletbe, vagy végleg kimaradnak belőle.
2026. 04. 28. 00:30
Megosztás:

Közgyógyellátás 2026: kinek jár, hogyan történik a közgyógy igénylése?

A közgyógyellátás 2026 egyik legfontosabb szociális-egészségügyi támogatása lehet azoknak, akik tartós betegség, alacsony jövedelem vagy speciális élethelyzet miatt rendszeresen költenek gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre vagy rehabilitációs ellátásra. Mutatjuk, közgyógyellátás kinek jár, mire használható fel az igazolvány, és hogyan történik a közgyógy igénylése lépésről lépésre.
2026. 04. 28. 00:01
Megosztás:

A stabilcoinok lehetnek a következő generációs pénzügyek alapjai az a16z Crypto szerint

A stabilcoinok ma már jóval többet jelentenek egyszerű kriptokereskedési eszközöknél. Az a16z Crypto friss jelentése szerint ezek a dollárhoz vagy más fiat devizákhoz kötött digitális eszközök a következő generációs pénzügyi termékek egyik legfontosabb alaprétegévé válhatnak. A jelentés szerint a stabilcoinok nem csupán gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínálnak, hanem új irányba terelhetik a globális pénzmozgásokat, a pénzügyi befogadást és a digitális dollár szerepét is.
2026. 04. 27. 23:30
Megosztás:

A 4iG SDT EGY-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel

A 4iG Nyrt. leányvállalatának, a 4iG SDT EGY Zrt.-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel megvételre a Rába Nyrt. törzsrészvényeire kötelezően tett nyilvános vételi ajánlatára - közölte a 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 04. 27. 23:00
Megosztás:

A Coinbase és Western Union: új korszak jöhet a stabilcoin alapú nemzetközi fizetésekben

A stabilcoinok (angolul: stablecoin) egyre látványosabban törnek be a globális pénzügyi infrastruktúrába. A Coinbase új partnersége a Nium fizetési szolgáltatóval, valamint a Western Union saját stablecoin-terve azt jelzi, hogy a kriptoszektor egyik legfontosabb felhasználási területe a határokon átnyúló fizetések és pénzküldések piaca lehet.
2026. 04. 27. 22:30
Megosztás:

Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték a magyar hatóságok

A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
2026. 04. 27. 22:00
Megosztás:

A Wise elérhetővé tette az ingyenes forintfeltöltést Magyarországon

A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindennapi pénzügyeik hatékonyabb kezelésében.
2026. 04. 27. 21:30
Megosztás:

Legjobb 10 kripto befektetés, amely 24 óra alatt felrázta a kereskedőket

A kriptopiacnak van egy különös tulajdonsága: néha nem a legnagyobb nevek írják a nap történetét, hanem azok a projektek, amelyekre előző este még csak fél szemmel figyeltek a kereskedők. A mostani 24 órás toplistán pontosan ez történt: miközben sok befektető továbbra is azt kutatja, mi lehet a legjobb kriptovaluta befektetés, a friss adatok szerint a legnagyobb napi emelkedést a Pudgy Penguins, a Zebec Network, az edgeX és több DeFi-, mém- és infrastruktúra-token hozta.
2026. 04. 27. 21:00
Megosztás:

Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt

Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
2026. 04. 27. 20:30
Megosztás:

Erősíti az űr- és védelmi együttműködést a Rheinmetall AG-vel a 4iG

Erősíti a stratégiai együttműködést a 4iG a Rheinmetall AG-vel az űr- és védelmi ipar területén – közölte a vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 20:05
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama hétfő estére

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 27. 19:30
Megosztás:

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás: