Így alakította át a járvány az utazási szokásainkat

A koronavírus járvány enyhülése meghozta a magyarok utazási kedvét, a korlátozások fokozatos feloldásával egyre többen terveznek külföldi nyaralást. Számuk az idén ugyan már megközelíti, de még nem éri el a pandémiát megelőző, 2019-es szintet. A Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatás eredménye azt mutatja, hogy a külföldi utak tervezésekor felértékelődött a biztonság szerepe. Az utasbiztosítás megkötése főleg azok körében vált még fontosabbá, akik korábbi útjaikon is rendelkeztek hasonló védelemmel. Rájuk az is jellemző, hogy inkább emelt szintű, drágább szolgáltatást választanak most, mint a járvány kitörése előtt, hogy megóvják magukat és szeretteiket az esetleges kellemetlenségektől, váratlan plusz kiadásoktól.

Így alakította át a járvány az utazási szokásainkat

A koronavírus megjelenése felforgatta az utazási szokásainkat. A 18 és 56 év közötti lakosság körében végzett országos kutatás* eredménye szerint a pandémia kitörése óta a megkérdezettek csupán negyede lépte át az országhatárt, 39 százaléka pedig azt válaszolta, hogy a járvány miatt még mindig ritkábban utazik külföldre, mint azt megelőzően.

Az adatokból az is jól látszik, hogy a külföldi nyaralást tervezők száma ugyan a korlátozások enyhítésének, feloldásának köszönhetően meredeken emelkedik, de még így is csak megközelíti, és nem éri el a 2019-es szintet. Három évvel ezelőtt a válaszadók nagy hányada, 56 százaléka tervezett külföldi nyaralást, ez az arány most csupán 49 százalék. Az utazási kedv erősödése főként azokra jellemző, akik korábban is pihentek más országokban. A legjellemzőbb a 3-6 napos külföldi nyaralás. A megkérdezettek 8, illetve 9 százaléka válaszolta azt, hogy a járvány kitörése óta rövidebb külföldi utakra megy vagy közelebbi úticélt választ.

Egyre többen választják az emelt szintű biztosítási védelmet

A kutatás eredménye azt mutatja, hogy a járvány miatt a külföldre utazók negyede számára fontosabbá vált, hogy legyen utasbiztosítása, 16 százalékuk pedig jobban figyel arra, hogy a kiválasztott konstrukció minél több és magasabb értékű szolgáltatást tartalmazzon. Jellemzően azok váltak még tudatosabbá ebben a kérdésben, akik korábbi utazásaik alkalmával is éltek ezzel a lehetőséggel. 50 százalékuk érzi úgy, hogy most még fontosabb az utasbiztosítás, mint két évvel ezelőtt. A felmérésben résztvevőket arról is megkérdezték, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a konstrukció kiválasztásakor.

 „Bár a magyarokra vásárláskor általában az árérzékenység a jellemző, az utasbiztosításoknál most ebben elmozdulást látunk. A biztonság egyre fontosabbá válik. A kutatás eredményei szerint a válaszadók többsége számára az az elsődleges szempont egy konstrukció kiválasztásakor, hogy milyen kockázatokra nyújt fedezetet, és csak azután következik a díja. A harmadik legfontosabb tényező pedig az, hogy az adott biztosítási csomag maximum mekkora összegig fedezi a károkat baj esetén” – mondja Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

Ugyancsak kiemelt szempont – nem sokkal lemaradva az első háromtól –, hogy az utazás lemondása, elhalasztása, meghiúsulása, meghosszabbítása esetén lehet-e módosítani vagy törölni a biztosítást, illetve a válaszadók azt is mérlegelik, hogy milyen az adott biztosító kárrendezési gyakorlata. Fontos tudni, hogy a Groupama Biztosító utasbiztosításai érvényesek a koronavírus miatti megbetegedések esetén is. A covid fedezetet igazoló úgynevezett covid záradékot a társaság utasbiztosítási kötvénye július elsejétől angol nyelven is tartalmazza – ezzel is egyszerűsítve akár a beutazást egyes célországokba vagy akár a megbetegedés miatt szükségessé váló külföldi egészségügyi ellátást.

Nemcsak az idők, az árak is változtak

A nyaralás várható költségeinek emelkedése jól kirajzolódik a kutatás válaszaiból is: az idén nyári tervezett költések meghaladják a 2019-ben mért** egész éves utazási büdzsét.

Míg a pandémia előtt az utazók mintegy 70%-a számolt személyenként 300 ezer forint alatti költéssel külföldi nyaralásai alkalmával, most csupán 50%-uk tudja kigazdálkodni ennyiből a nyaralását. A válaszadók közel harmada arról nyilatkozott, hogy a külföldi költekezése meghaladja majd a 300 ezer forintot, míg pár éve még csak minden tizedik ember számított erre.

Repülő és busz helyett is autózunk

A friss kutatás készítői azt is felidézték, hogy a legnépszerűbb közlekedési mód 2019-ben az autózás (39 százalék) volt, ezt követte a repülő (30 százalék), illetve más távolsági tömegközlekedési eszköz, jellemzően a busz és a vonat (21 százalék). A sorrendben idén nincs változás, de az arányok eltolódtak. A repülőt (23 százalék), valamint a buszt és vonatot (15 százalék) arányaiban jóval kevesebben választják, mint három évvel ezelőtt. A Groupama Biztosító arra hívja fel a figyelmet, hogy a légiközlekedésben tapasztalható fennakadások, poggyászkezelési nehézségek miatt érdemes a megszokottnál korábban, akár három órával a gép tervezett indulása előtt kiérni a reptérre, inkább ott álljunk tovább a sorban, mintsem, hogy lemaradjunk a nyaralásról. A gépkocsival utazók pedig készüljenek arra, hogy az üzemanyagárak emelkedése jelentősen megdobhatja a tervezett költségeket, ha egy teli benzineskanna nem is fér be a telapakolt csomagtartóba, ilyen esetekre legyen náluk pénzügyi tartalék.

Horvátország helyett inkább Olaszország és Görögország

Továbbra is Horvátország a legnépszerűbb úti cél, de 2019-hez képest idén Olaszország és Görögország is kezd felzárkózni. Míg a pandémia előtti utolsó nyáron a külföldre utazók 27%-a tervezett horvátországi nyaralást, most ez az arány 24 százalékra mérséklődött. Olaszországot ugyanakkor most jóval többen (12 helyett 18 százalék) választják, míg Görögország esetében még látványosabb a növekedés: a három évvel ezelőtti 8-ról 17 százalékra emelkedett azok száma, akik ide terveznek utazást.

A Groupama Biztosító szakértői arra kérik a külföldi utazást tervezőket, hogy indulás előtt mindig tájékozódjanak az adott országban érvényes aktuális szabályokról, valamint a sok esetben azokhoz kapcsolódó utasbiztosítási feltételekről, a Konzuli Szolgálat weboldalán naprakész információkat találnak. A listavezetőnél most erre érdemes készülni: 2022. május 2-ától a magyar/uniós és harmadik országbeli állampolgárok szabadon és korlátozásmentesen léphetnek be Horvátországba, függetlenül attól, hogy az EU-ból vagy az unión kívülről (pl. Egyesült Királyság, Bosznia-Hercegovina) lépnek be. A határátlépéshez nem szükséges COVID igazolvány, teszt vagy védettségi igazolvány felmutatása, egyéb védettségi feltétel teljesítése.


Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett közkedveltséghez az is hozzátartozik, hogy vannak bizony különféle tévhitek is a téma körül.
2026. 07. 25. 20:00
Megosztás:

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 25. 19:00
Megosztás:

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
2026. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás:

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
2026. 07. 25. 03:00
Megosztás:

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási gép is komoly válsághelyzetet okozhat.
2026. 07. 25. 02:00
Megosztás: