Így alakulnak a lakásárak 2024-ben

A KSH legfrissebb jelentése szerint az elmúlt nyolc év során több, mint két és félszeresére emelkedtek a lakásárak. Ez az arány európai viszonylatban is az egyik legmagasabb. A piacot a tavalyi évben hanyatló forgalom és általánosságban stagnáló árak jellemezték. A használt lakások értéke eleinte még 3,9 százalékkal emelkedett, de a következő negyedévben már 2,2 százalékos csökkenés jellemezte.

Így alakulnak a lakásárak 2024-ben

2023-ban az ingatlanok átlagos vételára 57 millió forint volt. Ugyan 2015 után látványos mértékben felgyorsult a piacon az áremelkedés, ez 2020-ban átmenetileg mérséklődött. Míg 2018-ban átlagosan 6 év volt a lakások megfizethetősége, 2022-ben már közel 7 évnyi keresetből lehetett kifizetni egy használt lakás teljes árát. 2023-ban az árak, bár kis mértékben, de újra csökkenni kezdtek.

Mérséklődtek az árak

A piacot szemléletesen tükröző reálárindex 2022 második negyedévében tetőzött. Budapesti viszonylatban a tranzakciók közel 40 százaléka befektetés motiválta vásárlás volt. 2023 októberére Budapesten az árak 0,7 százalékkal mérséklődtek, míg a nyugat-dunántúli régióban 1,7 százalékkal emelkedtek. A felmérés alapján a használt lakások átlagos négyzetméterára Budapesten november első hetében 943 ezer forint volt, az új lakóingatlanoké pedig 1,3 millió forint.

A vármegyeszékhelyeken a legmagasabb árat Győr, Veszprém és Debrecen mutatja, míg Salgótarjánban és Békéscsabán a legalacsonyabbak az átlagos négyzetméterárak. Az újépítésű házak beruházói 1,2-1,5 milliós négyzetméter árat szeretett volna elérni, ez sikerült is a piac tetőzésekor, mostanra viszont nagyjából egymillió forintra szorult vissza az újépítésű négyzetméter-ár, ezt a csökkenést pedig követi a használtpiac is.

„Az árak természetesen a használt lakások piacán is terület specifikusak, nézzünk az általános példa kedvéért egy átlagos, kétszobás, 50 négyzetméteres panellakást. A panellakások a piac legfőbb mércéi, az áringadozásukat előbb-utóbb a téglalakások és a kertes házak is arányosan lekövetik. Az elmúlt három évben egy ilyen lakás ára is folyamatosan változott: 28 millió forintért is hozzá lehetett juttatni, de a legmagasabb értéke egészen 46 millió forintig felkúszott. Jelenleg nagyjából 36 millió forintért vásárolhatjuk meg a példában szereplő lakást, ez az érték a következő hónapokban várhatóan kicsit csökken még” – árulta el Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

Tovább nyílik az árolló

2024-ben folytatódhat az ár-olló kinyílása, azaz a régebbi használt ingatlanok ára hosszútávon várhatóan jelentősen elszakad majd az új ingatlanokétól. Az ingatlanok reálértékét tekintve hosszú távon kisebb méretű növekedésre számíthatunk, ezt azonban nagyban meghatározza az infláció mértéke.

Az ingatlanárakat az is befolyásolja, hogy 2024-re több állami kedvezmény is megszűnt vagy átalakult. Eltűnt a CSOK korábbi formája, helyét a CSOK Plusz vette át január elsejétől. Az új hitelkonstrukció 15, 30 vagy akár 50 milliós formában is elérhető, a kormány egyszerre kombinálta kamattámogatással és tartozás-elengedéssel. A CSOK Plusz a falusi CSOK-kal és a megváltozott feltételekkel bíró babaváró hitellel együtt is igényelhető. A nagyvárosi CSOK kivezetése év végi rohamot hozott a piacon, a 2023-as novemberi kereslet-adatok 16 százalékkal múlták felül a 2022-es statisztikát. Ez azt mutatja, hogy sokan még az utolsó pillanatban éltek a megszűnő lehetőséggel. A kereslet a 2024-es esztendőben várhatóan tovább erősödik majd, ehhez hozzájárul, hogy sokan az eddig várakozók közül is piacra lépnek, látva a javuló tendenciát.


Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás: