Így alakult a héten a BUX

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 52 141,58 ponton zárt pénteken, 335,18 ponttal, 0,65 százalékkal magasabban, mint egy hete.

Így alakult a héten a BUX

A részvénypiac forgalma 54,18 milliárd forint volt a múlt heti 62,82 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
    
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte: a hét első felében erőt mutatott a hazai tőzsdeindex, csütörtökre azonban érezhetően elromlott a nemzetközi befektetői hangulat. Ez a pénteki kereskedésre is kihatott, így a BUX 0,81 százalékos gyengüléssel fejezte be a hét utolsó kereskedési napját.
    
Kedden jelent meg a januári költségvetési egyenleg, amely 151,3 milliárd forintos többletet mutatott. A februári egyenlegben jelentkezik majd a személyi jövedelemadó visszatérítésének hatása - írták.
    
Szerda délután tette közzé a Magyar Nemzeti Bank a január 25-i kamatdöntő ülésről szóló jegyzőkönyvet, amelyből kiderült, hogy a monetáris tanács tagjai egyhangúlag szavazták meg a korábbinál nagyobb léptékű kamatemelést, a tartós inflációs kockázatok emelkedésére reagálva.                                                                                                                                                                                  
    
A héten a Magyar Telekom árfolyama nőtt a legnagyobb mértékben, 3,69 százalékkal, a részvény pénteken 435 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 885,24 millió forint volt.
    
Az OTP-részvények ára 2,12 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 17 800 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 34 milliárd forintot.  
    
A Mol részvényei 0,30 százalékkal gyengültek, 2670 forinton zártak a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten több mint 5,69 milliárd forintot tett ki.
    
A Richter árfolyama 1,23 százalékkal csökkent, pénteken 8055 forinton fejezte be a kereskedést a részvény, heti forgalma meghaladta a 12,48 milliárd forintot.
    
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4199,20 ponton zárta a hetet, ami 11,93 ponttal, 0,28 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Trump: Gyógyulnia kell Amerikának

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államoknak meg kell gyógyulnia a megosztottság okozta sebekből - az amerikai elnök erről az NBC News televízió vasárnapi politikai magazinjának adott telefoninterjúban beszélt.
2025. 09. 14. 23:00
Megosztás:

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.
2025. 09. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be pénteken a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 14. 21:00
Megosztás:

Kedvezményeket kínál a MÁV-csoport

A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással, kedvezményes autómentes napijeggyel, a hétvégén pedig színes fővárosi programokkal várják az utasokat - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Az új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot

Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.
2025. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás: