Így néz ki egy igényes nyugdíjas apartmanház Magyarországon

A nemzetközi tapasztalatok szerint a várható életkor kitolódásával a szépkorúak életmódja is megváltozik: az otthon, önállóan élő, illetve a segítségre szoruló, sok esetben kórházban ápolt idős emberek mellett megjelenik egy harmadik, nyugdíjas apartmanházakban lakó réteg is.

Így néz ki egy igényes nyugdíjas apartmanház Magyarországon

A trend Magyarországra is begyűrűzik, hiszen az egykor méltán híres Hotel Rege épülete a Rege Residence Szépkorúak Otthonaként született újjá, az intézmény egyedülálló küldetést vállal fel azzal, hogy a hagyományos „idősotthon” paradigmát áttörve új életstílust kínál a szépkorúak számára. 

Az EU lakosságának több mint egyötöde 65 éves, vagy idősebb, a következő 20 évben Németországban és Franciaországban 2,4 millió, illetve 3 millió fővel nő a 80 év felettiek száma. Magyarországon is 3,6 százalékponttal növekedett a 65 évnél idősebbek száma az elmúlt évtizedben az Eurostat[1] adatai szerint.

A demográfiai átalakulás a lakhatási trendekre is hatással van.

Az szépkorúak körében egyre népszerűbbek az olyan, „hibrid lakhatási megoldások”, elsősorban apartmanházak, ahol aktívan, közösségben tölthetik napjaikat, és különböző kényelmi, illetve egészségügyi szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Ha pedig az állapotuk úgy kívánja, akár a teljeskörű ápolás is megoldható – anélkül, hogy el kellene költözniük az intézményből. A megoldás tehát az öngondoskodás egy új formája, mely ötvözi az önálló élet, illetve az igénybe vehető szolgáltatások előnyeit.

Magyarországon az augusztusban megnyíló Rege Residence Szépkorúak Otthona kínál új életstílust a 75 év feletti korosztálynak.

A nyugdíjas otthon az egykori Hotel Rege II. kerületi épületében kapott helyet, ahol az újjászületett terek új funkciókkal is gazdagodtak. Az apartmanok az önálló életet teszik lehetővé, a közösségi terekben pedig aktív kikapcsolódásra, élénk társasági életre nyílik lehetőség, ezt a célt szolgálja többek közt a:

- kávézó,

- az étterem,

- a klubszoba,

- a kártyaszoba,

- a könyvtár,

- a gyönyörű kert,

- a grill terasz,

- a tánc-, az előadó- és a moziterem is.

A lakók számos mozgásforma közül is választhatnak, a kognitív képességek megőrzését a festő- és rajztanfolyamok, kézműves programok, nyelvtanfolyamok és számítástechnikai képzések segítik. Az otthonban külön chef felel az egészséges menü összeállításáért, és lehetőség van az előírt diétás és vegetáriánus ételek fogyasztására is.

A Rege Residence várja a magasabb ápolási-gondozási szükséglettel rendelkező szépkorúakat is. A szakápolásra irányuló egészségügyi szolgáltatási engedély birtokában az intézmény 24 órás nővéri jelenlétet, heti rendszerességű orvosi viziteket, akadálymentesített környezetet biztosít, az egészségügyi szolgáltatási engedély birtokában pedig számos olyan ellátás is lehetővé válik, amely alapesetben kórházi tartózkodást igényelne.

„Korlátozott számban, de tárgyi és személyi feltételek tekintetében felkészülten várjuk a középsúlyos és súlyos demenciában érintett időseket is. A Rege Residence-ben többfunkciós nővérhívó rendszert is bevezettünk, amely szintén a lakók biztonságát szolgálja” – tette hozzá Dr. Nagy Viktor, az intézmény főigazgatója, jogász és idősgondozási menedzser.

A Rege Residence tulajdonosa Arie Yom Tov, neve a szállodaipar szereplői számára ismerősen csenghet, hiszen a szakember olyan budapesti sikerprojektet menedzselt, mint a Ritz-Charlton/Hotel Meridien luxushotel, illetve a méltán híres Gozsdu udvar újjászületése.

„Célunk, hogy egy olyan biztonságos és kellemes környezetet hozzunk létre, ahol boldog, támogató közösséget építhetünk fel. Azt gondolom, hogy ez egy tökéletes lehetőség azok számára, akik élvezni szeretnék a nyugdíjas évek kényelmét és nyugalmát” – mondta el Arie Yom-Tov.

A Rege Residence Szépkorúak Otthona 2023. augusztus 15-én nyílik meg.


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: