Így védhető ki a jegybanki kamatemelés hitelfelvételnél

Az egyre gyorsabban változó kamatkörnyezetben az ügyfelek számára komoly kedvezmény, összességében pedig versenyelőny lehet az, hogy már van bank, aki a bírálati időtől függően a hiteligény befogadásakor érvényes kamat mellett hajlandó folyósítani a lakáshitelt. A money.hu szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy az MNB gyors kamatemeléseinek követése a mai kamatszintek mellett kiárazza a bankokat az ügyfelekért folyó versenyből.

Így védhető ki a jegybanki kamatemelés hitelfelvételnél

A jegybank elhúzott a kamatemelésekkel

A jegybank nem áll meg – töretlenül emelkedik az immár irányadó kamattal összesimuló alapkamat. A héten 100 bázispontos emeléssel kétszámjegyűvé vált az alapkamat – alig több, mint egy éve 2020. június közepén még 0,6 százalékon állt a mutató.

A bankok lakáshitel kamatainak drágítása ehhez képest sehol sem tart. 2021. májusában a folyósított lakáshitelek átlagkamata 3,79 százalék volt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén májusra 5,89 százalékos átlagkamatot mutatott ki, most, július végén egy 20 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a bankok ajánlatai 6,54 és 9,24 százalék között szóródnak 10 éves kamatperiódus esetén a money.hu adatai szerint. Persze, törlesztőrészletben markáns a különbség: aki egy éve vette fel a példánkban szereplő hitelt 119 ezer forint alatti törlesztőrészlettel megúszta. Ma a legkedvezőbb banki ajánlatot adó UniCredit esetében is a 151 ezer forintot közelíti a 20 milliós hitel törlesztőrészlete.

Új versenypiac: az igénylés alatt tartott kamat

A bizonytalanság ugyanakkor egyre komolyabb, hiszen a jegybanki kamatemelések ma már 25-50 bázispontosak. Ezen a nyáron láttunk 200 bázispontos emelést, amit júliusban a már említett 100 bázispontos lépés követett. Ennek köszönhetően sokakban élhet a nyugtalanság, hogy a hitelfolyamat indulásakor számolt törlesztőrészlet alaposan megváltozhat a folyósítás idejére. Egy-egy hitel ügyintézése ugyanis hónapokig is elhúzódhat. A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) konstrukciókban az MNB elvárja, hogy a bankok a hitelkérelem befogadásakor a fizetendő kamatot és törlesztőrészletet is tartalmazó, kötelező érvényű ajánlatot adjanak. Az ilyen ajánlatoknak a kiállításukat követő 90 napig kell érvényesnek lennie, azokban nem lehet módosítani. A piaci hitelek esetében eltérő a gyakorlat. Van bank, amelyik csak a folyósításkori kamatszinten hajlandó szerződni. Máshol van példa arra, hogy piaci hitelnél is akár 4 hónapig áll a kötelező érvényű ajánlatra vonatkozó kötöttség. De arra is van példa, hogy bár elvben védettnek érezheti magát az ügyfél, hiszen kötelező érvényű ajánlatot kapott, ám a bankot mentesíti ez alól, ha legalább 75 bázispontos kamatemelés történik – márpedig ez idén nyáron gyakran előfordul majd.

A money.hu szakértői szerint épp ezért a bankok közötti verseny új területe lehet az ajánlati kötöttség kérdése. Az ügyfelek számára tervezhetőbben, a szerződéskötés időpontjától függetlenül a befogadáskori kamatszinten köt végig fix és MFL lakáshitel szerződést a CIB Bank július 22-től. A kikötés érvényes a rezsidíjak emelkedése miatt vélhetően alaposan felélénkülő, az energiatakarékossági beruházások finanszírozására optimális 5 és 10 éves kamatperiódusú szabad felhasználású lakáshitelek esetében is.

Nem tudnak nagyot emelni – kiárazzák az ügyfeleket

A verseny persze leginkább arra korlátozódik manapság, hogy melyik bank mikor és milyen mértékben érvényesíti kamataiban a jegybanki lépéseket. Júniusban az irányadó jegybanki kamat 300 bázisponttal ugrott meg, a komoly emeléseknek tehát bőven lenne tere. Ugyanakkor a bankok azzal is tisztában vannak, hogy a kamatok drasztikus emelése az ügyfelek egyre nagyobb részét zárná el a hitelfelvételtől.

A fenti példánkban szereplő 20 milliós lakáshitel felvételéhez 10 százalékos kamat mellett bruttó 580 ezer forintos jövedelem szükséges. Idén áprilisban ugyanakkor ettől még nagyon messze voltunk: a KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset 507 ezer forint volt, ami 12 százalékkal alacsonyabb a fenti követelménynél. Ennél is beszédesebb, hogy a medián bruttó bér 396 800 forint volt, ami money.huszakértői szerint azt jelenti, hogy a magyar emberek felének maximum 14 millió forintos hitel felvételére lesz lehetősége, a lakáshitel kamatok általánosan 10 százalék fölé emelkednek.

A fentiek fényében érdemes végignézni a bankok kamatemeléseit. 

A Gránit Banknál az 5 és 10 éves kamatperiódusú jelzáloghitelek kamata egyaránt 0,54 százalékponttal emelkedett. A reprezentatív példákban az 5 éves kamatperiódusú lakáshitel Teljes Hiteldíj Mutatója (THM) 9.43, a 10 évesé 8,88 százalék lett a kamatemelés után. 

A CIB Banknál az 5 éves kamatperiódusú piaci és MFL lakáskölcsönök, valamint szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata 120, a 10 éves és végig fix konstrukcióknál pedig 100 bázispont volt az emelkedés. A 10 éves kamatperiódusú hitel Magnifica kedvezménycsomagban 7,99 százalékos kamatával számít a legjobb ajánlatnak a banknál.

A K&H Banknál július közepétől 5 éves kamatperiódusú hitelt 1,2 százalékponttal magasabb kamaton vehetünk fel, mint korábban. A 10 évig fix törlesztést kínáló konstrukciókban 65 bázispontos volt az emelés. Aki ennél hosszabb időre fixálná a törlesztőrészletet ugyanakkor csak negyed százalékpontos emelkedést tapasztal majd. A legkedvezőbb, 10 éves kamatperiódusú hitel kamata K1 ügyfélkategóriában 8,54 százalék, a legmagasabb kamatot, 10,59 százalékot azoknak kell fizetniük, akik a K6 ügyfélminősítésbe esnek be és 20 évrew végig fix törlesztést biztosító hitelt szeretnének felvenni.

Nem a kamat nő, a kedvezmény zsugorodik

Ha csak a kamatokat nézzük, az OTP az egyik legvisszafogottabb banknak számít. A pénzintézet július 15-től mindössze a Fix10 jelzáloghiteleinek kamatát emelte, s ott is mindössze 20 bázispont volt az emelés mértéke. Ugyanakkor a bank minden kölcsön esetében alaposan megvágta a korábban adható kamatkedvezmények mértékét – a korábbi 0,5-1,0 százalékpontról 0,1-0,3 százalékpontra csökkent a hitelösszeg alapján adható kedvezmény. Ugyan a Hűség kamatkedvezménynél megduplázódott az igénybevehető kedvezmény mértéke, ám az új csúcshoz, a 150 bázispontos kamatkedvezményhez havi 1,3 millió forint számlán történő jóváírás szükséges – ez aligha a tömegek kedvezménye… Az általános OTP-s hitelfelvevőt jobban bánthatja, hogy a különböző jogcímeken igénybevett kedvezmények összege a korább 4,1 százalékpont helyett maximum már csak 2,4 százalékponttal mérsékelheti a bank standard kamatait.

A Bankholding továbbra is külön utakon

A Magyar Bankholding tagbankjai júniusban 60 bázisponttal csökkentették lakáshiteleik kamatát. Annak ellenére, hogy azóta alapvetően átalakult a jegybanki kamatpálya, az MKB és a Takarékbank még nem vette vissza teljes mértékben a kedvezményt. Az 5 éves kamatciklusú és a 20 évre fix lakáshitelek 40, a 10 évre fix törlesztőrészlettel kecsegtető ajánlatok 59 bázisponttal drágultak.  A standard ügyletek esetében így a legkedvezőbb kamat 7,4 százalék – ezt a végig fix, legalább 12 milliós hitelre kínálják a bankholdingos bankok. (Július végéig elvben még él a júniusi akció, ám az elmúlt 2 hétben az akár 5,59 százalékon elérhető hitel felvételéhez már a bank egyedi elbírálására volt szükség.)

Ahol nem cél a lakáshitel piaci térnyerés

Az egyetlen bank, aki alaposan belehúzott az az Oberbank. Az 5 éves kamatperiódusú lakáshitelek kamata 230 (!), a 10 éveseké 140 bázisponttal emelkedett. A pénzintézetnél a standard lakáshitelt 5 évre 13,35, 10 évre 12,15 százalékos kamat mellett lehet igényelni. Ráadásul a bank szakított a korábbi gyakorlatával és az új kamatokat már nem 3, csak 1 hónapig tartja.


Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás:

Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia több mint egy évtizedét. Az Alapítvány hivatalos lépéseket tesz annak érdekében, hogy tisztázza a „Széchenyi” név, mint bejegyzett és oltalmazott védjegy használatának jogi kereteit a magyar gazdaságban. A cél egyértelmű a nemzet egyik legfontosabb történelmi öröksége nem használható fel tovább rendezetlen jogi háttérrel a család megkérdezése és a tisztességes piaci játékszabályok betartása nélkül.
2026. 08. 11. 17:00
Megosztás:

51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulnak az ivóvízhálózatok

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség - jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Gajdos László.
2026. 08. 11. 16:00
Megosztás:

Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával - közölte Vitézi Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. 08. 11. 15:00
Megosztás:

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.
2026. 08. 11. 13:00
Megosztás:

Új kriptoszabály jöhet az USA-ban: az SEC előveszi a Regulation Crypto tervet

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, az SEC újabb jelentős lépésre készül a kriptovaluták szabályozásában. A hatóság augusztus 14-én tárgyalja azt a Regulation Crypto néven emlegetett javaslatot, amely speciális szabályozási utat teremthet bizonyos digitális eszközök kibocsátásához. A kezdeményezés különösen fontos lehet a kriptovállalatok és startupok számára, mivel egyes esetekben egyszerűbbé tehetné a tőkebevonást az Egyesült Államokban.
2026. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése

Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be.
2026. 08. 11. 11:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében.
2026. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás: