Ismét extra százmilliárdokat hoz a február, ám szinte biztos, hogy csak a pénz töredéke kamatozik majd

Újra különösen nagy háztartási bevételeket hoz a februári hónap az egyszeri kormányzati juttatások nyomán: csak a fegyverpénz és ez extra nyugdíjkifizetések nagyjából 1200 milliárd forint pluszt hozhatnak az érintetteknek – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Az extra juttatások döntő részét ugyanakkor – teszi hozzá – várhatóan ezúttal sem kamatoztatják vagy fektetik be az érintettek, és csak ezzel több tízmilliárd forintnyi hozamtól eshetnek el.

Ismét extra százmilliárdokat hoz a február, ám szinte biztos, hogy csak a pénz töredéke kamatozik majd

Négy év szünet – 2022 februárja – után az idén is jelentős többletbevétellel számolhatnak februárban a háztartások: a 2024. óta már teljes 13. havi nyugdíj mellett a fegyverpénz már másodszor érkezik majd az érintett szervezeteknél dolgozóknak, és teljesen új elemként a 14. havi nyugdíj első heti része is megjelenik az extra bevételek között – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Csak ez a három tétel – teszi hozzá – nagyjából 1 200 milliárd forinttal növeli a háztartások bevételeit, ami nyilvánvalóan a megtakarításoknál is érződik majd.

Tovább nőhet a pihenő számlapénzek állománya

„A 2022. elején nyújtott extra kormányzati juttatások jóval szélesebb kört érintettek – hiszen akkor az szja-visszatérítés is szerepelt a listán –, ám annyiban feltétlenül hasonló most is a helyzet, hogy jelentős többletbevétel keletkezik a háztartásoknál, ami elvben a megtakarítási portfóliót is érezhetően növelheti” – emlékeztet Barát Mihály.

Ráadásul az idén több olyan elemmel is számolni lehet, amelyek szintén jelentős bevételeket hagynak a háztartásoknál, csak éppen havi szinten jelentkeznek, illetve inkább közvetett a hatásuk: ilyen például a gyermekes anyák adómentességének fokozatos kiterjesztése, vagy a közszolgálati otthontámogatás bevezetése.

A négy évvel ezelőtti tapasztalatok alapján viszont túl nagy optimizmusra nincs ok: 2022 februárjában egyetlen hónap alatt 865 milliárd forinttal – 7,2 százalékkal –, 12 900 milliárd forintra ugrott a lakossági betétek Magyar Nemzeti Bank által kimutatott állománya, vagyis az extra bevételek legnagyobb része a lakossági folyószámlákon kötött ki. „Ezzel önmagában nem is lenne baj, ám a frissen jött pénz döntő része lekötetlen folyószámlabetétként élt tovább, vagyis később sem fektették be” – hangsúlyozza a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója, hozzátéve, hogy félő, az idei extra juttatások nagy részével is ez lesz a helyzet, és így több tízmilliárd forint hozamról mondanak le az érintettek.

Soha nem volt még ennyi pihenő pénz a számlákon

A jegybank adatai szerint 2025 novemberére új csúcsra, 13 750 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági betétek állománya Magyarországon, ami 9,3 százalékos növekedést tükröz 2024. tizenegyedik hónapjához képest.

Figyelemre méltó viszont, hogy a látra szóló és folyószámlabetétek mennyisége 12,5 százalékkal, 11 737 milliárd forintra nőtt egy év alatt, így a lakosság a bankszámlákon lévő pénz 85,4 százalékát tartotta lekötés nélkül. „Ez rendkívül magas arány, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy tíz éve még a lakossági betétek közel felét, öt éve pedig 23 százalékát lekötötték” – emeli ki Barát Mihály. A pihenő pénzek magas aránya miatt pedig éves szinten több százmilliárd forintnyi kamattól fosztják meg magukat a háztartások.

Bőven infláció feletti kamatok is elérhetők

A pihenő pénzek aránya annak ellenére növekszik a lakossági betéti portfólióban, hogy már több szolgáltatónál is elérhetők versenyképes kamatú ajánlatok a piacon. A BiztosDöntés.hu forint betéti kalkulátora szerint most is lehet találni bőven infláció feletti éves kamatokat, igaz, ezek rendszerint új forrás elhelyezésekor elérhetők.

A Gránit Bank hat hónapos futamidejű KamatMax betétjénél most 6 százalékos az elérhető, éves kamat, ha friss forrásról van szó, és teljesülnek az előírt feltételek. A három hónapos futamidejű eBank betétnél 6,15 százalék az elérhető, éves kamat: itt is új pénzt kell elhelyezni, és élő eBank szerződés is szükséges a lekötéshez. Feltétel emellett, hogy a futamidő alatt legalább két egymást követő naptári hónapban, egyenként legalább 400 000 forint egyösszegű jóváírás érkezzen az ügyfél számlájára. A pénzintézetnél HozamPáros néven befektetési jegyekkel kombinált betét is elérhető, amelynél a betéti részben legalább 50 ezer forint új forrás helyezhető el, 3 hónapra, az elérhető éves kamat pedig nyolc százalék.

Az OTP Bank Prémium Forint Betét nevű konstrukciója a prémiumbanki szerződéssel rendelkező ügyfeleknek szól: itt is új forrás helyezhető el, 6 hónapos futamidőre, legalább 100 ezer forint összegben, az elérhető éves kamat 6 százalék.

A Trive Bank eBetét Kamatbónusz nevű konstrukciójánál 12 hónapos futamidőnél, megújuló lekötéssel évi 8 százalékos kamat érhető el, ha teljesülnek a kért feltételek. Az egyszeri lekötésre évi 7,50 százalékos kamatot fizet a pénzügyi szolgáltató. A konstrukció elérhető 3 és 6 hónapos futamidejű változatban is: utóbbinál 7,5 százalék az éves kamat megújuló lekötés esetén.

A MagNet Banknál a helyben vezetett bankszámla mellett legalább 500 ezer forint friss pénz elhelyezése szükséges az akciós lekötött betéti kamatok eléréséhez. A pénzintézet 3 hónapos futamidejű, Prizma forint betétjénél most 6,62 százalékos az elérhető, éves kamat. A MagNet Bank akciójában kínálnak hat hónapos és 12 hónapos lekötést is: előbbinél évi 6,45 százalék, utóbbinál pedig 4,61 százalék az elérhető kamat.

A Cofidis Bank Takarékszámláján látra szóló, és lekötött betétek is elhelyezhetők. Ami a lekötött betéteket illeti, egyéves lekötésnél 5,50 százalék, 2 éves lekötésnél pedig 5,75 százalék az elérhető éves kamat.

A CIB Bank Tandem Megtakarítás néven kombinált betétet tart a kínálatban: itt a betéti résznek minimum 100 ezer forintnak kell lennie, a futamidő 6 hónap, az elérhető éves kamat pedig 7 százalék. A Magnifica nevű prémiumbanki szolgáltatásra jogosult ügyfelek magasabb, évi 10 százalékos kamatot kaphatnak a betéti rész után.

Elfogadták a törvényt! Így alakul a nyugdíjkorhatár Magyarországon

Mikor mehetsz nyugdíjba Magyarországon? A szabályok, amelyek mindent eldöntenek.
2026. 02. 12. 02:00
Megosztás:

Az új üzleti területek hajtják a növekedést a CECONOMY-nál – rekord ügyfél-elégedettség és online részesedés

A CECONOMY AG (CECONOMY) és a MediaMarkt erőteljes rajtot vett az új pénzügyi évben: a Black November és a karácsonyi időszak által meghatározott első negyedév (azaz 2025.október-december) kiemelt jelentőséggel bír az üzletfejlesztés szempontjából, és a Csoport ebben az időszakban is folytatta sikeres növekedési pályáját.
2026. 02. 12. 01:30
Megosztás:

Ezeket az autómárkákat ne vedd! Visszatekerték a kilométerórákat!

Megbízható használt autót vásárolni nem mindig olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk – a használtautó-piacon kínált egyes járművek futásteljesítménye nem feltétlenül tükrözi a valóságot. A tisztességtelen eladók olykor a kilométeróra visszatekerésével próbálják mesterségesen növelni az autó értékét. Ennek eredményeként az új tulajdonos nemcsak a jármű valós értékénél magasabb árat fizet, de később jelentős javítási költségekkel is szembesülhet.
2026. 02. 12. 01:00
Megosztás:

Az okoseszközök miatt romlik a gyerekek fizikai és mentális állapota

Katasztrofális fizikai és mentális állapotban vannak gyermekeink az okoseszközök és a közösségi média miatt - mondta az aktív Magyarországért felelős államtitkár szerdán Békéscsabán.
2026. 02. 12. 00:30
Megosztás:

Így tűnik el a pénz a házépítések Bermuda-háromszögében

Milliós többletköltséget okozhat, ha nem egyértelmű a kommunikáció az építtető, a tervező és a kivitelező között – figyelmeztet Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A félreértett vagy utólag módosított tervek újraszámolást, bontást és csúszást eredményezhetnek. Különösen igaz ez az előregyártott faépületeknél, ahol minden elem előre legyártott. A szakember szerint a gondok többsége megelőzhető lenne, ha a szereplők a kezdetektől közösen, pontosan egyeztetnének.
2026. 02. 12. 00:01
Megosztás:

A MEXC berobbant a globális élmezőnybe: 2025-ben duplázott és már a 3. legnagyobb kriptotőzsde

Látványos előretörést produkált 2025-ben a MEXC. A dinamikusan növekvő kriptotőzsde a harmadik helyre lépett elő a globális centralizált platformok rangsorában, miközben éves szinten közel megduplázta spot kereskedési volumenét. A siker mögött agresszív zéró díjas (zero-fee) stratégia és kifejezetten a lakossági (retail) felhasználókra építő üzleti modell áll.
2026. 02. 11. 23:30
Megosztás:

Több ezer befektetési lehetőséggel erősít George

Az Erste mostantól már több mint négyezer befektetési lehetőséget tesz könnyen elérhetővé George-ban. Az Erste ügyfelei közel harmadának már van értékpapírszámlája, akik így még kényelmesebben kezelhetik befektetéseiket és tehetik változatossá portfóliójukat.
2026. 02. 11. 23:00
Megosztás:

Bezár az Arkham Exchange: kemény valóság a kis kriptotőzsdék számára

Kevesebb mint egy év működés után lehúzza a rolót az Arkham Exchange. Az alacsony, napi egymillió dollár alatti forgalom és a piaci óriások dominanciája végül ellehetetlenítette az üzleti modellt. Az eset jól mutatja, milyen nehéz ma kritikus tömeget elérni a kriptotőzsdei piacon, ahol a likviditás, a compliance-költségek és a verseny intenzitása egyszerre jelentenek akadályt az új belépőknek.
2026. 02. 11. 22:30
Megosztás:

A Bitget bemutatja a Gracy AI-t – új módja annak, hogy a piacokról, vezetésről és hosszú távú gondolkodásról beszélgessünk

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje, a Bitget, bemutatta a Gracy AI-t, az első animált digitális embert a kriptóban, amelynek célja, hogy valódi vezetői gondolkodást hozzon el a felhasználókkal folytatott személyes beszélgetésekbe.
2026. 02. 11. 22:00
Megosztás:

Az Európai Parlament jóváhagyta a 90 milliárd eurós hitelcsomagot Ukrajnának

Az Európai Parlament szerdán sürgősségi eljárásban elfogadta azt a jogszabálycsomagot, amely 90 milliárd euró összegű uniós hitel biztosítását teszi lehetővé Ukrajna számára a 2026-2027-es időszakra.
2026. 02. 11. 21:30
Megosztás:

Cosmos (ATOM) transzferek felfüggesztése a Bithumbnál: hálózati frissítés miatt állnak le a ki- és befizetések

Ideiglenesen szünetelnek a Cosmos (ATOM) ki- és befizetések a Bithumb kriptotőzsdén. A lépés egy közelgő hálózati frissítéshez kapcsolódik, és kizárólag a tőzsdei wallet-szolgáltatásokat érinti – nem a Cosmos Hub hálózat általános működését. A kereskedés a legtöbb esetben zavartalan marad, ugyanakkor a felhasználóknak érdemes figyelniük az időzítésre és a jóváírások státuszára.
2026. 02. 11. 21:00
Megosztás:

Felfüggesztik a légijáratokat Oroszország és Kuba között

Szüneteltetni fogja kubai járatait az Aeroflot csoporthoz tartozó Rosszija légitársaság, miután kiutaztatta az orosz turistákat a szigetországból - közölte szerdán az orosz légi közlekedési hatóság (Roszaviacija).
2026. 02. 11. 20:30
Megosztás:

Óriási veszélyt jelent az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás

Az európai élelmiszer-biztonságot és a gazdák piacait egyaránt veszélyezteti az Európai Unió és a dél-amerikai országok közötti Mercosur-megállapodás, amit ezért minden eszközzel meg kell akadályozni - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára Karcagon megtartott sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 11. 20:00
Megosztás:

A GTE a LayerZero Zero blokkláncára épít: új szintre léphet a 24/7 tokenizált piac

Stratégiai technológiai váltást jelentett be a GTE kriptotőzsde: Turbo névre keresztelt, nagy hatékonyságú kereskedési infrastruktúráját a LayerZero Labs által fejlesztett Zero blokkláncra integrálja. A lépés nem csupán technológiai frissítés, hanem egy ambiciózus vízió része: a GTE célja, hogy „az internet tőzsdéjévé” váljon részvények, digitális eszközök és árupiaci termékek számára – éjjel-nappali, decentralizált környezetben.
2026. 02. 11. 19:30
Megosztás:

Az UEX Security Standard: A bizonyítéktól a védelemig - Vezetői összefoglaló

Ahogy a kriptotőzsdék univerzális tőzsdékké (UEX) fejlődnek, a biztonságnak is velük kell fejlődnie. Az UEX platformok már nem egyetlen eszközosztályt vagy elszámolási modellt védenek. A kripto, a tokenizált eszközök és a hagyományos pénzügyi piacok között működnek, így a biztonsági határ kiterjed a letétkezelésre, az árképzésre, az elszámolásra, az azonosításra, a megfelelőségre és az infrastruktúrára – mindezt egységes számlakörnyezetben.
2026. 02. 11. 19:00
Megosztás:

3 százalékkal több turista kereste fel a kereskedelmi szálláshelyeket Csehországban

Tavaly 23,55 millió vendéget fogadtak a kereskedelmi szálláshelyek Csehországban, ami 2024-hez képest 3,2 százalékos növekedés. A vendégéjszakák száma 3,3 százalékkal 59,1 millióra emelkedett - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) a honlapján szerdán Prágában.
2026. 02. 11. 18:30
Megosztás:

Magyar biotermékek mutatkozhatnak be Németországban

Európa legnagyobb bioélelmiszer- és biokozmetikum-szakvásárán, a nürnbergi Biofach-on mutatkozhat be a termékeivel 11 magyar kiállító - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 11. 17:30
Megosztás:

Hét új helyszínen kereshetnek gázt és olajat

Magyarország energiaszuverenitását és a fogyasztók biztonságos ellátását a lehető legnagyobb arányban a belföldön elérhető forrásokra érdemes alapozni. Az Energiaügyi Minisztérium (EM), a bevált gyakorlatot követve, újabb területekre hirdet szénhidrogén bányászati koncessziókat. Az érdeklődők ezúttal Baracska, Bácsalmás, Békéscsaba, Kisköre, Nagylengyel-nyugat, Tiszacsege és Tiszalök lehetséges lelőhelyek esetében pályázhatnak földgáz és kőolaj kutatására, feltárására és kitermelésére - tájékoztatta a tárca kedden az MTI-t.
2026. 02. 11. 17:00
Megosztás:

Interactive Brokers nano Bitcoin és Ether futures bevezetése: 24/7 szabályozott kriptokereskedés indul

Az Interactive Brokers új szintre emeli a szabályozott kriptoderivatívák piacát. A brókercég elindította a nano méretű Bitcoin és Ether határidős kontraktusokat, amelyek éjjel-nappali, 24/7 kereskedési hozzáférést biztosítanak amerikai szabályozási környezetben. Az alacsonyabb kontraktusméret csökkenti a fedezeti (margin) igényt, miközben precízebb kockázatkezelést tesz lehetővé a lakossági és intézményi befektetők számára egyaránt.
2026. 02. 11. 16:30
Megosztás:

Korszakváltás zajlik a hazai házépítési piacon

Alapjaiban rendeződött át a magyarországi családházépítési szektor az elmúlt években. A korábbi, szabályozatlan és kiszámíthatatlan kisvállalkozói modellt felváltotta a transzparens, nagyvállalati jellegű struktúra, ahol a megrendelők már nem csak egy házat, hanem teljes körű pénzügyi és műszaki biztonságot is vásárolnak.
2026. 02. 11. 16:00
Megosztás: