Ismét lehet pályázni a kkv-k innovációs képességét támogató felhívásra

Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló GINOP Plusz kis- és középvállalkozások (kkv) innovációs képességét támogató felhívásra - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) csütörtökön az MTI-vel.

Ismét lehet pályázni a kkv-k innovációs képességét támogató felhívásra

Kiemelték, az elmúlt évek legnagyobb, 75 milliárd forintos keretösszegű kkv innovációs program célja a mikro- és kisvállalkozások innovációs folyamatainak erősítése.

A felhívásban pályázni lehet termelési, gyártási folyamatinnovációs tevékenységekre, marketing és, vagy értékesítési innovációs területre, szervezeti innováció célra , valamint logisztikai innovációs tevékenységekre.

A vissza nem térítendő támogatásra 3-49 közötti dolgozói létszámmal működő kkv-k jelentkezhetnek minimum 20, maximum 50 millió forint értékben - ismertették.

Felidézték, a tavaly novemberi kiírás óta eddig több mint 170 cégnek ítéltek meg összesen mintegy 7,5 milliárd forintnyi támogatást.

A pályázatot több szakaszban hirdetik meg, a következő szakaszra 2025. április 22-ig, míg a harmadik szakaszra 2025. szeptember 23-ig van lehetőség jelentkezni. A pályázaton való induláshoz szükséges igénybe venni a Nemzeti Innovációs Ügynökség "Innovációs tréning" szolgáltatását - tájékoztatott a NIÜ.

További információ a pályázatról a https://www.palyazat.gov.hu/kozlemenyek/megjelent-a-kkv-k-innovcis-kpessgnek-tmogatsa-cm-ginop-plusz-213-24-kdszm-felhvs linken olvasható.

Bitcoin: A digitális arany új reneszánsza inflációs időkben

Ahogy az infláció újra a gazdasági beszélgetések élére tör, egyre több befektető keres menedéket a pénzromlás ellen. A bizonytalan idők ellenére van egy digitális eszköz, amely az elmúlt évtizedben lenyűgöző teljesítményt nyújtott – és még mindig csak a története elején jár. Vajon a Bitcoin lehet a hosszú távú infláció elleni biztosíték?
2025. 03. 30. 21:00
Megosztás:

Ön kapott kompenzációt a Wizz Air-től?

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben. A légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezettségvállalás teljesítésének öt éves határideje lejárt, ezért a nemzeti versenyhatóság ellenőrzi az előírtak megvalósítását.
2025. 03. 30. 20:00
Megosztás:

Németh Szilárd: elindult az európai rezsikörút

Elindult az "európai rezsikörút", van előttünk 2800 kilométer, nyakunkba vesszük Európát - közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 03. 30. 18:30
Megosztás:

Pályázatot írtak ki középiskolásoknak a vasúti átjárós balesetek megelőzése érdekében

A vasúti átjárós balesetek megelőzése érdekében óriásplakát-tervező pályázatot hirdet középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság - közölte a MÁV-csoport vasárnap az MTI-vel.
2025. 03. 30. 17:30
Megosztás:

A Digitális Állampolgárság biztonságosabb és zöldebb is

A Digitális Állampolgárság nemcsak kényelmesebb, biztonságosabb, de zöldebb is - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a közösségi oldalán vasárnap közzétett bejegyzésében.
2025. 03. 30. 15:00
Megosztás:

Ezen a héten csaknem egyhavi csapadék hullott

Az északi, északnyugati tájakat leszámítva csak ezen a héten csaknem egyhavi csapadék hullott - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
2025. 03. 30. 13:00
Megosztás:

NAV: bevált az adategyeztetési eljárás

Az idén februárban elindított első adategyeztetések alapján bevált az újfajta eljárás, valamennyi megszólított adózó önként korrigálta korábbi hibáit, így mulasztási bírságot végül egyetlen esetben sem kellett kiszabni - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
2025. 03. 30. 12:00
Megosztás:

Tüntetések Elon Musk politikai szerepvállalása ellen

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél szombaton, egy előre meghirdetett összehangolt akció keretében.
2025. 03. 30. 11:00
Megosztás:

Kétmilliárd forintból létesített fröccsöntő üzemet a Trimetrik Kft. Székesfehérváron

Több mint 2 milliárd forintból építette meg központi termelőüzemét Székesfehérváron a vasúti és közúti járművekhez fröccsöntött műanyag alkatrészeket gyártó Trimetrik Kft. - közölte a székesfehérvári önkormányzat az MTI-vel.
2025. 03. 30. 10:05
Megosztás:

Vágányépítés miatt módosul egyes pécsi és kaposvári vonatok menetrendje

Folytatódik a Ferencváros és Kelenföld állomás közötti 3. vágány építése Budapesten, emiatt hétfőtől április 30-ig - jellemzően hétköznapokon - módosul a pécsi és kaposvári InterCityk, valamint az S36-os járatok menetrendje - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.
2025. 03. 30. 09:00
Megosztás:

Összehangolt európai fogyasztóvédelmi fellépés a gyermekek védelmében

Összehangolt európai fogyasztóvédelmi fellépés valósul meg a gyermekvédelemben, az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat, köztük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (Consumer Protection Cooperation Network - CPC) közös fellépést kezdeményezett egy, a gyermekek körében népszerű internetes játék gyártójával szemben, és közzétette a megbízható online játékkörnyezethez szükséges legfontosabb alapelveket - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2025. 03. 30. 06:00
Megosztás:

Kína intézkedéseket hoz a foglalkoztatás fellendítése érdekében

A foglalkoztatás bővítésére és a vállalkozások indításának támogatására mutatott be átfogó szakpolitikai intézkedéscsomagot a kínai kormány pénteken.
2025. 03. 30. 05:00
Megosztás:

Romlott a gazdasági hangulatindex az EU-ban és az euróövezetben

Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban az előző hónaphoz képest, miközben Magyarországon javult - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) pénteken ismertetett felméréséből.
2025. 03. 30. 04:00
Megosztás:

Miért nyíltan oltás-ellenes az amerikai egészségügyi miniszter ​Robert F. Kennedy Jr.

​Robert F. Kennedy Jr. hosszú évek óta ismert az oltásokkal kapcsolatos szkepticizmusáról és az oltásellenes mozgalomban betöltött szerepéről.
2025. 03. 30. 03:00
Megosztás:

Puffadás? Duzzadt végtagok? Ez lehet az ok, amiért a szervezeted visszatartja a vizet

A vízvisszatartás mögött több ok is állhat – nem mindig az a baj, amire először gondolunk.
2025. 03. 30. 03:00
Megosztás:

Orbán Viktor váratlan bejelentése a 72 órás túlélő csomagról

Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy bár az Európai Bizottság arra kérte az uniós állampolgárokat, hogy legalább 72 órára elegendő élelmiszert halmozzanak fel vészhelyzet esetére, Magyarország továbbra is a békét képviseli, és nem tart háborús fenyegetettségtől. Mi a teendő tehát a miniszterelnök szerint?
2025. 03. 30. 01:00
Megosztás:

Távozik posztjáról az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet oltásokért felelős igazgatója

Távozik posztjáról az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) oltásokért felelős biológiai és kutatási központjának igazgatója az új egészségügyi miniszterrel való közös munka ellehetetlenülésére hivatkozva.
2025. 03. 30. 00:05
Megosztás:

Olasz miniszterelnök: Úrrá kell lenni a transzatlanti feszültségeken

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken.
2025. 03. 29. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 03. 29. 22:00
Megosztás:

Segítséget kapnak a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott agrárvállalkozások

A kormány lehetőséget teremt arra, hogy a Bérgarancia Alapból is részesülhessenek anyagi támogatásban a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott gazdálkodók - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton az Agrárminisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2025. 03. 29. 21:00
Megosztás: