Itt a 2023-as NAV évkönyv: több bátorítás, több szigor

Idén is megjelent az adóhatóság évkönyve, amely sok tendenciára mutat rá. Megtudhatjuk például, hogy miközben az adóhatóság egyre inkább az önkéntes jogkövetésben hisz, addig a büntetések nem látott magasságokba emelkedtek.

Itt a 2023-as NAV évkönyv: több bátorítás, több szigor

De az is kiderül a statisztikákból, hogy továbbra is érdemes bírósághoz fordulnunk, ha nem érezzük jogosnak a NAV megállapításait. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemezte az évkönyv adatait. 

Kevesebb adóellenőrzés, mégis több adóbevétel

Az adóhatóság 2023-ban megközelítőleg 150 ezer ellenőrzést folytatott le, valamivel kevesebbet, mint 2022-ben. Ezen ellenőrzések több mint 90%-a azonban valamilyen jogkövetési vizsgálat volt, miközben lezárt időszakot keletkeztető adóellenőrzés csupán 8.700 db volt (tavaly ez a szám még 11 ezerre rúgott).

Ebből is látszik, hogy átalakult az adóhatóság ellenőrzési logikája. Most már nem az elsődlegesen a cél, hogy a NAV utólag büntesse a tévedő adózókat, hanem hogy egy megelőző vizsgálattal jobb belátásra bírja őket. Ennek keretében az adóhatóság tulajdonképpen megkéri az adózókat, hogy az elfelejtett vagy rosszul bevallott adót fizessék meg, illetve korrigálják.

Veres Dániel Jalsovszky Ügyvédi Iroda „Úgy tűnik, a stílusváltásnak jótékony a hatása. Igaz ugyan, hogy az adóellenőrzések során feltárt adókülönbözetek mértéke a 2022-es 225 milliárd forintról 152 milliárd forintra csökkent, azonban a tavalyi évben mégis lényegesen több adóbevétel folyt be az államkasszába, mint 1 évvel azelőtt: a 2023-as adóbevételek 3.200 milliárd forinttal, azaz 15,5 százalékkal haladták meg az előző évit” – fejti ki Veres Dániel, a Jalsovszky tanácsadója.

Nincs kímélet a szabályszegőkkel szemben

Az évkönyv egyik szembeötlő adata, hogy 2023-ban az adóhatóság a késedelmesen megfizetett, valamint a meg nem fizetett adókötelezettségek után rekordnagyságú, összesen 143,9 milliárd forintnyi késedelmi pótlékot írt elő. 2022-ben ugyanez a szám még csak 55 milliárd forint volt, azaz a késedelmi pótlékok mértéke egy év alatt több mint a 2,5-szeresére nőtt.

Ezt ugyan részben magyarázza az, hogy 2022 közepétől rendkívül meglódult a jegybanki alapkamat, és ez értelemszerűen növelte az ezen időszakot magában foglaló késedelmi pótlékok mértékét, azonban a több mint 2,5-szeres bírságemelkedésnek valószínűsíthetően adópolitikai okai is vannak. 

Ugyanilyen kiugró az az adat, amely szerint a NAV 2023-ban csak a bevallások benyújtásának elmulasztása miatt összesen 13 milliárd forintnyi bírságot szabott ki. Bár ez a szám önmagában nem tűnik rendkívül magasnak, de azt figyelembe kell venni, hogy ez egyenként maximum 500 ezer forintos bírságtételekből áll össze. Ráadásul ez a szám a közeljövőben várhatóan tovább fog növekedni, hiszen a régóta érintetlen bírságokat egy 2024. augusztus 1-jétől hatályba lépő rendelet a duplájukra emelte.

Ha nem értünk egyet, még mindig ott van a bírói út

„Ha nyakon csíp bennünket a NAV, elég elrettentő lehet, hogy a sikeres fellebbezések aránya továbbra is igen csekély: a Fellebbviteli Igazgatóság csak az esetek 11,8%-ában adott igazat az adózóknak az elmúlt évben” – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky szakértője. „Viszont láthatóan jobbak az esélyek, ha egy kedvezőtlen adóhatósági döntés esetén az adózó a bíróságon folytatja a vitát. 2023-ban a törvényszékek az esetek 16,7%-ában ítéltek az adózók javára, ezt követően a Kúria pedig az ügyek 25,5%-ában változtatta meg vagy helyezte hatályon kívül az adóhatóság döntését.”

Mindez azt jelenti, hogy – bár a megelőző évekhez képest némileg romlottak az adózók pernyerési statisztikái – a jogorvoslattal támadott esetek majdnem 50%-ában az adózó mégis eljut oda, hogy valamelyik fórum neki adjon igazat. Egy tapasztalt és hozzáértő adóperes ügyvéd bevonásával ráadásul ez a várható pernyertességi arány még magasabbra tornázható. 

Ehhez képest talán meglepő, hogy az adózók a másodfokon elvesztett ügyeik kevesebb, mint ötödében döntenek úgy, hogy bíróságra viszik azokat. Ez azért sem tűnik túl kifizetődőnek, mert így két szék közül a pad alá esnek: elesnek a feltételes adóbírság kedvezményétől. E szerint, ha az adózó lemond a fellebbezési jogáról (és az adókülönbözetet megfizeti), akkor cserébe csak a megállapított adóbírság felét kell megfizetnie. Ez tehát egy törvényi ösztönző arra, hogy az adózók ne folytassák a küzdelmet az adóhatósággal szemben – de csak a fellebbezés előtt lehet igénybe venni. 

„Ebből tehát jól látható, hogy az adózóknak az igazi döntést a fellebbezés előtt, nem pedig utána érdemes meghozniuk – ha azonban ekkor a küzdelem folytatása mellett döntöttek, akkor a statisztikák alapján már érdemes lehet a bírói utat is igénybe venniük” – mondja Veres Dániel.

Az adóregisztráció továbbra is mumus

Még egy érdekes adat, ami kiviláglik az évkönyvből: az új cégek több mint egyharmadánál derült fény valamilyen adóregisztrációs akadályra. Ez az arány rendkívül magas és igencsak elgondolkodtató.
Nem árt ezért tisztában lenni azzal, hogy valamely korábbi cégünk megszűnése, a cég adószámának törlése vagy egyéb hasonló kisiklás könnyen vezethet ahhoz, hogy az adóhatóság megtagadja az új cégünk adószámának megállapítását, ha abban tulajdonosként vagy ügyvezetőként magunk is részt akarunk venni. Ráadásul az akadály fennállásáról sokszor csak utólag szerzünk tudomást, amikor már nem áll rendelkezésünkre jogorvoslati eszköz. Nem árt ezért óvatosnak lenni.


Rekordalacsony, a vízmércén 1 centiméter a Duna vízszintje

A valaha mért legalacsonyabb, 1 centiméteres vízállást mutatott a hivatalos vízmérce kedden Budapestnél.
2026. 09. 09. 05:30
Megosztás:

Újraindult a parlamenti közvetítés a közmédiában

A parlament őszi ülésszakának kezdetétől, szeptember 7-étől a közmédia ismét közvetíti az Országgyűlés üléseit - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az MTI-vel kedden.
2026. 09. 09. 05:00
Megosztás:

Trump már Bitcoin-milliárdos – ennyije lenne, ha minden vagyonát kriptóba tenné

Donald Trump vagyonának egyik legfontosabb hajtóereje mára a kriptovaluta lett. A Forbes 2026 márciusi becslése szerint az amerikai elnök vagyona mintegy 6,5 milliárd dollár, amelyből körülbelül 2,1 milliárd dollár kapcsolódik kriptovalutákhoz és likvid eszközökhöz.
2026. 09. 09. 04:30
Megosztás:

Szigorúbb szabályok jönnek a fenntarthatósági kommunikáció terén

Szeptember 27-től új, szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak, ha kereskedelmi kommunikációjuk során zöld állításokat kívánnak alkalmazni. Bár a „feketelistára” kerülő gyakorlatok közül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem egyet már korábban is vizsgált, az új uniós szabályok most zéró toleranciát hirdetnek ezen megtévesztésekkel szemben.
2026. 09. 09. 04:00
Megosztás:

Gyorstájékoztató a központi alrendszer 2026. augusztus havi egyenlegéről

Augusztusban a központi alrendszer hiánya 2311,2 milliárd forint volt. Ezzel az első 8 havi egyenleg -5169,1 milliárd forinton alakult.
2026. 09. 09. 03:30
Megosztás:

A Magyar Reklámszövetség szerint piactorzító a tervezett új közterületi reklámszabályozás

A Magyar Reklámszövetség álláspontja szerint torzítja a piacot a közterületi reklámszabályozáshoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezet, amely szerdán kerülhet kormányülés elé.
2026. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás: