Itt az első zöld hitel kalkulátor, ami a nulla százalékos csokkal is számol

Új zöld hitel kalkulátorral jelent meg a Bank360 pénzügyi aggregátor oldal, mely lehetővé teszi, hogy az MNB Zöld Otthon Programján belül elérhető zöld hitellel és a hozzá kapcsolható 0 százalékos otthonteremtési kölcsönnel (0%-os csok hitel) ugyanazon a felületen számoljanak az érdeklődők. Bemutatjuk az új fejlesztés előnyeit és legfontosabb jellemzőit.

Itt az első zöld hitel kalkulátor, ami a nulla százalékos csokkal is számol

Október elején indult el az MNB Zöld Otthon Programja, melynek köszönhetően új ingatlan építésére vagy vásárlására akár 70 millió forint lakáskölcsönt is fel lehet venni, maximum 2,5 százalékos ügyleti kamattal. A program kombinálható a családi otthonteremtési kedvezménnyel is, ebben az esetben kamatmentesen vehető fel a csok-hitel, három gyermek után legfeljebb 15 millió forintig. A Bank360 pénzügyi aggregátor oldal olyan kalkulátort fejlesztett, amely a Zöld Otthon Programon belül elérhető két lakáskölcsön kombinálhatóságát is figyelembe veszi, a hitelajánlatokat pedig bankspecifikusan mutatja be. A kalkulátor ezen az oldalon érhető el.

Egy felület, két kalkulátor

“Az új kalkulátor abban a tekintetben egyedülálló, hogy nemcsak a Zöld Otthon Programra vonatkozó ajánlatokat listázza, hanem arra az opcióra is végezhetünk kalkulációkat, ha kombinálni szeretnénk a zöld hitelt a csok kamattámogatott hitellel - ezen a felületen pedig mindkét kölcsön feltételei bankonként is megjelennek” - mondta el Vrazsovits Rita, a Bank360.hu elemzője.

Az oldalon a látogatók a kalkuláció előtt eldönthetik, hogy csak a zöld hitelt szeretnék igénybe venni, vagy a 0 százalékos otthonteremtési kölcsönt is szeretnék-e igénybe venni - a kalkuláció pedig ez alapján folytatódik. Amennyiben csak a zöld hitelt szeretné valaki igénybe venni, a kedvezményes kölcsönt kínáló bankok ajánlatai jelennek meg - ezek sorba rendezhetők a havi törlesztőrészlet, a THM, de akár a teljes visszafizetendő összeg alapján is.

Ha mindkét típusú kölcsönt szeretné valaki felvenni, akkor a hitel célja és a gyermekek számának a megadása után az alábbi információkat fogja látni:

- Mekkora összegű 0 százalékos csok-hitelre lehet jogosult,

- Mennyi zöld hitelt tud még ezen felül felvenni, hogy a hitelösszeg teljes legyen,

- Mennyi vissza nem térítendő csok támogatásra számíthat.

A kalkulátor a lakáshitelek kombinálásánál a lehető legkedvezőbb forgatókönyvvel számol, ami azt jelenti, hogy a kamatmentes csok hitelből az elérhető legmagasabb összeget veszi figyelembe, és a megadott hitelösszegnek megfelelően kiegészíti a 2,5 százalékos ügyleti kamattal felvehető zöld hitellel.

A kalkuláció összesítése alatt a banki ajánlatok jelennek meg, külön feltüntetve a zöld hitelre és a csok-hitelre vonatkozó információkat, a havi törlesztőrészletet, a thm-et és a teljes visszafizetendő összeget. Emellett egy összesítés is elérhető minden banknál, ami azt mutatja meg, hogy a két kölcsön kombinálása esetén mennyi törlesztőt kellene fizetni összesen, illetve, hogy mennyi lenne a lakáshitelek összköltsége a futamidő végéig.

“Ezt a kalkulációt korábban csak külön-külön volt lehetőség elvégezni, ami jelentősen több időt vett igénybe. Az új kalkulátorral elég egyszer megadni a paramétereket, ami után külön-külön és egy összegben is láthatják a látogatók, hogy melyik banknál milyen költségekre számíthatnak, ha kombinálják a Zöld Otthon Program elemeit, a zöld hitelt és a hozzá kapcsolható 0 százalékos csok-hitelt” - tette hozzá Vrazsovits Rita.

A kombinálható kalkuláció mellett a hiteligénylés feltételeiért sem kell másik oldalra navigálni, hiszen a banki ajánlatok alatt két fül között választhatnak a látogatók: ezekre kattintva megtekinthetik a zöld hitelre, illetve a hozzá kapcsolható kamatmentes csok-hitelre vonatkozó információkat is.

Természetesen ha valaki nem szeretné kombinálni a két kölcsönt, külön is kalkulálhat az egyes szolgáltatásokra: a zöld hitel kalkulátornál az NHP Zöld Otthon Hitel opciót kell kiválasztani, a hagyományos, évi 3 százalékos csok-hitelre vonatkozó kalkulációra pedig ezen az oldalon van lehetőség.

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.
2025. 09. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be pénteken a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 14. 21:00
Megosztás:

Kedvezményeket kínál a MÁV-csoport

A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással, kedvezményes autómentes napijeggyel, a hétvégén pedig színes fővárosi programokkal várják az utasokat - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Az új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot

Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.
2025. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás: