Javult a Rheinmetall hadiipari konszern első negyedévi eredményessége

A düsseldorfi Rheinmetall AG hadiipari technológiai konszern az idei első negyedévében nagyjából az egy évvel korábbinak megfelelő bevétel mellett javított nyereségességén, így jó úton halad a folyó pénzügyi évre kitűzött eredménytervének megvalósítása felé - derül ki a konszern honlapján pénteken publikált jelentésből. A csoport eredményének javulásához nagymértékben hozzájárult a fegyver- és lőszerüzletágnak leadott nagyösszegű magyar lőszerrendelés is.

Javult a Rheinmetall hadiipari konszern első negyedévi eredményessége

Első pénzügyi negyedévében 1,266 milliárd euró bevételre tett szert a Rheinmetall, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbi   negyedév 1,268 milliárd eurós forgalmának. A működési eredmény 92 millió euróra nőtt 84 millió euróról, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 7,3 százalékra emelkedett 6,7 százalékról.

A csoport adózás utáni eredménye az előző év azonos negyedévi 58 millió euróról 61 millió euróra nőtt 2022 első negyedévében. Az egy részvényre jutó nyereség is ennek megfelelően nőtt. A folytatódó tevékenységek egy részvényre jutó eredménye a 2022-es pénzügyi év első negyedévében 1,05 euróról 1,08 euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az eredmény javulása elsősorban a magas árrésű fegyver- és lőszerüzletág forgalomnövekedésének köszönhető - írja a negyedéves jelentés.

A fegyver- és lőszerüzletág fegyverrendszerek és lőszerek tevékenységéből 208 millió eurós bevételt ért el az első negyedévben, ami 37 millió euróval, azaz 17 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának a forgalmát. Az értékesítés nagymértékű növekedése főként a lőszerek és lövedék-hajtóanyagok exportjának tudható be. A rendelésállomány rekordszintre, 1,145 milliárd euróra emelkedett az előző évi 228 millió euróról, elsősorban egy nagy mennyiségű magyarországi lőszerrendelésnek köszönhetően.

A teljes rendelésállomány így a március 31-i állás szerint 3,8 milliárd eurón állt, 1,0 milliárd euróval, azaz 37,4 százalékkal az előző évben azonos időpontban regisztrált 2,8 milliárd euró felett. Az üzletág üzemi eredménye 14 millió euróval 32 millió euróra nőtt az előző évi 18 millió euróról. A bevételarányos jövedelmezőség jelentősen, 12,3 százalékra nőtt az előző évi 8,2 százalékról.

A járműrendszerek-üzletág árbevétele 2022 első negyedévében 400 millió eurót tett ki, ami 9 millió euróval, azaz 2,2 százalékkal kevesebb az előző évinél. A rendelésállomány az előző évhez képest 220 millió euróval, 398 millió euróra nőtt. Ez a növekedés főként az Egyesült Királyság gépesített gyalogsági jármű (MIV) projektjének Boxer járművekre leadott megrendelésének köszönhető. A rendelésállomány is jelentősen nőtt, a 2021. március 31-i 9,2 milliárd euróról 2022. március 31-én 10,5 milliárd euróra, ami 1,3 milliárd euróval, azaz 14,2 százalékkal több.

A Rheinmetall csoport beszámolójában megerősítette 2022 márciusában kiadott éves előrejelzését, és a folyó 2022-es pénzügyi évre az árbevétel növekedését várja magasabb működési árrés és az üzemi eredmény további javulása mellett.

A Rheinmetall-csoport éves árbevétele a folyó pénzügyi évben 15-20 százalékkal növekedhet az előző évi 5,658 milliárd euróhoz képest, feltételezve, hogy megvalósulnak a német kormány 2022-es költségvetési tervében szereplő hadiipari beszerzések. "Jó esélyünk van arra, hogy a jelenlegi biztonsági helyzetben számos országban értékes hozzájárulást tudunk nyújtani a védelmi képességek megerősítéséhez. A politikusok egyértelmű jelzéseket adtak e tekintetben, amelyeket most konkrét intézkedésekre kell váltani" - mondta Armin Papperger, a Rheinmetall AG vezérigazgatója.

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás: