Jelentősen csökkent a K&H Bank nyeresége

A K&H Bank 9,7 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2022 első félévében, 74 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 37,4 milliárdnál, a profitot egyszeri tételek, köztük a banki extraprofitadó jelentősen csökkentette - közölte Guy Libot, a csoport vezérigazgatója online sajtótájékoztatón hétfőn.

Jelentősen csökkent a K&H Bank nyeresége

Elmondta, hogy a válság hatásainak enyhítéséhez a K&H Bank és Biztosító 45 milliárd forinttal járultak hozzá. A pénzintézet rendkívüli tételek - extraprofitadó, Sberbank ügyfelek kártalanítása, kamatstop rendelet - nélküli eredménye 36 milliárd forinttal, 46,2 milliárd forintra nőtt volna az első fél évben. A növekedés motorja a hitelezés, a betétek és a tranzakciós volumenek voltak a vezérigazgató szerint.

Az egyszeri tételek között az új extraprofitadóból 26 milliárd forint a bankot, 3 milliárd forint a biztosítótársaságot terhelte, ezen túl a Sberbank Magyarország miatti extra OBA-befizetés 8,9 milliárd forint volt, a változó kamatozású jelzáloghitelek kamatstopja 7,3 milliárd forint költséget jelentett.

K&H teljes hitelállománya 17 százalékkal 2291 milliárd forintra nőtt, az új (lakossági és vállalati) hitelfolyósítás összege elérte a 325 milliárd forintot az első fél évben, a betétállomány 14 százalékkal 3659 milliárd forintra nőtt éves szinten.

Gombás Attila, pénzügyi vezérigazgató-helyettes közölte: jelentősen nőtt az ügyfelek száma, 800 ezer lakossági ügyfelük van, számuk 40 ezerrel nőtt hat hónap alatt. A vállalati hitelportfólió 20 százalékkal, a lakossági pedig 13 százalékkal bővült. Az MNB zöld lakáshitel programban 11,9 százalékos piaci részt értek el, az átlagos hitelösszeg 33,4 millió forint. Jelentős érdeklődést tapasztaltak a használt ingatlanokra is igényelhető K&H zöld lakáshitel iránt - ismertette.

A nettó kamatbevétel tájékoztatása szerint 40 százalékkal 71,1 milliárd forintra nőtt, a nettó díjbevétel 15 százalékkal 37,6 milliárd forintra bővült.

A vállalati oldalon az államilag támogatott hitelprogramokban való erőteljes részvételt a kkv-ék erős kereslete táplálja. A Széchenyi Beruházási Hitel MAX augusztusban indult, a K&H Széchenyi Kártya GO hitelek szerződött volumene pedig az első fél év végére elérte a 70 milliárd forintot, 10 százalékos piaci részesedéssel. A lakossági oldalon az új babaváró hitelek kihelyezése 2022 első 6 hónapjában elérte a 30,9 milliárd forintot 13,8 százalékos piaci részesedés mellett (a 2021 első félévében mért 11,5 százalék után). A befektetéseknél a nettó bevétel jelentősen, 17,5 százalékkal 46,3 milliárd forintra nőtt, de a kezelt vagyon a piaci hatások miatt 7 százalékkal 7868 milliárd forintra csökkent. A rövid lejáratú állampapír-alapok és a különböző tematikus részvényalapok voltak a legnépszerűbbek - mondta Gombás Attila.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója arról számolt be, hogy a féléves nettó eredmény a szektorra kivetett különadó miatt 0,03 milliárd forint veszteség lett. A nem életbiztosítási díjbevétel elérte a 30,9 milliárd forintot a KGFB-nek és a dinamikusan növekvő casco, lakásbiztosítási és kkv üzletágaknak köszönhetően. Az életbiztosítási terület erős üzleti teljesítményt mutatott a rendszeres díjfizetésű, befektetéshez kötött (unit-linked) üzletág 25 százalékos éves bővülésével, és a rendszeres díjfizetésű kockázati életbiztosítási termékek 10 százalékos éves növekedésével.

Németh Balázs, a csoport innovációs vezetője hangsúlyozta: a K&H-nak 610 ezer digitálisan aktív ügyfele van (10 százalékos növekedés után), az ügyfelek 85 százaléka használja az elektronikus csatornákat, 486 ezren pedig aktív mobilbank-használók. A tranzakciók száma és a digitális kártyás fizetések összege közel négyszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A mobilfizetési megoldásokon keresztül lebonyolított tranzakciók értéke - a mobiltelefonokat és az okoseszközöket is beleértve - 2022 első félévében elérte a 18 milliárd forintot, ami 201 százalékos növekedés éves szinten. A számlanyitások 60 százaléka digitálisan történik, és a személyi kölcsönigénylések 58 százaléka szintén digitális csatornákon keresztül valósul meg, ez 6,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - tette hozzá.

A K&H Bank az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézete országszerte 197 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,5 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: